A pontszám a zenei tudásnak szól, a többi sajnos lemaradt, mert hiányzik a hangulat... - Valószínűleg nem én vagyok a célközönség...

Hmmm... Ilyen zenéket hallgatni kilóra, amikor a kincstári tévén nézem a műsorkezdés előtti animációs filmeket... Hát, ez van. - Annyira művészi, hogy még a fing is bent ragadt.

Elsőre azt hittem King mester az énekes. :) - No, nem Ő, de így se rossz. :)

Annyira progresszív, hogy elvesztettem a fonalat... Azt még nem figyeltem, hogy az összes hangot eljátszották volna amit lehet?!

Végre egy nem "pandamacis" banda. :) Tetszetős, bár szerintem egy "szimpla" Caparison gitáron azért kicsit bonyolultabb témákat is csatasorba állíthatnának. :) - Nem, nincs Emperor hangulata, csak valahogy sikerült belehallanom. :) - Bakker, na szép... Javítanom kellett, nem megy ki a fejemből az album. - Megveszem én ezt! AJÁNLOTT!

Hiába profik, ha a dalok olyanok, mint a lábvíz. - Ettől függetlenül aki szereti a finn melodic death metalt annak biztos jó lesz.

Nagyigazából én a tradicionális magyar értékeket kerestem volna benne, - legfőképp' zeneileg, s ideológiailag - ami sajnos itt nincs jelen. Ez csak amolyan kelta, folk maszatolás. Pedig történelmünk, mondáink, regéink sokkalta egyedülállóbbak ennél a produkciónál. - Ez most (sem) jött össze. - Ez számomra pont annyira hiteles, mint egy magyar viking metalt játszó banda... :D

Jó volt visszautazni abba az időbe, amikor még elég volt egy overdrive, vagy szimpla distorsion és/vagy chorus pedal. Ja s erény volt a tiszta ének. - (Így nem volt jogosultsága a szövegkönyvnek.) :) - Amolyan rádióbarát zene autókázáshoz. :)

Van néhány jó szám, vannak ízes gitárszólók, nem egy világmegváltó, de kellemes hallgatnivaló.

Ez nekem egy kortárs jazz lemez amely nyomokban metalt is tartalmaz. A The King től kezdve szétesett -a Hymn konkrétan egy szilveszteri anyósnyelv koncert- a végét túlművészieskedték.

Húú de jól szól! Húú de untam a végére!

Ez tetszett a leginkább majdnem adtam is rá egy 10-est, de az a náthás lepkefing hörgés(?) lehúzott egy egész pontot. Az intro-t még hallgattam volna. A Loss of feelings-ben van egy akkora Tubular Bells nyúlás hogy már-már arcpirító.

Eddig nem fogott meg, de most hogy jobban odafigyeltem igen hangulatos kis anyag ez!

Hibátlanul megtanulták és felmondták a házi feladatot, de valami fűszer nekem hiányzik. Kicsit steril de azért többször hallgatós

Végig olyan érzésem volt hogy egy Loreena McKennitt lemez introját hallgatnám, vártam, hogy majd történik valami de nem történt semmi. Háttérzenének jó az atmoszféra kellemes, Ágnes hangja kedves. De most gyorsan meghallgatom a Winterfylleth lemezt.

Néha az Extreme ugrott be, amúgy meg olyan volt mintha kereskedelmi rádiót hallgatnék

Ez egy jó értelemben vett pop/rock lemez, kimondottan voltak kellemes pillanatai.

A Doom Metal ezen formája untat rendesen. Hát még ha meg sem próbál valami változatosságra vagy inkonvencióra törekedni.

Ultraigényes lemez ez képzett zenészektől, de nekem már az egészségestől bőven több itt a beborulás és az önzőség. Persze emelem kalapom, meg minden...

Nem kívánkozik vissza a lejátszóba...Rosszat mondani nem tudok rá.

