A 2010-es években alakult metálbandák jellegzetes attribútuma, hogy egyszerre több stílust kevernek. Ennek egyik oka, hogy a streaimg szolgáltatók, a YouTube és egyéb digitális platformok korában szinte korlátlanul érhetők el zenék a legváltozatosabb zsánerek képviselőitől. E tendencia színesíti a zenei paletátt, felfedezésre buzdítja a bandákat, ellenben megvan ama rizikója, hogy a kész szerzemény “szétessen”. Az angol Deathfiend szeptember 20-án érkező, Dark Rising nevű albuma is több stílust vegyít. Mi meghallgattuk, lássuk, működik-e az elegy!
Jelen korongunk balckened death metal stílusban íródott, de a hardcore punk hatása is érezhető, elsősorban a riffeken. Ez nem véletlen, tekintve, hogy a banda maga ismeri el bemutatkozójában, hogy a korai death metal mellett a noise, experimentális, valamint a space rock is inspirálta őket (az Encycloapedia Metallum a sludge, doom metal, crust, hardcore punk stílusokat jelöli meg a banda zsánereként). A stílusok ilyetén keverése egyáltalán nem válik a hangzás, s a hallgatók kárára a Dark Rising lemez esetén. A Deathfiend old-school elemekből építkezik, ezt viszont oly módon teszi, hogy a végeredmény frissnek hat. Érdekes kísérletezésnek, útkeresésnek, az egyes zsánerek korlátainak feszegetésének lehetünk fültanúi. A zenészek hozzáértését dícséri, hogy a stílusok keverése nem okoz kakofóniát, hanem hozzáértő adagolással élvezhető anyagot állítottak össze.
“Who is fit to claim the throne?
When our true wisdom is unknown?”
(részlet a Relive The Torment c. dalból)
Kifejezetten tetszett a lemez mizantróp szövegvilága, mely elrugaszkodott, természetfeletti, okkult elemektől mentesen adja át a mondanivalót. Egyedül a Let Them Crawl-ban jelenik meg némi misztikus téma, de azt sem vitték túlzásba. Kifejezetten érdekes gondolatokat vetnek fel a dalok, például, hogy a megtévesztés világában vajon miként lehet túlélni, de az ember pszichéjébe is betekintéstt engednek. Az Age of Mistrust lett az egyik legerősebb dal ilyen szempontból. Emberi fajunk romlottságának mind mélyebb és mélyebb rétegeit ismerjük meg.
Az emberiségben csalódott, pusztulását váró narratívához sokat hozzátesz a dallamvilág punk beütése, mert ettől az egész album hangulata emberközelibb, átélhetőbb lesz. Mintha egy alagsori underground klubban lennénk egy mozgalom születésének fültanúi, az ember szintjén marad, ahelyett, hogy sok blackened death metal műhöz híven átmenjen vallási szertartásba. A jól megírt szöveg azonban mit sem ér ütős zene nélkül, ebben pedig nem marad szégyenben a Dark Rising album. Gyors tempóval, aprító riffekkel, s dühös, agresszív üvöltéssel énekli meg az emberiség pusztulását a Deathfiend. Az őrült rohanás káoszát a megfelelő pillanatokban csillapítják breakdownok, lassabb részek, hogy aztán a következőben újfent magával sodorjon a zűrzavar. A nehéz, durva gitár mellett kiemelendő a dob játéka, mely igencsak átható atmoszférát teremt; a cintányérok folyamatos szitálása kíméletlen ridegséggel tölti meg a teret.
Első nagylemezükhöz képest ezen album kísérletezőbb, útkeresőbb, ami jól áll neki, mintha ezzel is hangsúlyoznák az emberiségre váró káoszt. Csakhogy ez még mindig csak a felfedezés, keresése valaminek, amire a banda még nem lelt rá. Sikerült egy érdekes hangzásvilágot létrehozni, ami működőképes, de nem maxolták még ki a benne rejlő lehetőségeket, mintha nem akarták volna elhagyni komfortzónájuk biztonságának ölelését. Nincs itt hiány eredeti ötletekből, ám azoknak még be kell érniük. Az, hogy jó úton haladnak-e a jövő zenéje, mindenesetre mi bizakodók lehetünk, mert a lehetőség ott van a bandatagokban. Meg kell jegyezni azt is, hogy a Dark Rising c. szám dallama kísértetiesen hasonlít a Linkin Park Papercut c. számára, mely ugyan nem von le az élvezeti értékéből, mindenesetre elég feltűnő ahhoz, hogy ne tegyünk róla említést.
Fontos szempont egy lemeznél, hogy mivel képes kitűnni a túltelített zenei piacon a rengeteg szerzemény közül. A Deathfiend most egy egységes tematikájú, zeneileg útkereső albumot rakott össze. Hogyha 20-30 évvel ezelőtt jön ki, akkor bizonyosan nagyot szólt volna. Van egy sajátos hangulata a Dark Rising albumnak, a szöveg, témaválasztás, valamint a dalok is remekül felépítettek, de ez jelen zeneipari körülmények között nehezen tud kitűnni a tömegből, mert ahhoz nem elég kiforrott,s nem aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket. Mindenesetre érdemes rászánni az időt, mert egy különleges élményben lehet része a hallgatónak. Sötét előfutára valami grandiózusnak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
