A 2018-ban alakult brit epic doom/doom metalos Green Sabre a ’90-es évek klasszikus angol gyász metaljának (My Dying Bride, Anathema, Paradise Lost) vonalát hozza vissza. A bandát a Desolate egykori, illetve a Sorrows Fall jelenlegi gitárosa, Dez Jones hozta létre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha lehet, ezt a vonalat még erősebben életben tartsa.
Bemutatkozó Numb című közel 45 perces kislemezükre összesen 5 tétel került fel, a jól bevált intro / outro sémával. Vagyis nem szűkölködnek a lassú riffekben. Az intróként szolgáló Desolate egy közel 3 és fél perces sejtelmes, fagyos természeti hangokkal átitatott elnyújtott pengetésekből álló alaptétel. Az őt követő Loss dallamos lassúságú riffei 100%-ig hozzák a bánat metal összes alaptézisét. A végtelenbe őrlő temetői dallamok, de még az ének dallam is a My Dyung Bride, korai Anathema féle öngyilkos, önsajnálkozó vonalat hozzák. Az énekes, Kris hangja meglehetősen hajaz Vincent Cavanagh „The Silnent Enigma” korszakához… érdes, recés, mintha csak a torkodat vágnák. A dal akusztikus levezetője egy enyhült fájdalom levezetését adják egy közel 12 perces melodikus agonizálás után, amit a hasonló kínoktól vergődő Fracture gépies fejbólogatásra kényszerítő, belső fájdalomtól üvöltő dogmája követ.
A klasszikusnak mondható szikár death/doom témához itt már jön egy romantikusban, misztikusabb dallamokat hozó Type O Negative utóérzés, ami kifejezetten jót tesz a katonásrendbe szedett dallamszerkezetnek. A párbeszéd – monológ részről nem is beszélve, amikhez befejezésként jön még egy szabbatista riff-csokor. Az EP negyedik, és egyben címadó dalát képező Numb nyitásban visszatér a természeti aláfestés, egy dörgő, csendes esős képében, amire szinte cseppenként kúsznak fel a dallamos gitárok és a 15 percen át tartó sártól ragacsos riffelések, amik mint az ázott temetői föld nehezek és áporodottak… és az eső csak esik, esik, és esik bele a zárásként szolgáló Exile fagyos, nyirkos sírgödrébe.
Kellemes bánat, és kellemes gyász, amit a Green Sabre debütáló EP-jén összekovácsolt. Bár igaz, hogy közel 45 percen át adagolják az elmúlás sokat hallott hangját, valahogy még sem válik unalmassá, inkább bizarr mód megnyugtatóvá. Csendesedj el, és fordulj befelé.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.