Con-Dom
How Welcome Is Death To I Who Have Nothing More To Do But Die

(Tesco Organisation • 2016)

Crissz93

2023. július 15.

0

Pontszám

9.5

Még egy napnyi fejezetnek vége, ezúttal is ugyanúgy lemegy a Nap, minden a legnagyobb rendben a világban. Akkor is, ha nekünk nagyon nincs így. Nem fog meghatni senkit sem a mi nyomorunk, az a miénk marad. Személyes poklunkból senki sem kér. Ha nem alakul éppenséggel a legjobban az életünk, az csak a saját csődünkként fog manifesztálódni. Nem tesszük egymásnak sem egyszerűbbé ezt az életnek nevezett átmeneti időszakot. Pláne, ha még nem is látjuk a pislákoló fényt az alagút végén, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy milyen lenne az, ha egy másfajta alagútban utaznánk egy másfajta dimenzióba, ahol mások a szabályok. Ismeretlen és bizonytalan. Semmire sincs garancia, se pozitív, se negatív helyzetekre. Még arra sem, hogy bármi is megmarad abból a tudatból vagy energiából, ami minket jellemez ebben a térben és időben, ami egyéniséggé tesz. Mégis a jelenlegi helyzetünkben egy izgalmas opciónak tűnik, ami egy dologgal mégis kecsegtet: ezt az egész förmedvényt, amit ezen a bolygón megtapasztaltunk a hátunk mögött hagyhatjuk. Egy molett, hárfázó, ősz szakállas fazon konfrontálni szeretne vele? Pofájába nevetek és kész. Mindazok a szerencsések, akiknek természetes módon ütött az utolsó órájuk, azok talán megtapasztalhatják azt, hogy milyen a két valóság között fél lábbal állni. Erről krónikázik számunkra az 1983 óta aktív Con-Dom, ami Mike Dando 2016-ig élő projektje volt. Annak is az utolsó kiáltványa saját anyjának haláltusájába enged számunkra betekintést. Ez a How Welcome Is Death To I Who Have Nothing More To Do But Die, amikor már tényleg csak az az utolsó feladatunk, hogy átfáradjunk a túlvilágnak nevezett létezés avagy nem létezés terébe.

Még mielőtt valaki, valamilyen gusztustalan, istennek és embernek nem tetsző dolgot szeretne belelátni, annak elárulom, hogy a Con-Dom a Control-Domination rövidítése. Általában industrial noise és power electonics stílusokban szokott kommunikálni a hallgatóságával, de számos olyan kiadvány létezik, ahol noise és ambient behatásokat is felfedezhetünk. A össztársadalmi problémáktól a nagyon személyes, intim szorongásokig terjednek a témakörök. Ez utóbbiról szól a How Welcome Is Death To I Who Have Nothing More To Do But Die, amely hattyúalbumnak is tekinthető, hiszen ez a legutolsó kiadványa ennek a saját stílusán belül nagyon is patinás és prémium kategóriába sorolható projektnek.

Egyszerre depresszív és zaklatott az a hangulat, ami vár ránk. Ez a korong egy olyan koncepcióra épül, ami 70 percen keresztül végigvisz minket az alkotó saját anyjának az végső agóniáján. Elég a borítóra ránéznünk, ahol az anyuka legutolsó pillanatait éli meg ezen a bolygón. Egy végtelenül intim és személyes pillanat ez, amit ő közszemlére tesz. Provokatív és ízléstelen sokak számára, pláne akkor, ha megtudják, hogy a fizikai példányokban további képek szerepelnek a végstádiumát megélő asszonyról. A Grandad You’re Lovely (Silently Falling About) teljesen ártatlan lélekkel húz be minket az apátiába. Egy régi felvételről rögzített gyerekek által előadott mondóka. Mindez utat enged az első, valódinak tekinthető Living Death tételhez.

A nagy hatásfokú, nyugtalanságot árasztó, erősítő által gerjesztett visszhangok utat engednek egy rendkívül rideg, gépiesnek ható zajnak. A death industrial stílusába sorolható mindaz amit hallunk, ami fölé lett keverve számos beszédfoszlány. Ezekben az a legszebb, hogy azt hallunk beléjük, amit csak szeretnénk. Teljesen véletlenszerű, összefüggéstelen mondatok sorozata, amik egymás szavába vágnak. „Sit on a toilet”. Talán ez a legtöbbször ismételt mantra, ami értelmetlenségével nyer értelmet. Mindeközben egyre magasabb frekvenciákra helyezett, orvosi műszerek hangját imitáló zaj teszi feszültséggel telivé a tételt. A Con-Dom által gyakran használt stílus ez, aminek érzelemmentessége teszi lehengerlően sztoikussá és elidegenítővé a hangulatot.

Az egymásra pakolt hangok lassan, de biztosan káoszba fordulnak, ami által a hangulat intenzívebbé válik. Hallójáratainkból az agyunkba kerül ez a tudatosan felépített káoszelmélet, ami összezavar és nem engedi a tudatunkat pihenni. Könnyen érthető üzeneteket és klisébe hajló bejátszásokat ne keressünk, ilyet nem fogunk találni. A nagyobb hangvételű tételek átvezetőjeként pedig betekintést nyerhetünk hangfelvételek képében is a haldoklás különböző stációiba. A TV és a szeretett mama hangja, jajveszékelése, delírium közeli állapotában, éneklésnek hallható dúdolása olyan hatást keltenek, mintha mi is ott ülnénk az ágya szélén és segítünk Mike-nak a végső pillanatok rögzítésében. A címadó tétel voltaképp ugyanabban a szellemben folytatja a power elektronika által generált, szeizmográf műszereket idéző kalandunkat, mint a Living Death. Nyomatékosabb a hang alámondás, karcosabb, ércesebb a kitáguló fekete lyuk.

Ez a stílus tipikusan azoknak az egyéneknek szól, akik tátott szájjal hallgatják és vizsgálják az eléjük tárt, sokszor fülsiketítően borzongató zajt, és ebben megtalálják a művészi önkifejezést. A különböző textúrák, a lélekromboló, monoton egyen hang vagy a pusztítóan kaotikus orkán is épp úgy gondolkodásra készteti őket, akárcsak egy vers elolvasása. Értelmezni próbálják, hogy mire gondol az alkotó akkor, amikor ezeket a képeket lefestette. A Con-Dom esetében a közelgő elmúlás elénk tárása, annak stációinak megmutatása volt a cél, és ehhez használja a beavatottak által már jól ismert stílusát. Mindezt pedig egy olyasvalakin át élhetjük át, aki minden bizonnyal fontos volt számára. Hiszen akkor fáj az elmúlás a legjobban, amikor olyasvalakit veszítünk el, aki számított valamit az életünkben. Nem is szeretném túlságosan bő lére ereszteni a mondanivalómat. Ez az a lemez, amit elsősorban hallani kell és nem olvasni róla. Akármilyen morbidul is hangzik, de én csak kedvcsinálónak szánom ezt az írást, mint ahogyan írásaim többségét, különösen, ha azok egy olyan kiadványokról avagy alkotóról szólnak, akit már nagyon jól ismerek és kedvelek. Mindazok, akik nincsenek a legjobb lelkiállapotban megértő lemezre fognak találni. Én legalábbis tudok vigaszt találni az elvont elektronikus zenékben, ami mindig is mostohagyerekként volt számon tartva az underground berkein belül.