A Mocsnik Ferenc által vezetett kazincbarcikai Frost 1996 óta aktív és egyben meghatározó (része) zenekara a magyar black metalérának. Az évek alatt ikonikussá avanzsált horda mára már nem csak ide haza, de szerencsére a nemzetközi színtéren is meglehetős elismertségre tett szert. A csapat 2019-es visszatérő albuma, a Deathtree Mystery megjelenése óta folyamatosan dolgozik, aminek eredményként a múlt hónap végén jelent meg Winterblood címet viselő vadonatúj albumuk. Új lemezükön zenei szempontból – elmondásuk szerint – maradt a Frost-ra jellemző stílus, de számos olyan új impulzusok és zenei elemek is bekerültek a dalokba, amelyek nem feltétlenül a black metal műfajára jellemzőek.
A nyolc tételes lemez új dala mellé bónuszként felkerült a 20 éves Extreme Loneliness-fragments albumuk Unholy Land dalának zongorás verziója, valamint az a tavaly áprilisban mini-lemez kiadásban megjelent The Way Of Condemnation EP-jük két dala is, amik tökétesen simulnak bele a lemez sötét, epikus hangvételű koncepciójába.
Albumuk frontborítóján most is Földesi Ildikó művésznő gyönyörű festménye látható, ami már puszta látványában tovább fokozza az album hangulatát. Lemezüket a ’90-es évek szimfonikus hatásaival, valamint az elszállós post-black atmoszférával enyhén megtűzdelt In Me daluk nyitják meg. Az említett post-black atmoszféra mellett még kiemelném a gitárszólóban megjelenő, és a későbbiekben még sokszor visszatérő klasszikus heavy metalos témákat – villámokat, amiktől igazán újarculatot kapott a zenéjük. Az ezt követő dalhármasuk, az One With the Eternal Darkness, az Against False Saints és a Darkness in Crimson Majesty középtempós riffeléseikkel és heves blastbeat-ütemeikkel igazán vérbeli black metal daraboknak mondhatóak egészen a dallamszerkezetüket újszintekre emelő atmoszférikusan is nevezhető akusztikus betétekig, és az újra visszatérő, a ’80-as évek heavy metaljából átkonvertált vijjogós tremoló-tépésekig. Ezek nem csak, hogy új hangulatot, de egy erős Bathory-féle epikusságot, tisztelgést is kölcsönöznek dalaikban.
És ha már az előbb epikusságról volt szó, e téren nem hagyhatjuk ki a The Night és a Winter (To Die in the Mountains of Bükk) diadalittas nordikus fagyossága, és kozmikus rezdülésekkel teli szólóit, melyek megint csak a tradicionális metal gyökereiből fogantak. Hasonló adottságokat domborítanak ki a Forbidden Light és a záró Without Chains daluk középtempós dallamai. Ez utóbbi dalban (Lucifer apánk imádása alatt) van egy üveghangú futó ciklikus gitártéma, ami nekem valahogy a Katatonia 1996-os Brave Murder Day albumának jellegzetes csilingelős dallamait juttatják az eszembe.
A bonuszukét felkerült dalok sorát a zongorára áthangszerelt Unholy Land nyitja. Mondhatni egy valóságos klasszikus zenemű lett belőle, amelyben van egy adagnyi Bartókos szellős játékosság is. A mini-lemezen megjelent két daluk, a The Way, valamint a Condemnation már erősen előjeleit mutatták a Frost új zenei irányvonalának. Mindkét dal sötét hangulata ellenére nagyon dallamos és stílusilag is igen változatos jegyeket mutat, amiket Winterblood albumukra tökéletessé formáltak.
Meglátásom szerint a Frost mostanra érte el tökéletes zeneiségét. Az egész album amellett, hogy dallamos és atmoszférikus, kellően sötét és agresszív is. fekete énektémáiban hatalmas dallamosság és erő van, monológjaira pedig az epikus hangsúlyosság jellemző. De ez az epikus hangsúlyosság uralja az album minden apró rezdülését, impulzusát. Személy szerint kifejezetten örülök, hogy nem egy klisé black metal album lett, és egyben fejet hajtok a banda merészségük előtt, hogy a klasszikus metal, a post-black és shoegaze hatásaival újra színezték ezt az amúgy is sötét tónusú stílust.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez az írás is megerősítette, hogy érdemes volt szemet vetnem a korongra és elmerülnöm a Frost-ban. Nagy örömömre megérkezett nemrégiben („világgá is kürtöltem”), majd azóta is számos alkalommal hallgattam. Meglepő fordulatok és a Bathory-hangulat érdekes egyvelege. Egyet értek azzal, hogy a Frost sokat fejlődött és ez a lemez kimagasló alkotás. Hihetetlen, hogy ha ebben a stílusban értő kezek pengetik gitárt, mennyire időtálló. Nem gondoltam volna ~15 éve, sem amikor megvettem egy Bathory-válogatást, ritkaságokkal tűzdelve. Kösz.
Jó írás! Köszi!
Ugye megérte bevállalni a cikket:) Nagyon jó lemez lett!