Anno a korábbi albumaik igencsak megnyerőek voltak, azóta jó pár év eltelt, a végeredmény pedig sajnos igazodik a manapság tapasztalható izgalommentes visszatérésekhez.

Igaz, hogy már a kezdetektől nagyon hasonló irányvonalat követ zeneileg a formáció, és az is igaz, hogy csináltak már érdekesebb albumot is, de az igényességhez kétség sem férhet.

Inkompatibilitás van köztem és a Harm Scarem között, innentől kezdve nagyon nincs miről beszélni.

Ez nem igazán az én zeném, de egy-két dalt azért megkapónak találtam. Ilyen a Take What You Need vagy a How Goes The War. Összességében hol kellemes, hol semleges. Sokat nem fogom hallgatni, de rossznak semmiképp sem mondanám.

Szeretem, amikor egy zenekar mindenféle jazzes, pszichedelikus, meg egyéb elemeket felhasznál a hangulat megteremtésére, de hogy egy 50 perces lemez csak ilyesmiből álljon, az nekem fárasztó. Meg is feküdte a gyomromat, annak ellenére, hogy voltak élvezhető percei.

Már legalább másfél hónapja hallgatom ezt a gyöngyszemet. Úgy képesek a Mercyful Fate (az egyik legnagyobb kedvencem) hangulatát beépíteni a zenéjükbe, hogy közben valami csak rájuk jellemzőt gyúrnak belőle. A Laughter in the Halls of Madness és az All Hallow's Fire dalokban olyan meglepő váltások borzolják a kedélyeket, hogy alig hittem a fülemnek. De a nyitó és záró tétel monumentalitása is képes a légteret színültig megtölteni . Vagy amikor rákapcsolnak a The Place behind the Sky-ban... Na, meg a borító... Á, kár ezt ragozni. Tessék hallgatni!

Első nekifutásra azt hittem, a témahalmozásból sosem lesznek dalok. Aztán kiderült, hogy egy jó lemezről van szó, tele hangulatos, megjegyezhető részekkel. Bár még messze nem tartok ott, hogy dudorásszam őket. Mindenesetre, örülök, hogy vártam vele. Bár jelenleg 8 pontig jutottam, mégis plussz fél pont, mert minden hallgatásnál egyre jobban tetszik.

A legtöbbször gyors és barátságtalan black metal zenei burok pólusain keresztül kihallható az alkotó ember szívének lüktetése. Ehhez azonban el kell csendesednünk ott belül...

Lehetnek akármilyen profik, ez nem nekem szól. Az ilyen melodic vonalat a thrash-deathes tekerésekkel sosem kedveltem. Számomra az ilyen dallamok nem elég tüskések, hogy bekússzanak a megkérgesedett bőr alá, ráadásul túlságosan tolakodóak is. Persze nem mindenkinek, tisztában vagyok azzal, hogy én vagyok így beállítva. Azért nem minden dal ment el mellettem. A The Journey-t jobbnak érzem a többinél, az tetszett is, és az Apricity átkötő darab is hangulatos.

Valamiért nem hallgattam őket eddig, pedig nekem ez kifejezetten jólesik. És annak is örülök, hogy nem keverik bele a metalt, mert valahogy így sokkal tisztább és hitelesebb. Tóth Ágnes gyönyörű hangja pedig már a Thy Catafalque-ban meggyőzött. Csak hagyni kell, hogy vigyen... és visz...

Egyáltalán nem rossz. Sőt, kellemes hallgatnivaló a veterán hard-rockerektől, csak ritkán vágyom ilyen zenére. Nekem ennél több kell, hogy huzamosabb időre lekösse a figyelmemet. Csak halkan jegyzem meg, hogy e téren a legutóbbi Nightingale maximálisan kielégített. Habár, az azért más világ.

A tempósabb, rockosabb dalok tetszettek, a lagymatagabbak nem.

Inkább érdekes, mint jó. Filmzeneszerű, mondjuk film noir-hoz...

