Aornos – Isten Előtti – interjú I.
Tavaly jelent meg az Aornos – most már mondhatjuk így – zenekar legutóbbi lemeze, ami a progresszivitást továbbra sem mellőzve, haragosabb útra lépett. A Pre Divine egy újabb hibátlan alkotás lett, ami egyaránt örvendeztetheti az atmoszférikus és az epikus fekete fém híveit. A lemez, és az elmúlt évek történései kapcsán faggattam a formáció spirituális vezetőjét, Tátrai Csabát, aki kifejezett kérésemnek engedve, részletes válaszokat adott kérdéseimre. Éppen ezért, terjedelmi okok miatt két részre bontva közlöm az interjút.
Régen beszéltünk. Meséld el nekem, hogy milyen utat járt be a zenekar a 2018-as The Great Scorn lemeztől egészen a Pre-Divine korongig, ami tavaly debütált. Szívesen hallanék arról, is hogyan készült az új album.
Igen, eltelt öt év a két utolsó lemez között, és ha akarom, akkor ez elég sok idő, másfelől nézve meg abszolút nem. Sőt, az undergroundban ettől még jóval nagyobb szünetek is teljesen indokoltak; nincs miért sietni, mert így is túl sok zene jelenik meg nap mint nap. Persze nyilván nem tudsz egy olyan időpontot kiválasztani, amikor a megjelenés ne ebben a tülekedésben való görcsös részvételnek tűnjön, de hát ez van. Azért nálunk ebben a pauzában közrejátszott több tényező is, amiben a pandémia csak az egyik volt, mert gyarló emberi dolgoktól a technikai akadályokon át egészen a logisztikai nehézségekig sok minden felmerült. Ellenben a teljes zenei anyag kb. 90-95 %-a már materializálódott 2019 végén, 2020 elején. Tehát szó nincs olyasmiről, hogy kifogyott volna a puskapor vagy elkerült volna az ihlet; egyszerűen egy ilyen rétegzettségű zene összerakása még komoly anyagi, időbeli feltételek mellett is nagy kihívás lenne, nem még hogy így…
A The Great Scorn album még eleve úgy jelent meg, hogy azon még nem szerepelt senki más hangszeres játéka az enyémen kívül, mert bár az élő felállás 2017 év legvégétől datálódik, de a TGS anyaga már korábban összeállt teljes mértékben és el is lett küldve az akkori fehérorosz kiadónak (Satanath Records – Symbol Of Domination). A 2018 –as évtől meg az is cél volt, hogy ha már van élő felállás, akkor legyenek koncertek is.
Noha masszív ferdítés lenne azt állítani, hogy innetől ezek tették ki az Aornos ténykedésének oroszlánrészét, mégis arra a néhány alkalomra való felkészülés is sok-sok időt, energiát emésztett fel, tekintetbe véve, hogy már akkor is az volt a jellemző, hogy a zenekari tagok -kis túlzással- a szélrózsa minden irányából, az ország más fertályairól érkeztek egy-egy adott próbára, ha érkeztek egyáltalán.
Szóval, így utólag visszanézve hipp-hopp teltek az évek és bár én most is előzetesen itthon már rögzítettem mindent, mégis –több tag bevonása miatt- újra fel lett véve az egész anyag. Mester Róbert feldobolta az összes dalt, én is felnyomtam újra az énekeket, sőt, felgitároztam újra mindent. Ez pont a lockdown idejére esett, tehát nyilván megszívtuk. Aztán ettől függetlenül – sajnálatos módon – túlzottan sokáig nem történt semmi az anyaggal, de mivel az egész cucc kikerült a kezemből az akkori, abban az időben már Pesten élő basszusgitároshoz, Vincze Tamáshoz, onnantól kezdve tőle függött, hogy lesz-e egyáltalán belátható időn belül valami az egészből, vagy kb. felesleges volt az egész újrafelvevősdi. Na persze Robi játékán kívül, mert legalább azért (meg az ének nagyrészéért) mégiscsak megérte. Drótos Gábor – aki pedig régebbi tekintetben leginkább a Gutted miatt lehet ismerős, de már egy jó ideje más vizekre evezve pazar klasszikus, szimfónikus / vonós műveket készít igen magas színvonalon- pedig volt olyan jó fej, és már 2021 első negyedévében elküldte az általa feljátszott vonós témákat, amiknek nagy részét én írtam, de ő nyilván hozzátette a maga egyéniségét.
