Nagyrészében innen-onnan ismerős underground metalos arcokból verődött össze a lengyel Evil Machine gárdája. A gitáros-énekes Halt a Vader révén ismertem meg, láttam vele pont a lengyel halálmetal veteránokat néhány éve, de, megfordult korábban a Dead Infection nevezetű goregrind hordában is. Apropó, jó hogy megemlítem a Dead Infectiont, lévén hogy az Evil Machine dobos posztját az a Cyjan foglalta el, aki a DI-ben is püföli a bőröket. Az énekes és szövegíró Semihazah még új arcnak számít, hiszen ez a legelső bandája, míg Cyprian a basszeros kismillió formációt erősített így vagy úgy: jelenleg a Conquest Icon és Pyorrhoea élveznek nála előnyt az Evil Machine mellett, ezenkívül megfordult a Hate-ben, Antigamában és Devilynben, Hellectricity-ben többek közt. Ahhoz képest, hogy már 2004-ben összeállt a zenekar, a debütálásra majd’ 10 évet kellett várni.
Nézzük, mit sikerüt első körben összehoznia ennyi sok idő alatt ennek a gárdának! A háborús zajokkal induló Cross Meant Death még egy tipikusabb death/black túrásnak mondható.Egyben a maga 5 percével az egyik leghosszabb tétel a korongon. Zeneileg beugorhat a Behemoth, mint párhuzam – már csak a lengyel származás miatt is, ugyanakkor az ördögi gépezet zenéje inkább a thrash-ben gyökerezik, nem az a színtiszta blackes duhajkodás, amit mívelnek. Apróságként itt meg is jegyezném, hogy a Behemoth-ból ismerős turnégityós, Seth is játszik az albumon.
A kettes When Demons Call kimértebben vág neki az útnak. Aztán fokozatosan egyre több lassabb téma kerül be a közösbe. A negyedik számban, a Diabelben már-már doomosan málházva fokozzák a feszültséget. A lemez legötletesebb tétele kétségtelenül ez szerintem, egy apokaliptikus hangulatú eposz a javából. A Bloody Emperor pedig olyan, mintha egy egész kivégzőosztag vonulna, hogy azt a bizonyos véres császárt a trónusáról letaszítsák és elhurcolják, hogy jól megérdemelt büntetését végrehajtsák.
Az ötös szám nekem kissé sablonosabb, én valahogy másként zenésítettem volna meg az Apokalipszis négy démonjának történetét. Nyilván a II. világháborús náci vadászrepülőket ábrázoló borítóról, a címből adódóan és a bookletet böngészve nyilvánvalóvá válhat, hogy a fiúk nem az élet habos oldalát festik le muzikális formában, hanem a black metalos hurráoptimizmusban hisznek. Ahhoz képest, hogy az énekes Semihazah még úgymond zöldfülű, az összes saját dal szövegét ő írta. Pakoltak fel két feldolgozást is, ezzel is bizonyítván, mennyire elkötelezettjei a true underground metalnak. Az Onslaught dal választásának külön örültem (a brit kultikus thrasherektől a névadó szám került az Evil Machine keze ügyébe) hisz sajnos méltatlanul kevesen ismerik el ezt a brigádot. A másik feldolgozás a Venomtól a Die Hard. Túl sokat egyik coverrel sem variáltak látványosan, de azt aláírom, hogy mindkettő remek választás! A Venom átirat kb. úgy hangzik, mintha egy Motörhead szám lenne Lemmy hangja helyett sátáni blackes vokalizálással megtámogatva.
Hívtak vendégeket is a War In Heavenre: a már említett Vader frontembere, Peter az Onslaught feldolgozást erősíti meg egy kis vendégvokalizálással, a Neuropathia gityós Piotr Polak a névadó Evil Machine-ben bukkan fel, a Christ Agony-s Cezar pedig a Diabelben hallatja hangját.
A War In Heaven lezárásaként a bibliai ihletésű Jerusodome szól, a tempót itt sem gyorsítják be szélvész erősségűre, szóval nagyjából elmondható, hogy a Háború a mennyben nem lesz a sebességmániában szenvedő black harcosok kedvenc hallgatnivalója, ők túl lassúnak fogják találni. Viszont a lassulás véleményem szerint nem vált hátrányára a bandának, így még jobban kijön muzsikájuk pokolian gonosz éle.
Nem fogja fenekestül felforgatni az extrém metal világát az Evil Machine bemutatkozása, de a stílus kedvelőinek okozhat igen kellemes pillanatokat. A hosszával sem estek túlzásba szerencsére, 10 dal kb. háromnegyed órában ebből a stílusból pont elég.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.