Greyhawk
Keepers Of The Flame

(Fighter Records • 2020)

Armand

2020. április 19.

0

Pontszám

9

Greyhawk és Grayhawk. Milyen meglepő, ezen a név alatt két zenekar is működik és mind a kettő heavy metalt játszik, illetve mind a kettő amerikai. A sokat látott, vagyis hallott zenehallgatónak nem is lehet olyan szokatlan ez, gondoljunk csak a ’90-es évek elejére, amikor egyszerre volt aktív az amerikai Massacre és a francia Massacra, sőt már akkor is működött a talán kevésbé ismertebb kolumbiai Masacre. Érthető a helyzet, manapság már nehéz olyan zenekarnevet találni, ami egyedi és ráadásul passzol is a képviselt stílushoz. A mi Greyhawk-unk a Washington állambeli Seattle-ben működik, és egy EP-t követően június közepén fogják megjelentetni a bemutatkozó albumukat.

Solymász barátaink négy éve indították be a zenekart. Igaz 2018-as Ride Out EP-jük borítóján még nem jelent meg a névadó madár, az album fantasy frontja viszont már eköré épül. A fiatal észak-amerikai bandáktól (pl. Haunt, Visigoth) eltérően a tagok Darin Wall basszusgitáros kivételével nem érdekeltek más zenekarban, többnyire csak a Greyhawk-ra koncentrálnak. A legnagyobb kincs a bandában az énekes, Rev Taylor, aki ránézésre nem tűnik ugyan huszonévesnek, de tudtommal eddig a Greyhawk az első, és egyetlen zenekara.

Rövid felvezetést követően a Frozen Star kapásból egy a ’90-es évek végi Rhapsody-t idéző gitártémával és egy fiatal Michael Kiské-s sikollyal indít. A gitárszóló is e két klasszikus szellemében, természetesen Malmsteen ízzel fogant. A dalkezdő sikoly nem idegen Rev-től, aki ugyanígy indítja a soron következő Drop the Hammert is. Énekesünk leginkább a közepes tartományokban érzi otthon magát, minden dalban előáll egy-egy jófajta együtt éneklős témával. Ami viszont különlegessé teszi őt és a csapatot, az a The Rising Sun daluk, ahol Rev dark rockos énektémákat hoz, megidézve ezzel olyan ’80-as évekbeli kultikus bandákat, mint a The Sisters of Mercy, vagy a The Mission. A dalban emellett a klasszikus metalos énekdallamok is nagyon jól megférnek.

A lemez közepére elhelyezett instrumentális, R.X.R.O. címre keresztelt szerzeményükben a hangszeres, elsősorban a gitárok jutalomjátékára helyezik a hangsúlyt. Itt aztán nem is spórolnak a neoklasszikus tekerésekkel és dallamokkal. Nem akarok végigmenni az összes dalon, de a Black Peak és az Ophidian Throne énektémák miatt szintén kiemelést érdemelnek. A verzékben ugyanis azok egy másik madarász csapatot, a svéd Falconer-t idézik, a Mathias Blad korszakuk első két lemezük idejéből. A lemez hangzása hozza az elvárt szintet, bár a dobsound néhol elég tompára sikerült. A 11 teljesértékű dalt felvonultató lemezen a rövid, 3-4 perces tételek vannak túlsúlyban, de a hosszabb dalok sem fekszik meg a gyomrot. A Greyhawk képében összességében egy remek fiatal zenekarral ismerkedhetünk meg, sem a neoklasszikus, sem az epikus heavy metal rajongói nem tévedhetnek nagyot az albummal, csak győzzék kivárni a megjelenés időpontját, ami június 16-án lesz.

Az ajánlót írta: Andris