Bevallom őszintén, korábban nem találkoztam a cinematic metal műfajjal. Amikor szembe jött velem a brit Disconnected Souls, akik márpedig ebbe a kategóriába sorolják magukat, elképzelésem sem volt arról, hogy mégis mit takarhat az elnevezés. Némi kutakodást követően arra jutottam, hogy az említett zsáner a szimfonikus metal közeli rokona, de experimentálisabb annál. Az öttagú együttes első nagylemeze, ami egyből egy konceptalbum, január 19-én jelent meg, egy 2020-as EP és azt követő rakás single után. A zenekar minden tagja legalább 3 funkciót tölt be, ami az esetleges jövőbeli fellépések kapcsán jó néhány kérdést vet fel. Stúdióban azonban egyelőre kiválóan működik együtt a Matthew Sim Fletcher, Holly Royle, Patrick Lloyd, Felix Luca King és Tim Jenkins alkotta kvintett.
Az album a Delirium címre keresztelt dallal nyit és nem szégyelli felfedni mindazt, amit az együttestől várhatunk. Egy szinti felvezetést követően a többiek is bekapcsolódnak a buliba, a figyelmet pedig Patrick Lloyd kiváló technikájú hörgése ragadja magához. A refrént Holly Royle énekesnővel duettezik el, amit a kettejük hangja közti kontraszt tesz igazán különlegessé. Fletch rövid gitárjátéka vezeti fel a zenei hangulatváltást, amely során Tim Jenkins dobos, valamint a basszus kerül előtérbe és a harmadik vokalista, Felix Luca King is bemutatkozik. Ezután számomra eléggé megmagyarázhatatlan dolog történik: egy rapre hajazó monológ veszi kezdetét, de egy kiváltképp idegesítő, eltorzított hangon, ami leginkább egy héliumot szívott robothoz hasonlítható. A több mint fél percig tartó anomáliát a Windows XP operációs rendszer leállását jelző dallam zárja, amely viszont szerintem kifejezetten nagy poén. Eztán következik egy rendkívül korrektre sikerült breakdown, a dal elejéről megismert szintetizátor-téma pedig keretes szerkezetbe helyezi a művet. Zeneileg minden megtalálható a dalban, amit az album többi része kínál. A dalszöveg egyébként a függőség témakörét dolgozza fel, megemlítve, hogy annak hatására az egyén miképpen zárkózik el barátaitól, a családjától és a valóságtól.
A lemez egyik legjobb dala a Symbiont. Nincs benne annyi kísérletezés, viszont az elektronikus elemekkel gazdagított djent nagyszerű élményt nyújt. Nem sok megfejtést rejt magában, de kétségkívül kiváló szerzemény, amelyen nem lehet nem hallani a Meshuggah hatását. Ezt követi a Kintsukuroi, ami japánul „arany javítást” jelent. A kintsugiként is emlegetett technika a törött kerámia javításának művészete. Lényege, hogy a törött edényeket, ahelyett, hogy „hegmentes” ragasztásra törekedne, jellemzően arany-, ezüst- vagy platinaporral kiemeli a repedéseket. Emögött komoly filozófia húzódik meg, ami úgy tartja, hogy a sérüléseket nem szabad álcázni hanem azokat a tárgyak vagy az emberek történetének részeként kell kezelni. Leegyszerűsítve, ez a nyugati kultúrában elterjedt „ami nem öl meg, az erősebbé tesz” mondás távol-keleti verziója. A szöveg is éppen erre az üzenetre koncentrál.
Szintúgy japán vonatkozás az albumot lezáró Iyashikei, amely elnevezést eredetileg az olyan mangákra és animékre használnak, amelyek gyógyító energiákat sugároznak és pozitív üzenetet fogalmaznak meg. A több mint 5 és fél percre nyújtott instrumentális darab egészen különlegesre sikeredett. Kicsit alapcsengőhang beütése van, amihez egyszer csak hozzávágódik a súlyos djent és a kettő együtt elképesztően egyedi hangzást hoz létre.
Az album számtalan stílusból merít ihletet és ebben rejlik ereje és gyengesége is egyaránt. Dicsérendő, hogy kompromisszumot nem ismerve, a műfaji kereteken átgázolva igyekeztek minél változatosabb és egyedibb hangzást létrehozni, de több helyen is azt éreztem, hogy egyes elemek egyszerűen nem passzolnak egymáshoz. A több dalban előkerülő hélium-szerű hangeffekteket pedig szerintem érdemes lenne hanyagolni a jövőben, mert sajnos komolytalanná teszi az adott esetben igenis komoly súllyal bíró mondanivalót. Egyértelmű, hogy a zenekar még az útkeresési fázisban tart és ez a fajta kísérletezés egy első nagylemez esetében bőven belefér. A technoval és egyéb elektronikus elemekkel vegyített djentben én látok fantáziát, úgyhogy személy szerint remélem, hogy ennek irányába tesznek lépéseket a továbbiakban.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
