Eerie
Into Everlasting Death

 

A gyorsvonatszerű indulás után hamarosan a japán gyorsvasút sebességére kapcsolunk, majd jön a belassulás riffelve. A magas tartományokba fel-fel kalandozó pengető szolgáltatja azt a bizonyos postos ízt, de mondhatnám akár a negyedes – triolás váltásokat is.
Jó a dalsorrend megválasztása, mert szépen apránként adagolja az őrületet. A felvezető Mining out of Black Earth egy kevésbé teátrális darab, bár dallamos ének ebben is feltűnik… A címadó Into Everlasting Death azonban már a dalszerzői véna komoly megvillantása.
Ha megnézzük a lemez négy tételének hosszát, kivehető, hogy a társaság nem óhajtotta az első lövéssel eldurrantani az összes puskaport. A harmadik helyre beidőzített Among The Ashes például 12 perc, ami azért nem egy megszokott black metal dalhossz, szinte várja az ember, hogy vajon mit tartalmaz.

Az anyag legnagyobb erőssége számomra Marcin „V.O.W.O.C.” Stępień énekes hangja. A legdurvább death ocsmányságokat képes lehozni, a szemét blackes károgásokkal keverve. Majd dallamosan is énekel, thrashesen üvölt, esetleg punkosan gajdol. Nagyon régóta várok egy olyan torokra, ami erre képes. Csihar Attila szokott ilyeneket, de ennyire színesen még neki sem megy, vagy ha mégis, nála nagyon hallom, hogy agyon van tevezve. Tessenek figyelni a címadóban 3:22-től a harmóniameneteket és az „éneket”. Tipikus punk éllel beinjektált, kissé pontatlan (hangtanilag, nem ritmusban), irdatlan hangulatot szállító torokmunka. Enyhe falssága számomra a dolog hitelességét külön növeli. Nem futott neki százszor, csak odaállt a mikrofonhoz, és tette a dolgát.
A srác feje végtelenül hétköznapi. 26 éves.

Az Among the Ashes-be az átfolyás alig észrevehető, mintha még az előző nóta teljesedne ki. Itt ami egyedüli negatívum egy kicsit, az az „ashes” szó túlzott ismételgetése. Kibírom…

Ez a kiadvány tipikusan a nem egyből beható zenét tárja elénk, nekem 3-4 hallgatás is kellett hozzá, hogy kiadja az értékeit, és ez főleg ennél a monumentális Among the Ashesnél domborodik ki leginkább. 12 perces black metal dalt nem lehet úgy írni, hogy az végig csak a stílusjegyeket sorolja fel. Úgy halál unalmas lenne. Itt vannak kiállások, bontott akkordok, tremolózás, blastelés, férfikórus.
Mondom kiállások!!!
Kiállás! Egy több perces ambient pengetés választja ketté a művet. Teljes becsendesülés, valódi pszichedelikus eszközöket felhasználva. Kérem, sokszor hangsúlyozom a zenei dinamika fontosságát, amit a metalban a hangszerek maximális hangerőre vezérlése miatt elég nehéz megjeleníteni, de itt valami ilyesmi bontakozik ki. A feltűnő ricsaj után mindig üvölt a csend. A befejezéskor viszont a kompresszor helytelen beállítása miatt dohogva lüktet a gitár is, ami esetleg idegesítően hathat… De nem feltétlenül, én a megírt témákra szoktam koncentrálni, az ilyen stúdiós bakikat gyorsan kikapcsolom agyban – fülben.

Nagy meglepetésemre az Of Descending Moonban még melodikus elemek is feltűnnek, ezzel egy kultúrkör alműfajainak felsoroltatását közel kiteljesítve… A dob feldarál minket, a gitárdallamok szépen kivezetik a dolgot, a HANG meg kiüvölt mindent a világból.

A megszólaláson nem találtam fogást, azon a kisebb hibán kívül, amit a kompresszorral kapcsolatban említettem, de azt valószínű, hogy a nagy többség meg sem hallaná, ha most gonoszan nem hívtam volna fel rá a figyelmet.

A lemez nyitását és zárását Matthew McConaugheyre bízták. Az Interstellar pár sora hangzik el.
 

A megírt témák végig izgalmasak, de hagyományőrzőek is, sodróak, könnyedek, de súlyosak és agresszívak is. Művészi él és punkos beleszarás is ügyesen ütközik. Így kell ezt csinálni, így kell az iskolát az egészséges lázadással egy skatulyába préselni. Mateusz „Ancestor”Jamróz gitáros tudása legjavát tette az anyagba, V.O.W.O.C-ról nem is beszélve, no meg a vendégdobos Maciej Pelczar szélvész játéka szintén példaértékű.

Bitang kezdés, halálosan komolyra vett kivitelezés, ez bizony egy kövér tízes!