Almighty
Pain Games

(Hunug Records, ThrashZone • 2020)

Armand

2020. október 11.

0

Pontszám

10

Miskolc és vonzáskörzete a főváros mellett a ’80-as, ’90-es évek fordulóján a hazai thrash metal  talán legtermékenyebb táptalaja volt. Csak a borsodi megyeszékhelynél maradva, rövid fejvakarás után olyan nevek jutnak eszembe, mint az Atomic, a korai Eclipse, a Megtorlás, az Ass, a Flegeton vagy a Syndrome. A régió szülötte volt az ózdi Remorse, a kazincbarcikai Bedlam, illetve a Mezőkövesdről érkezett Detonator, Angel Reaper, Anubis, valamint az Armageddon. Kis túlzással havi rendszerességgel érkeztek az újabbnál újabb demók. A fentiek mellett szintén Miskolcról indult és sajnálatosan csak egyetlen demó kazetta megjelentetéséig jutott az Almighty is. A demó kapcsán az újrakiadás apropóján a közelmúltban interjúztunk a csapat két gitárosával, Perényi Dénessel és Bostyán Lajossal. A beszélgetést követően mára fizikai valójukban is elérhetővé váltak a műsoros kazetták és a vinyl lemezek.

Egy harminc éves demó felvételről kritikát írni esetlen és felesleges dolog, jelen esetben az ismertető helyénvalóbb kifejezés. Így előre is elnézést kérek azért, hogy nem fogok rúgózni az élettelen dobhangzáson,  illetve az erőtlenül megszólaló gitárokon. Ha valakinek ezek problémát jelentenek, akkor ezúttal rossz cikkre kattintott. Deni és Lajos az interjúban beavattak minket a rögzítés körülményeibe, így ezt most nem taglalnám. Lényeg, hogy a három dal stúdióban készült, nem a próbaterem sarkába letett négysávos magnó volt a megoldás.

A három szám kapcsán sokkal lényegesebbnek tartom, hogy a csapat műhelyében valódi dalok készültek, nem ötlethalmazok kerültek a szalagra. A jelen kiadvány gerincét képező három nótát nagyjából tíz éve ismerem, annak idején a zenekar kimaradt az életemből. Összességében a korszak terminológiájával techno thrashnek nevezném azt, amit az Almighty tizenkét és fél percben elővezetett. Változatos tempók, kidolgozott, tekerős  szólók – a nyitó The Only God szólója különösen tetszetős -, riffcentrikus megközelítés. Az újrakiadás címadójaként funkcionáló Pain Games talán a legerősebb, egyben a legtempósabb Almighty szerzemény,  ötletes váltásokkal, mániákus riffeléssel. A hosszabb instrumentális felvezetés után egy hirtelen tempóváltással berobbanó Transmigration egy riff-gyűjtemény, az előbbi két nótához képest rövidebb dalszöveggel.   A szövegek vallási és társadalmi kérdéseket feszegetnek, kiérlelt, tartalmas gondolatokat rejtenek. Elvontak, de nem emészthetetlenek, Deni szövegmondásának köszönhetően ráadásul jól érthetők is.

A kiadvány bónusza egy „hivatalos” bootleg, amit a Miskolci Egyetemen rögzítettek. Az eddig nem publikált dal címe pedig Be Free Again. A felvétel érdekessége, hogy a rögzítés körülményeihez képest hallgatható minőséget képvisel. A nóta maga pedig semmiben sem marad el a már ismert három számtól. Úgy gondolom, hogy a négyes a mai napig büszke lehet erre a felvételre, amit egyetemista fejjel összehoztak. Feleslegesnek tűnhet azon elmélkedni, hogy mi lehetett volna a zenekarból… Bár, véleményem szerint, ha annak idején az Undertaking módjára összehoznak egy saját klubot, vagy esetlegesen a Bedlam-ék Blindfold turnéjához hasonlóan ők is országjárásra indulnak, ma a 40-es 50-es thrasherek az előbbi két banda szintjén emlegetnék az Almighty nevét is.

A realitások talaján maradva, a tehetségük elismeréseként Deni és a basszusgitáros Gyurcsán Szabolcs az Almighty után felvételt nyertek az Atomic soraiba, majd részesei lehettek a kiváló Who Hasn’t Been Back demónak és a hazai színtéren legendás Slashing Victory albumnak, illetve a mai napig Szilágyi Tamás oldalán játszhatnak.

Oldalunk íratlan alapszabálya, hogy kötelező pontozni az ismertetők tárgyait. Ez alól többször kértem felmentést, de hiába magyarázkodtam, nem sikerült kibújnom ennek ódiuma alól. Szóval, az Almighty demója a korabeli hazai demó kazettákkal való „objektív” összehasonlításban nálam 10 pontos teljesítmény, a mai felvételekkel való összevetése pedig tévútra vezet(het).

Az ajánlót írta: Andris