Ellenben a fentebb említett ok miatt mégsem történt semmi érdemleges addig az anyaggal, amikor is hosszas huzavona után végre visszakerült hozzám az egész zene. Ám ekkor már 2022 utolsó hónapjában jártunk. Az innentől számított idő a megjelenésig pedig szintén azzal telt el, hogy megintcsak újra lett véve minden hangszer a dobokon kívül (igen, az összes gitársáv is, most már harmadjára) és mivel 2022-ben csatlakozott hozzánk a színtéren elsősorban remek gitárosként ismert Kovács Attila, ezért a basszusgitár is végre méltó módon kidolgozásra, felvevésre kerülhetett személyének köszönhetően.
Közben persze nagyban dolgoztam az egész anyagon, mert igazából a munka legnagyobb része, mindig a végső, kész felvételek után kezdődik el. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert például az ember által feljátszott akusztikus dob gatyába rázása még egy hivatásos “hangos” embernek is feladja a leckét egy ilyen stílusú zenében, nem még egy olyannak, mint én, aki csak belekontárkodott egy ilyen komoly szakmába amolyan “csináld magad” módon, de a lehetőségek hiányában mégiscsak sufnituning módszerekkel.
Nem túl bő lére eresztve, kb. ez az a rögös ösvény, amin a TGS és Pre Divine között végig kellett haladnunk olykor botladozva, olykor büszkén menetelve, de legalább mindvégig borús mennybolt alatt. Bármit is jelentsen ez.
Ha jól értelmezem, akkor az Aornos már egy ideje nem egyszemélyes projekt, hanem tekinthető valódi zenekarnak is. Megtennéd kérlek, hogy bemutatod az új tagokat. Meséljétek el azt is, hogy anno honnan jött a kollaboráció ötlete, illetve hogy miért ők lettek a fegyvertársak.
Mint, ahogy a fentebbi válaszomban említettem, az élő felállás 2017 decembere óta számítható, ám akkor két ember kivételével még mások töltötték be a posztokat. Akkor már az is óriási dolog volt számomra, hogy egyáltalán ez a zenekari jelleg mégiscsak létrejött, mert egyébként addigra már nem nagyon dédelgettem ilyen vágyálmot.
Természetesen akkor is a megfelelő dobos léte volt a legkeményebb dió (főleg, hogy ugye tudtam, hogy itt mit kellene nyújtani dobolás címszóval), de szerencsémre Mester Robi végül igent mondott a megkeresésemre, aki egyébként már zenésztársam volt a Frost zenekarban, ahol jó néhány évig nyomtuk együtt. Lőrincz Dávid szintetizátoros szintén innen, illetve a még korábbi zenekaromból, a Carcharoth-ból volt ismerős, aki szintén csatlakozott a formálódó csapathoz. A basszusgitáros szerepét S töltötte be, aki többek között a Svoid révén lehet ismerős. Ő már akkor jó ideje a fővárosban élt, tehát ez nyilván nem könnyítette meg a próbák szervezését, ám amíg tag volt az Aornos-ban kellő módon, kreatívan állt az egészhez. A rajtam kívüli másik gitáros pedig Terebesi Tibor lett, aki Arlóból érkezett egy-egy próbára, már amikor a munkahelye és családi kötelezettségei engedték. Tibi egyébként most már a magyar undergroundban egyre ismertebb Denevér zenéjének létrehozója.