Jók a dalok, szeretem is az effélét, de engem valahogy pont a hangulata nem kapott (még) el.

Nem ismertem őket, ez nekem ilyen (már-már ultra)prog/jazz/death/math metal vagy mi... Két dolog biztos: nem unatkoztam és a témák is olyanok, hogy nem hagytak elkalandozni, nem lankadt a figyelem, vártam, hogy milyen téma, mifelé is halad stb. Viszont a bajom is az, hogy pár hallgatás és némi kiismerés után nem vesz már rá a lélek, hogy újra meghallgassam. Olyan érzésem volt végig, mintha egy magas függőhídon kellene átbandukolnom, hullámzik jobbra-balra, érdekes az, ahova tart, de kapaszkódó híján, nincs meg a szándék, hogy többször is áthaladjak rajta...

Osztom a jó kritikákat, hangulatos, jó témák, nincs gyengébb dal a lemezen.

Hát én sajnos semmi izgalmasat nem hallok itt, 48 percnyi tökéletesen sótlan, átlagos témákból felépülő album.

Ami jó és tetszik benne, az és ugyanaz egyben a zavaró is nekem. Jó, mert szép és kikapcsol, viszont sokszor túlzottan "kikapcsol" (bealszok rajta :) ). És valóban sokszor én is azt érzem, mintha ugyanazt a dalt hallanám némileg más hangszereléssel, nagyon picit máshogyan.

Mivel e stílusban egyik kedvenc bandám, így nyilván elfogult vagyok a lemezzel, de azért nem annyira, hogy bármennyire fogom széthallgatni azt, ne vonjak pontot. Egyrészt összességében ehhez képest a régebbi albumaik jobbak, másrészt most (is) kicsit túl sok a "szirup" a lemezen.

Biztos jó ez, de nekem nem mond semmit. És még untam is :(

Háttérzeneként egyéb tevékenységhez tökéletesen funkcionált, direkt hallgatásra nem használnám.

Tényleg kicsit sok ilyen van manapság, de bár mindegyik legalább ilyen jó lenne. Mondjuk egy King kaliberű énekes 10 pontosra húzhatná a lemezt, a vokál nem túl erős.

Nem leszünk barátok

Érdekes, hogy mennyire kevéssé ismert és emlegetett a zenekar munkássága, pedig minőségi téli zenét játszanak. A baj talán az, hogy kicsit életlen lett az új lemez, hiányzik a düh és a fekete hangulat, ami egy black metal zenében furán veszi ki magát. UPDATE: talán kissé szigorú voltam, egyre jobban tetszik.

Hallgatható, de nem nyűgözött le.

Szép zene, de nekem baromi unalmas. Egyezzünk meg egy semlegesben.

Nem igazán hallgatok ilyet, de egyáltalán nem zavart, szóval nem szívesen adnék rosszabbat, annak ellenére, hogy szinte bizonyosan nem hallom többet a lemezt.

Nem szar ez...csak éppen olyan semleges, hogy hallgatás közben megfeledkezek róla...és azon gondolkodom, hogy jó lenne valami zenét berakni..."ja, hogy már zörög valami a hangfalból?"

Nagyon érdekes anyag. A szaxofont bátran használják...és ez nekem tetszik. Vannak benne nagyon élvezetes részek, de néhol igen csak nagyívű "művészkedésbe" csap át. Az ének sajnos hiánytermék...A merengős művész-zenéket kedvelőknek ajánlott...

Az elején megörültem, hogy Jex Thoth szerű valami...de sajnos ez nem az...

Nekem ez eléggé erőltettnek tűnik...a progresszió nem vehető darabáron..

Minőségi cséphadarás. Én sem érzem itt azt az erőt, ami például az Immortalból vagy a Satyriconból árad...szóval én fázni szeretnék az ilyen zenétől, de ez langyos...

Profik...akárcsak az IKEA. Milyen kár, hogy nem svédek...

