A francia Griffon black metalban utazik. Ezzel a rövid mondattal sokat el is árultam a csapatról, de korántsem mindent. Az életképes gall színtér ugyanis pezseg a friss zenekarok révén, akik többnyire anyanyelvükön, nemzetük történelmét segítségül hívva tárják elénk lemezeik garmadáját. A sztereotípiák a párizsi ötös esetében sem vezetnek vakvágányra, azonban hiba lenne ennyivel elintézni ezt az alakulatot. A közel egy évtizede indult csoportosulást a helyi underground kipróbált harcosai alkotják. A gitáros Antoine kivételével mindannyian több formációban is érdekeltek. A 2016-os Har HaKarmel című debütáló koronggal nem kereszteztük egymás útját, és ha a Les Acteurs De L’Ombre kiadótól érkezett promo csomagba nem kerül be a második nagylemez, több, mint valószínű, hogy ezúttal is elkerüljük egymást. Szerencsére nem így történt!
A nyolc tételt tartalmazó korong egy kreativitása teljében lévő zenekar képét festette elém. Valóban a legegyszerűbb black metalként leírni a Griffon zenéjét. A dalok kreatúrájában viszont olyan pillérek, építőelemek vonzzák a hallgató figyelmét, melyek idegenek a hagyományos értelemben vett black metaltól. Az akusztikus részek, illetve a dallamos kórusok szerepeltetése (pl. a L’Ost Capétien dalban) ugyan nem mellbevágó újdonság, de a nyitó tételben hallható neoklasszikus gitárszóló már végképp nem a stílusban bevett formula. A gitárjáték egyébként az egész lemezen kiváló. Az igazi meglepetés azonban az ismerkedés korai szakaszában a Regicide című szerzeménynél ért. Ebben, a korongon harmadikként felcsendülő dalban olyan megtekert, kifacsart riffek kaptak helyet, amilyeneket az új Gojira albumra várok, mintsem egy black metalként kategorizált lemezre. A szerzemény dallamos középrésze a beszédhangokkal szintén legfeljebb lábjegyzetként szerepelhetne a sztenderd black metal szerzemények alkotóelemeinek felsorolásában. A dalban bónuszként egy újabb melodikus gitárszóló is helyet kapott. Hasonló szerkezettel bír az Abomination is, mely dalban talán csak az énekhang az, ami black metalos.
A gallok korongján visszatérő motívum a dallamos részek és a szélsőséges témák egymásra csúsztatása is. A negyedik tételben a honfitárs Wyrms énekes/gitárosa, Tedd tette tiszteletét. A lemez ékköve azonban még előttünk áll, a szaggatott riffekkel és csatazajjal kezdődő My Soul Is Among The Lions számomra a franciák csúcsteljesítménye. A változatos zenei alapokhoz ebben a tételben szimfonikus hangszerek/hangszínek is csatlakoznak, melyek fenséges hangulatot kölcsönöznek. A szerzemény végén a dallamos és az extrém vokál, a metalos hangszeres szekció és a szimfonikus részek egyszerre szólalnak meg. A bookletben az énekes Aharon angol nyelven minden dalszöveghez rövid lábjegyzetet fűzött. Az egyes szövegek az Új Testamentumból, illetve olyan történelmi személyekhez kapcsolódó eseményekből merítettek témákat, mint II. Fülöp vagy XVI. Lajos francia uralkodók, illetve a római zsarnok, Caligula.
Ami régen normális volt, mára szokatlanná vált. A mai black metalban legalábbis rendhagyó a teljes zenekari felállás. Az öttagú Griffon azonban nem két-három muzsikus szövetségeként, hanem rendes zenekarként működik. Nem mondom azt, hogy a lemezükkel az eddig járatlan utakra vezeti a black metalt, de az kétségtelen, hogy olyan ösvényen indultak el, melyet nem sokan tapostak előttük. Kiváló lemez!
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.