Aztán -ahogy lenni szokott- zajlott az élet és ennek értelmében S már nem akarta / tudta tovább vállalni a basszer szerepét, ellenben szerencsére kisvártatva érkezett a helyére az azóta sajnos tragikus módon fiatalon elhunyt Bonya (RIP), akivel már korábban együtt zenéltem egy death metal bandában (Sickdom), amikor ő még itt, Miskolcon élt. Egy idő múlva azonban Bonya is úgy találta, hogy nem nagyon tudja már az életét összeegyeztetni az Aornos tagságával a fővárosi nem kevés elfoglaltsága miatt, meg talán már akkor is lehetek egészségügyi problémái, szóval az a sajnálatos helyzet alakult ki, hogy vele nem tudott létrejönni egy fellépés sem, mert a már emlegetett járvány sűrűjében jártunk.
Ezért pl. maradt el olyan pesti koncertünk, ahol a szereplésünk pedig nagymértékben éppen Bonyának lett volna köszönhető. Sokáig tehát basszusgitáros hiánnyal küzdöttünk, de ez az akkori koncertmentes időszak miatt nem volt annyira feltűnő. Egy ideig Vincze Tamás is volt nálunk a basszusgitáros, de aztán a vele való “együttműködés” nem igazán váltotta be a hozzá fűzött, kezdetben ígéretesnek induló reményeket.
Végül Terebesi Tibi magánéletében is bekövetkeztek drámai helyzetek, ami miatt már nem tudta vállalni ő sem a további szereplést, ezért a basszusgitáros hiánya mellett még egy gitáros keresése is fenyegető árnyként vetült az Aornos live voltára. Végül azonban a szintén fővárosi Amdusias (Bercsényi Zoltán) úgy gondolta, hogy őt nem tántorítja el elsőre a sokaknak rettenetes, elképzelhetetlen gondolat, hogy valakinek budapesti volta ellenére el kell hagyni a nagy falut egy adott próba, vagy netán koncert kedvéért. Így tehát személyében megleltük azt a megfelelő másik gitárost, aki azóta is tisztességes módon kiveszi a részét abból, amivel egy efféle underground zenekarosdi jár.
2022 nyár végén pedig a basszusgitáros kálvária is megoldódni látszódott (noha addig még volt egy-két elvetélt próbálkozás), amikor is legnagyobb örömömre igent mondott a megkeresésre a szintén földi Kovács Attila, akivel én már legalább 2014 óta szerettem volna együtt zenélni, vagyis azóta, amikortól egyáltalán publikus lett az Aornos, mint olyan. Az aktuális felállás tehát így néz ki. Nyilván mindegyik embernek nagy-nagy köszönettel és hálával tartozom azért, amiért társak abban, hogy ezt a szerintem méltó zenét minél inkább először a szűkebb, majd a tágabb világ elé lehessen tárni.
Úgy tudom, történt egy kiadóváltás, az új korongot már a Metal.hu gardírozza. Miért történt a váltás, és mit érdemes tudni ezzel kapcsolatban?
Hmm, semmi meglepő dolog nincs abban, hogy most már nem a korábbi kiadó van. Ez ugyanaz a szisztéma, mint ami opció egyes tagok esetében is, bármelyik zenekarban. Van amikor megfáradnak a kapcsolatok, vagy az egyik fél rájön, hogy tulajdonképpen ennek az együttműködésnek a jövőben már nem túl sok perspektívája van. Főleg, ha mondjuk egy alap korrekt viselkedés valamelyik félnél hagy némi kívánnivalót maga után.
Szerencsére Forray Tamás, a Metal.hu vezetője hajlott a dolgora, hogy kiadja a Pre Divine anyagát, méghozzá digipak CD kivitelben, amiért ezúttal is hálásak vagyunk neki. Nyilván nem az Aornos neki most még az élete üzlete, de Tamás eddig is ismert volt a rendkívül szimpatikus, undergroundot támogató hozzáállásáról, elég csak rápislantani arra, hogy milyen anyagok jelentek, jelennek meg a kiadó égisze alatt.
