A kanadai Ex Deo-t a 2012-es Caligvla lemezük kapcsán ismertem meg, amikor is megláttam a címadó, I, Caligvla számhoz kapcsolódó klipet és egyből magával ragadott a szám. Utánanéztem a bandának, melyet a Kataklysm-énekes Maurizio Iacono alapított még 2008-ban és több Kataklysm-zenész is játszik vele ebben a mellékprojektnek is nevezhető bandában. Eddig négy lemezt adtak ki: Romulus (2009), Caligvla (2012), The Immortal Wars (2017) és tavaly a The Thirteen Years of Nero, valamint mindenképp érdemes még megemlíteni a mostani lemez előtti önálló kislemezdalt, a The Philosopher King-et, amely Marcus Aurelius császárról szól. Ebből is látható, hogy valóban egy mellékprojektről van szó, ami viszont eltér mind a Kataklysm koncepciójától, valamennyire pedig mind a zenéjétől is. Az Ex Deo elsődlegesen az ókori római történelmet veszi (alap)koncepciójának, az akkori nagy uralkodókról, harcokról, csatákról emlékeznek meg dallamos, melodikus, epikus, szimfonikus betétekkel megpakolt minőségi death metal zenéjükben. A dalokat az aktuális uralkodóhoz kapcsolódó narrációk, különböző bejátszások (például a Róma című sorozatból, vagy más filmekből) is színesítik, melyek nagyon jól épülnek bele a dalok szerkezetébe, még jobban érdekessé téve őket.
A zenével és lemezzel kapcsolatban én egyből kiemelném, hogy két fő különbséget vélek felfedezni a korábbi lemezek és e között. Az egyik, hogy itt sokkalta több károgást hallunk Maurizio-tól, mint korábban és nem csak hörgés van a dalokban, ami véleményem szerint nagyon jót tesz nekik. Remek példa erre a lemez egyik legjobb dala, a klipes Boudicca (Queen of the Iceni), aminél viszont mindenképp érdemes megemlíteni az Unleash the Archers énekesnőjének, Brittney Slayes-nek a zseniális vendégeskedését is. A másik dolog a lemez és a dalok keményebb, komorabb hangzásvilága, melyet én az előző lemezen kevésbé éreztem.
A zene kellően epikus, dallamos, szimfonikus (melyekért a Carach Angren billentyűse, Clemens Wijers felelős, aki valószínűleg tudatosan hozta magával ezt a komorabb, sötétebb hangulatot árasztó atmoszférát). A gitárosok és a dobos is kiváló munkát végeznek, zseniális gitárjáték hallható a lemezen. Különösebben sosem a darálós számok vagy részek miatt jó a banda, most is alig van a lemezen ilyen. Sokkalta inkább a málházós, középtempós részek dominálnak.
A lemez koncepciója, ahogy a címéből is látható Nero római császár köré fonódik, és a dalok hallgatása közben gyakorlatilag végigkövethetjük a császár hatalomra kerülését, őrületes uralkodását, a lázadásokat ellene, majd végül bukását és a végső lázadást, Galba személyében. Sok mindent tanultunk, olvastunk, hallottunk már Nero-ról (szerintem mindenki), aki a leírások alapján az egyik legkegyetlenebb, legőrültebb császára volt a történelemnek, ami a lemez dalszövegeiben is előkerül: elég csak az anyjával, Agrippina császárnéval történő viszonyára gondolni, akit végül nyíltan, különös kegyetlenséggel „végeztetett ki”, miután az három merényletkísérletet is túlélt. Vagy a Senecával kapcsolatos viszonya és az ő öngyilkosságra kényszerítése is egy érdekes történet. Nero magát többnek, művésznek tartotta a plebsnél, nem véletlen a „Nero, a véres költő” ragadványnév sem.
Ahogy már fentebb is említettem, Brittney Slayes vendégeskedése a Boudicca dalban kiemelkedő, aki a dalcímben is szereplő, a Nero elleni egyik lázadást vezető hölgy bőrébe bújik. A történethez megfelelően illő, őrült és bizarr klipet kapott az Imperator dal, mely Nero felemelkedését mutatja be. A The Fiddle & The Fire is az erős szerzemények között van, mely zenéjéből többször is eszembe juttatta az Age of Empires játékot. A What Artist Dies in Me… pedig, mint a címe is mutatja, Nero állítólagos utolsó szavait is tartalmazza (a teljes magyar fordítás: „Iupiterre, micsoda művész vész oda velem!”), mely a dalszöveg végén is elhangzik, az alábbi sorokkal befejezve azt:
„Remember your treason will never be forgotten
I am Nero
The Antichrist
I am a Legend
I am Everything
I am a God-king!”
Ki kell emelni még a lemez zseniális borítóját, amely szinte tökéletesen visszaadja mindazt, amely káoszt, pusztítást végzett, melyek a mellszobra előtt láthatóak, mögötte pedig az égő keresztek is beszédesek.
Mindenképp tudom ajánlani a bandát azoknak, akik szeretik az érdekes történelmi koncepciókat, konceptlemezeket, valamint a nagyívű, epikus, szimfonikus, dallamos death metalt. Élőben sajnos még nem sikerült látnom őket, igaz, Magyarországon eddig mindössze háromszor jártak. Remélhetőleg hamarosan ez is elérkezik.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.