Megint értetlenül nézek, mikor bevonnak régebben kialakult stílusjegyeket a tipizálásba, ami nagyon nem jellemző egy lemezre, ráadásul ez esetben pont a kiadó teszi ezt. Az infólapon a sludge szó is szerepel, amit egyáltalán nem tartok találónak jelen anyagra. Az Isishez és a Cult of Lunahoz is hasonlítják őket a lapon, ami mondjuk találó, de azok a csapatok sem csinálnak semmit, aminek köze lenne a sludgehez.
Egy 2009-ben megalakult lengyel brigádról van szó, amelyik a klasszikus ötfős felállással dolgozik, bár az inkább a heavyhez passzol… 2010-ben rögzítve lett három dal demóként, és az még kiadó nélkül lett publikálva. Ez pedig a bemutatkozó lemez. Nagyon szuggesztív, ugyanakkor néha fordulatokban is bővelkedik.
Itt van mindjárt a nyitány. Kevés olyan lemez van, aminek ennyire eltalálták az intróját. Nagyon vészjósló, és sejtelmes. A visszhangok, zengetések nagy barátja vagyok, ezek az eszközök ezredszére is levesznek a lábamról.
A második dalban, a Hereinafterben nagyon tetszett, ahogy szépen lassal, lépésről lépésre a post elszállásból szépen átfejtik a témákat riffelésbe. Ez üdítő, és kilép a post korlátai mögül, létrehozva akár egy post postot. Mondjuk eleve ez lehet talán a post lényege.
A The Chant of Many Voicesnél egy kicsit már sok volt az elején az elvontkodás nekem is (mintegy hat percben), de aztán helyre van téve a dolog, mire lassan már én is hallottam a Cult of Luna behatást. Nihil, nihil, nihil… 6:45 után nagyon meglepő fordulat jön, okosan megtörve a monotóniát.
A következő tételnél megint csak hallhatunk egy nagyon ötletes betétet, de ez akusztikus pszicho cucc, szépen megeffektelt gitárjáték-féle. Tudják, tudják… Közben tamozás, ami csak növeli a teret. Az elektronika pedig diszkréten van betoldva a hangszerek alá, satírozzák a zenét szépen. Hanem a gond a nyolcadik perc környékén jött… Kezdtem elveszteni a fonalat, és a monotónia rossz értelmű oldalát szagolni. Mintha csak sejtették volna ezt, a The Collapse megint lebegősen nyit, már ha a crunch gitár a szőrössége mellett lebeghet.
Ami még nagyon bejött, az az ötödik – hatodik dal találkozásánál az űrhang – effekt. Igazán sejtelmes, mélyen kifinomult hangszín, kár, hogy csak kevés ideig szólt tisztán egymagában.
Nagyon jó lemez ez összesítve, viszont a múlt héten írtam a Grown Belowról, ami egy egészen kicsit maga mögé kényszeríti a polákokat. Így a tíz alá kell húzzam a vonalat ez esetben. Ott sokkal elrugaszkodottabbnak éreztem a hozzáállást, itt nincs meg annyira a hangulat. Viszont riffeléssel gyakrabban találkozhatunk, ez a lemez metalosabb annál. Ami miatt számomra a vége felé egy kicsit fárasztó lett. Cult of Luna lemezt sem nagyon tudok egyben hallgatni, ami nem baj persze, viszont a Grown Below nagyon is megy egyben. Ez akárhogy is nézzük – relációt szül.
<a href=”http://fleshworldpl.bandcamp.com/album/like-were-all-equal-again”>like we're all equal again by fleshworld</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.