Az új lemez, a Pre Divine, szerinted, szerintetek miben hasonlít az előző lemezekhez, illetve milyen új vonásokkal bír a korábbi albumokhoz képest?
A Pre Divine szerintem szervesen illeszkedik a többi anyag mellé azzal a különbséggel, hogy itt a dob és basszusmunka, na és persze a cselló rajtam kívüli más személyek keze (lába) nyomát dicséri. A dobtempók, főtémák úgy vannak, ahogy kitaláltam őket a dalokhoz, de természetesen Robi által ezek jócskán más értelmezést nyernek, hiszen egy jó dobos még akár egy egyszerű kettő – négybe is beletudja vinni a saját személyiségét, nem még hogy fillekbe vagy őrült tempókba, cinjátékba, díszítésekbe, stb.
Ugyanígy ez vonatkozik a basszusgitárra is. Én kifejezetten örülök neki, hogy Attila nagyon sokszor elrugaszkodott az általam megírt basszustémáktól és sok helyen váratlan, de mégis nagyon jól szóló megoldásokkal rukkolt elő. Erre csak ráerősít az a tény, hogy a jóvoltából az albumon 5 húros fretless, illetve 8 húros basszusgitár hallható és ez is egy új íz az általam addig alkalmazott hagyományos, bundos, 4 húros bőgőhöz képest. Ám meglehet, hogy ezek csak számunkra fontos dolgok és a laikusabb hallgatók ebből annyit nem is vesznek észre, de hát ez mindig így szokott lenni, meg nem is várható el mindenkitől egységesen, hogy ideológiailag… illetve izé, zeneileg képzett legyen.
Persze nincs minden az arcba tolva direktben és például az is szándékos volt, hogy a vonósok nem olyan nyilvánvalóan hivalkodjanak, mint mondjuk egy Dimmu Borgir esetében. Az Aornos stílusa nyilvánvalóan elüt ezen emlegetett zenekartól; az utóbbi jóval zordabb, gonoszabb és jócskán kevésbé populáris, ám mindezek miatt pl. pont a szinti-témák (és ezen belül a vonósok) nagy része korántsem annyira összetett, cirkonyás, sokkal inkább aláfestő, szőnyeg jellegű, tehát nem is lett volna indokolt sokkal jobban előtérbe tolni. Meg hát a metalnak a gitárról kell szólnia, nemde?
Magukat a dalokat nézve szándékosan tényleg itt van a legtöbb lassabb, netán közepesebb tempójú, elsőre is simán befogadható dal. Na persze így is kardinális a blastbeat, mert az ugye egy jóféle black metalhoz alap.
A nyitó Verus dal képében egy olyan dal született, ami szintén újdonságnak mondható eme zene palettáján, főleg ritmusilag. Sokáig úgy is volt, hogy instrumentális lesz, de aztán Attila meggyőzött és mégiscsak kapott szöveget és így éneket, mert végül beláttam én is, hogy az sosem árt, ha nem vesz el a zenéből. Egyébként itt hallható rögtön elég nyilvánvaló módon a cselló, ami momentán Gábor sajátja, valamint itt szerepel először, de remélhetőleg nem utoljára egy remek gitárszóló Attilától.
Összességében tehát én a magam részéről a különbséget a többi anyaghoz képest főleg olyan dolgokban látom, amik inkább komponisták számára lehetnek érdekesek. Például egy ilyen elem az Interwoven Worlds dalban az, hogy annak a legvégén 5 különböző, de mégiscsak egymással konszonanciában lévő vezérdallam van egymáson (3 gitár, basszusgitár, cselló), annak ellenére, hogy a kiinduló gitár vezértéma alapjáraton egy disszonáns dallamvezetés. Például arra a momentumra különösen elégedetten gondolok.
