A Foo Fighters kezdetben nem nekem szólt, sőt igazából – bár grunge rajongónak tartom magam – a Nirvana sincs benne a TOP3-ban. Ennek ellenére Dave Grohl mindig szimpatikus volt. Aztán a 2011-es Wasting Light lemez annyira beütött, hogy évekig ki sem került a kocsi CD-tárjából. Aztán a Rockin’1000-re adott “válasza”, az a hozzáállás rajongóikhoz csak tovább erősítette ezt. Aztán jött az Arénás koncertjük, ami tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy Dave ugyanolyan rajongó, mint mi, csak épp a színpadon áll. Szóval láthatóan még ennyi év után is élvezi, hogy a színpadon állhat. nem is ez az első életrajzi könyv, ami róla szól

A DNS nem hazudik, mondja az első fejezet címe. Dave-hez hasonlóan három leánygyermek apjaként teljesen átérzem, milyen volt, amikor a lányai zenei ébredésének volt a tanúja. Hasonlóan voltam, amikor az amúgy a kedvenc zenéim közül egy-egy valamelyik lányom tetszését is elnyerte. Én ugyan elfogult vagyok Dave-vel, mert azon ritka sztárok (bár ő talán nem is tartja magát annak) közé tartozik, akiket nem részegített meg sem a siker, és nem törték meg a tragédiák sem az útja során. Bár a legutóbbi nyomán még épp csak lábadozik…

Már az elején kiderül, hogy Grohl egy igazi álmodozó, akit az álmai hajtanak a zenélésben. Meg az is, hogy kezdetben – nem tudatosan ugyan -, de már gyerekként megjelenik életében a spritualitás, kifejezetten a vonzás törvénye. Például, amikor a néhai Led Zep dobosának állított oltárnál vizualizálja a jövőjét. Az is beszédes, hogy mennyi támogatást kapott egyedülálló édesanyjától és a nyolcvanas években együtt jártak jazz klubba, ahol Grohl mama saját szülinapjára azt kéte, hogy a kis Dave játsszon neki. Merthogy abban az időben egy ilyen helyen erre is volt lehetőség.

A könyv különlegessége, hogy még véletlenül sem igyekszik kronológiai sorrendet tartani. A gyerekévek után mesél a 2015-ös göteborgi bulitól, ahol egy nagy esés után szarrá törte a lábát, mégis lenyomta koncertet.

Az is megér egy misét, ahogyan az unokatestvérével eljut élete első punk rock koncertjére a Chicago-i Cubby Bear klubba, ahol megismerkedik az igazi undergrounddal, a DIY mentalitással. Az élmény hatására még inkább eldől a sorsa, s hamarosan dobosa lehet egyik kedvenc csapatának, a Scream-nek, akikkel többször is végigturnézza az elkövetkező éveket. Megannyi élmény során megtudja, milyen is az élet az underground hardcore/punk színtéren és persze már itt is voltak életreszóló élmények, a jókor jó helyen találkozások. Például, amikor Torontóban Iggy Pop lemezbemutató partiján lehetősége nyílt beugrani dobolni.

Nekem elsőre fura volt, hogy a Nirvana éveket viszonylag röviden foglalta össze, de utóbb pont ez lett szimpatikus benne. Azt gondolom, Dave életének megértéséhez sokkal fontosabbak voltak az azt megelőző Scream időszak. Az az igazi punk rocker lét volt az alapozó, ami szerintem segített abban, hogy egyrészt ép ésszel kibírja a hirtelen jött sikert, másrészt a Kurt halála után keletkező űrt és a zuhanást a csúcsról. Az, hogy a Courtney-s kavarásokat meg sem említi és Cobain-t és önmagát is emberinek, esendőnek mutatja igazi nagyságra és realizmusra vall.

A könyv nagy erénye számomra, hogy tényleg át tudjuk élni, hiszen olyan mintha egy haveri beszélgetésben sztorizna az életéről. Kicsit csapong, néhol meg láthatóan olyan részletekbe megy bele, amik számára fontosak, de pont ez adja meg a történet egyediségét és egyéniségét is. Meg az, hogy végig megmarad rajongónak, aki nehezen hiszi el, hogy olyan sztárokkal zenélhet együtt és ráadásul kerül barátságba, mint Sir Paul McCartney, vagy Tom Petty, akinek meghívására ült vissza a dobok mögé Kurt halála után. 

Vicces és megható történetek sora olvasható a könyvben. Kezdve, hogyan akart totál tájékozatlanul birtokot vásárolni, milyen pofára esés volt, amikor Taylorral be akartak jutni a Darrell tesók klubjába, de Dave úközben elveszített tárcája miatt nem jött össze, s hogyan kapta vissza tíz év után, milyen volt fellépni a Fehér Házban, ahol Bush elnök azzal búcsúzott tőle, hogy “Lent találkozunk, haver!”. De sorolhatnám még. Az hogy a családja milyen fontos, nem szemlélteti jobban, minthogy a lánya első bálja miatt képes volt Ausztráliából sok ezer mérföldet hazarepülni majd vissza. 

És mennyi minden kimaradt, amiről személy szerint szívesen olvastam volna. Például a Tenacious D kapcsolat, a Rockin’ 1000, hogy csak kettőt említsek. De, ha szereted a Nirvana-t, a Foo Fighters-t, vagy bármelyik bandát, amiben Dave valaha is megfordult, akkor ez a könyv kötelező. Ha nem a megszokott rock&roll életrajzot keresed, akkor sem nyúlhatsz mellé.

Ez a könyv ennél több, ebben egy olyan rajongó mesél néhány történetet, aki Te is lehetnél vagy én is lehetnék. Higgy magadban, higgy az álmaidban és ha ezek mellett elkötelezetten teszel is érte, az esélyt is megkaphatod.

A könyvért köszönet Trubadúr Könyvek!