Sean Penn neve gondolom ismerősen cseng minden filmrajongó számára. Egy remek karakterszínész, aki leginkább zseniális drámai alakításainak köszönhetően írta be nevét a filmtörténet nagykönyvébe. De többször bizonyította komikusi vénáját is (Nem vagyunk mi angyalok, A világ második legjobb gitárosa). Mellesleg kétszer kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar szobrocskát (Titokzatos folyó, Milk).
Azt talán már kevesebben tudják, hogy ez az öntörvényű, magánéleti zűrjeiről elhíresült (ugye egy időben ő volt Madonna férje) művész néha a kamera másik oldalára helyezkedik. Én először a 2001-ben készült, Friedrich Dürrenmatt kisregényéből adaptált, Az ígéret megszállottja című film kapcsán találkoztam a rendező Sean Penn-nel. És egy nagyon stílusos filmet készített az általam igen kedvelt író művéből. Persze adva volt főszereplőnek minden idők egyik legnagyobb színésze, az egyszeri és megismételhetetlen Jack Nicholson, de mégis csak végig kellett valakinek dirigálni a filmet. És Penn megtette!
Aztán a nemrég megjelent, és általam ismertetett Kaldera album késztetett arra, hogy írjak pár sort a 2008-as rendezéséről.

Az Út a Vadonba (Into the Wild) egy igaz történeten alapuló road movie. Mindig is kedveltem a műfajt, és a Christopher McCandless történetét elmesélő az egyik legjobb, amit láttam „utazósmozi” témakörben! A sztori első blikkre nagyon amerikainak tűnik, de hamar rájöttem, hogy inkább globálisnak mondható. Adva van egy 22-23 éves srác, Chris, aki friss diplomásként, éltanulóként megvalósíthatná az amerikai álmot. Ehelyett gondol egy nagyot, félretett/összegyűjtögetett pénzét egy jótékonysági szervezetnek ajánlja, megsemmisíti bankkártyáit, igazolványait, és nyakába veszi az országot. Természetesen mindezt teljesen titokban csinálja, szülei, de még húga sem (akivel nagyon bensőséges a kapcsolata) tudnak semmit a dologról. A lehetséges miértekről aztán a húga elbeszélései alapján alkothatunk képet. Chris (aki utazása/csavargása során fölveszi a hozzá jobban passzoló Alexander Supertramp nevet) egy nagyon intelligens srác, egy könyvmoly, maga az utazás, a nagy kaland pedig egy filozofikus, spirituális tett a részéről, egyfajta boldogságkeresés. Mintha azokra a kérdésekre keresné a választ, hogy az ember valóban társas lény-e? Lehetséges-e a modern világban a társadalomból kivonulva élni?
Útja során találkozik érdekes figurákkal (akikkel rövidebb-hosszabb időt együtt tölt, és mélyebb érzelmi kapcsolatba kerül), de az igazi próbát mégis az jelenti számára, hogy elérje Alaszkát, és ott a vadonban, a természet nem annyira lágy ölén, egyes-egyedül kísérelje meg az önfenntartást. Mivel nem szeretnék spoilerezni, nem árulom el, hogy mekkora sikerrel.

A napokban újranézve a filmet, talán a vége felé, a főhős által egy könyvbe firkantott életbölcsesség miatt írtam meg ezt az ismertetőt (persze a Kaldera album is késztetett a megírására!), ami így hangzik:

„A boldogság csak akkor az igazi, ha megosztod valakivel.”

Ez talán túl szentimentálisan hangzik, de aki megnézi a filmet, érezni fogja a súlyát!
Sean Penn nagyszerű munkát végzett, a színészek is emlékezetes alakítást nyújtanak, a főszereplő Emile Hirsch majdnem úgy néz ki, mint Christopher McCandless. Lásd a képen, bal oldalt Chris, jobb oldalt Emile.

Kristen Stewart „tvájlájtkisasszony” ugyancsak jól hozza a művészlelkű, szimpatikus szendeszűz karaktert. Még ha ez pejoratívan is hangzik, de tényleg aranyos a csajszi!

Az Út a Vadonban világához, teljességéhez nagyon sokat tesz hozzá a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder! Ők Sean-nal régi cimborák, és Eddie folkos dalai annyira passzolnak a film hangulatához, hogy az ezeket a nótákat tartalmazó soundtrack szerintem minden idők egyik legjobb filmzene albuma! Egyszerű, tiszta, mély. Nem véletlen, hogy a Kaldera tagjait is inspirálta.

Az egész albumot meg lehet hallgatni kedvenc videomegosztó csatornánkon! Személyes favoritom róla, a csilingelő, heveny libabőrt eredményező Long Nights, ami 8:04-nél kezdődik. De az összes szerzemény kiváló, a film ismerete nélkül, önállóan is élvezhető a soundtrack!