Fő erénye a lemeznek, hogy bár gyökeres újításokról nehezen beszélhetnénk, mégis egyik korábbi anyagnak sem kópiája, megvan az önálló karaktere. Minden dal közel áll hozzám (hiszen különben nem is lenne rajta az anyagon), de ha csak egyet lehet kiemelni, akkor az az At That Times. Attila basszustémái csak még magasabbra emelik eme dal nimbuszát. Korábban is elkövettem már ilyen irányú szerzeményeket minden eddigi anyagon, aminek értelmében adott egy ilyen kozmikus köntösben felsejlő nagyon monumentálisnak szánt, nagyívű végjáték, de talán ő nyerhetné el a koronát e tekintetben, s nem csak azért mondom ezt, mert ilyenkor mindig ezt szokták mondani, meg hogy mindig a legfrissebb a legjobb. Ami ugye sokszor nyilvánvaló módon nem felel meg a valóságnak. Az biztos, hogy élőben még mindig ez prezentálható a legjobban a négy ominózus dal közül (Aere Perennius, Quasar, Adamante Notare, At That Times), ám ennek természetes, fizikai, technikai okai vannak.
A lemezajánlóban is kitértem arra, hogy szerintem a korábbiakhoz képest sokkal direktebb és haragosabb most az Aornos zenéje. Egyetértesz ezzel a megállapítással? Ha igen, akkor szerinted mi lehet ennek a hátterében?
Igen, ezt az állítást én is adom, bár talán az előző TGS lemez is ilyetén módon kíméletlen, de egyúttal konkrét is volt, ha csak olyan dalok jutnak eszembe, mint a From A Higher Reality, The Kingdom of Nemesis, The Great Scorn, Adamante Notare. Nyilván e téren számít a hangzás is, például az élő dobnak mindig más feelingje lesz, mint akár a legpazarabb stúdióhang-mintának. Nem mondom, hogy feltétlenül jobb, vagy erősebb, pláne nem tisztább vagy érthetőbb, de másabb, nyersebb, organikusabb. Vagy ott van például az a technikai tényező, hogy most más, fejlettebb mikrofonnal lett felvéve a második körös ének és ez a hangomban rejlő agresszív élt jobban kidomborította.
Na meg több, az alaphangtónusomhoz képest magasabb, olykor sikoltásszerű elemeket vittem a durva énektémákba és ezek a dolgok jelentékeny közreműködő tényezők abban, hogy haragossabbnak tűnhet eme lemez. Ám mivel például maga az album nyitánya is egy “fülsimogató”, sötéten disszonáns téma, valamint hasonló hangulatúak minden dalban felbukkanak itt-ott, ez bőven hozzájárulhat a mord, barátságtalan atmoszférához. Valamint abban is valószínűleg igazad van, hogy talán érezhető egy düh a világ folyásával szemben, ami persze nyilván nem új keletű, mert pl. az előző lemez Nagy Megvetés elnevezése pont ezt fejezte ki. Ám mivel abszolút nem egy távolságtartó, amolyan érdeklődés gyanánt szóba jövő érzésről van szó, hanem sokkal inkább olyanról, amely a személyes egzisztálásomra is kihat, az idő telésével ez nyilván fokozódni fog, mivel nem úgy tűnik, hogy erre lesz is valaha végső megoldás az emberi életben.
A másik lehetséges valószínű kimenetel az abszolút csömör, közöny, de az meg a múzsára nem igazán szokott jótékony hatással lenni, tehát egyelőre kerülendő. Valószínűleg a politikai tartalmak jelentékeny követése sem arra erősít rá, hogy “peace arc” legyek, sőt, de igazából a homokba dugott fejtől még ez is emberhez méltóbb.
Mesélj az első videóklipetekről!
