
A multi-instrumentalista Georg Börner (Sangre de Muérdago, Stórmir, ex- Aznak, ex-Saeldes Sanc) által vezetett ambient hatásokkal dúsított depressziós post-black metalt játszó német ColdWorld projekt már 15 éve szállítja nekünk a bánat, az elmúlás és az öngyilkosság tökéletes aláfestő dallamait. Igaz két korai nagylemeze után az elmúlt öt évében szinte csak EP-ket és single-dalokat adott ki. De minek is album, hiszen ezt a fajta nyomasztó hangulatú fekete tónusú zenét elég egy 7 dalos, bő félórás anyagon tálalni, a hatását úgy is kifejti. Ennek a receptjét már 2005-ös debütáló The Stars Are Dead Ep-jén megírta, ami most az Eisenwald és a Wolfsgrimm Records által egy nosztalgikus újrakiadást kapott bakeliten és CD lemezen.

A kezdő This Empty Life kiüresedett ambient vonalával, valamint sikálós, fagyos fekete atmoszférájával erősen megalapozza a lemez hangulatát. A szintik egy rövidke lebegős bevezetés után már a kezdettől fogva ontják magukból baljóslatú dallamaikat, amiktől nyomasztó jellegüknek köszönhetően egyből megfagy az ereimben a vér. Georg Börner énekdallamai, vagy inkább suttogó szövegkárogásai egybeolvadnak a közel 7 és félperces dal „zavaró” légköri háttérzajaival, amik csak felerősítik az egy üres élet jelentését, vagy inkább kiégett sikolyait. Szerencsére a Hate már egy ipari metalosabb megközelítéssel támad, de ebben is erősen jelenvan a kiégettség frusztrációja, a harag és a lélekben masszívan összesűrűsödött gyűlölet, még annak ellenére is, hogy ezeket kozmikus hangképekkel próbálja feloldani. Ezek a hangképek továbbra is fent maradnak az ezt követő Cancer dalában, ami egy amolyan klasszikusnak is mondható black metal nóta, melyben a szánkig érnek a mélabús magány és az elfeledettség hullámai. A Suicide sötét gótikus dallamvezetése és az alá rakott vaskos heavy riffek csak fokozzák a lemez drámai hatását, amire a The Old Ghost In The Well horrorisztikus ambient hangjai egy újabb adagnyi félelem érzetet pakolnak. Ez a dal egyébként az eredeti EP levezetője volt, csak később teljesedet ki teljes értékű paranoiás DSBM / ambient klasszikussá. Az újrakiadásra bonuszokként felkerült két záró tétel, a Dead Stars és a Ragnarök. Az első dal egy rövidke szomorú szintis vonalú melankóliát visz, míg a második egy ridegebb, amolyan ősi klasszikus (Bathory) vonulatot.
A The Stars Are Dead Now nem csak egy időkapszula, de egy remek hangulati kép is a ColdWorld elmúlt éveinek, ami 15 év alatt szinte semmit sem változott. Zenéjéből fakadó sötétség sivárságnak és lelket borzoló ösztönös félelem köszönhetően mára már a klasszikus DSBM, valamint az ambient black metal színtér egyik meghatározó projektjévé nőtte ki magát.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