Videóklipnek már illett volna nagyon régen elkészülnie, de sajnos ez csak most, a negyedik album idejére jött össze. Valahol kézenfekvő volt, hogy éppen erre a lemezcímadó és egyben leggyorsabb dalra készüljön a klip, egyrészt a direkt, fogós volta, magával rántó sodrása, másrészt a rövidsége miatt. Nem meglepő módon akár egyfajta kivonatként is felfogható eme dal mindabból, ami jellemző az Aornos zenei világára, de minden eddiginél tömörebb formában. A “Pre Divine”, mint kifejezés egyfajta romantikus, filozofikus elvágyódás a megvalósult, uralkodó vallások, kultúrák előtti létállapotba. Abba az őseredetiségbe, amikor a lét ideája még nem volt mesterségesen meghasítva a jó és a rossz ellentétpárjára, ahogy az például az intézményesült vallások értelmezésében és dogmáiban megnyilvánul.
A szöveg bizonyos szempontból elég inhumánusnak, kegyetlennek tűnhet, ha úgy tetszik, embert próbáló. “Lásd, az első istenek szörnyetegek voltak”… Ki mondta, hogy az igazság habkönnyű vagy főleg, hogy kellemes? Ám mindezek ellenére mégsem nevezném ezt az attitűdöt negatívnak vagy kétségbeesettnek, sokkal inkább nyugodtnak és elfogadónak. A klip legelején és legvégén is ennek a szándékával idéztem Nietzsche “Éjfélkor” című versét. A vers első fele megteremti a feszültséget, a második pedig a teljességre való törekvés jegyében fel is oldja azt.
Az előzetesen szándékunk az volt a klip alkotójával, Váradi Orosz Kristóffal, hogy ne egy tipik metal videót hozzunk össze, amiben a fő koncepció, hogy a zenekar zenélődik és ennyi. Ki lett találva előzetesen egy sztori, jobban mondva egy képtörténet, ahol kb. minden beállításnak metaforikus jelentése is lett volna. Végül ebből a nagyívű koncepcióból kiábrándítóan reális okok miatt muszáj volt engedni, de valamennyit azért sikerült megőrizni belőle és a lehetőségekhez képest egy vállalható videóklip született. Maga a forgatás, illetve annak első napja -amikor is úgymond a klip “cselekményét” vettük fel a három szereplővel (a Vándor, a Famulus, Astera)- jó lokálpatrióta módjára bükki helyszínen zajlott. Jó, igazából elsődlegesen nem azért, hanem mert eléggé adja magát a Bükk, mint kiváló forgatási helyszín egy ilyen muzsikához és nem mellesleg gyakorlatilag a lábánál élünk. Ez legalább a lakóhelyünk egyik vonzereje.
Az ominózus barlangot mint még konkrétabb helyszínt azért választottam, mert ebben a barlangban többek között az is remek, hogy van egy olyan pont a végében, ahol ha megállsz (illetve elhelyezel egy objektívet), akkor kifelé tekintve kettő barlangszájat látsz a szokásos egy helyett. Egyet felül, egyet pedig alul. Ez remekül szimbolizálhatja az Alsó és Felső Világot. Legalábbis ez volt az előzetes elképzelésem még azzal rátéve egy lapáttal, hogy egyszerre jelent volna meg egy-egy misztikus alak mind a két “kapuban”.
Ez a reményeim szerinti grandiózus kép nem jött össze, ám ettől eltekintve egész hangulatos felvételeket sikerül összehoznia Kristófnak.Az előzetesen elképzelt hangulat kitalálásában nálam és Kristófnál is komoly inspiráció volt a Altered States (Változó állapotok) című kult sci-fi / horror film. Bár talán egy külső szemlélőnek ebből annyira sok nem érzékelhető, aminek oka – többek között – a fentebb említett sajnálatos tényező, hogy kompromisszumok meghozására kellett kényszerülni. Kisebbfajta csodaszámba is ment volna, ha minden az előzetes elképzelések szerint alakul.
(folytatása következik)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