Nagyon szép zene...de soha nem tudtak hosszú távon lekötni (már a hangpróba előtt is próbálkoztam ezzel az albummal). A neofolk stílusból egyedül a Hekate tudott rám mély benyomást gyakrolni. Ettől függetlenül...még lehet, hogy előkerül, mert néhány szám erejéig jól esik.

Hajaj...ez annyira töketlen egy zene...semmi erő

Megnyugtató, kellemes.

Mégcsak nem is kellemes, és meg se nyugtatott.

Mindig kellemes, és mindig megnyugtató.

Néhol kellemes, néhol megnyugtató.

Kellemes és megnyugtató.

Megnyugtató és kellemes lehetne...

Megnyugtató, ám kellemes.

Kellemes, de nem túl megnyugtató.

Nem rossz, de nem kiemelkedő. Kevés az igazán fogós téma és a vokállal sem vagyok teljesen kibékülve. Háttérzenének ideális.

Agyfasz katyvasz a köbön

Középszerű, fogódzkodó nélküli doom muzsika gyenge vokállal. Kínszenvedéssé vált a végére.

Érdekes utazás a diszharmóniák és keretes szerkezetek világában minőségi hangszereléssel. Egyértelmű a potenciál, remélem lesz folytatása. Sokszor pörgött, jó lemez.

Nem érzem egy megkerülhetetlen anyagnak, de azért voltak jobb pillanatai (úm. A Careworm Heart, vagy az Over Borderlands). A hosszához képest túl sok az üresjárat.

Mindig is külön figyelmet szenteltem ennek a kimondottan alulértékelt, egyébként rendkívül profi bandának. Az új anyag is kellemes hallgatnivaló, bár kicsit több lett az üresjárat a megszokottnál. Kedvencek: 'I Am War', 'Monster in Me'.

A nagybetűs 'Hangulat' fontos eleme a zenének, viszont baj, ha az egyetlen. Nincsenek fülbemászó, megjegyezhető dallamok, csak hömpölyög a lemez egy ingerszegény nívón. Kevés.

Kreativitás,- és egyéniségmentes stílusgyakorlat. Egyik fülemen be a másikon meg ki.

Olyan semmilyen. Nem árt, nem használ.

Néhol érdekes, de hajlamos átmenni agyzsibbasztó macskazenébe, amitől csak fejfájást tudok kapni. :-P

Százezermilliárdtizenhuszonegyedikre is szeretem. :D Egy erősebb énekkel még jobb is lehetne, de az okkult, túlvilági hangulat így is árad.

Érdekes zene, néha kissé túlzásokba esve a káoszt illetően.

Hatásos, hangulatos, minőségi lemez.

Nem mondhatnám, hogy soha nem hallottam ilyet azelőtt, de kellemes hallgatnivaló.

Én szerettem őket eddig is és szeretem most is, nem várok mást, mint amit eddig és most is csinálnak. Szép, kellemes, megnyugtató zene a bevált recept szerint.

Nem lett ez rossz, de annyira nem érdekes, hogy sokszor elővegyem. Kellemes háttérzene.

Ártalmatlan háttérzene.

Ami az eszükbe jut...nincsenek korlátok...imádom/gyűlölöm...zajkisérletiprogavantgard...most ennyi

Valami Jex Thoth-szerű anyagra számítottam, de még sem olyan. A gitárszólók tetszettek igazán csak, a többi olyan semleges. Persze rossznak semmiképpen sem az.

Nem kell különösebb magyarázat. Ez nálam a saját stílusában maximum pont. Már az intróval elkaptak...!

Kiváló anyag! Egységesen magas színvonalú dalok, pazar hangzás jellemzi. Szerintem az életmű legjobb darabja...Sokáig marad!

A szakma élvonalát képviselik vitathatatlanul. Szerettem az összes lemezüket, ez sem kivétel, bármikor elővehető.

Egy hallgatót minden lemez kapcsán kipipálhatnak....nekem ez tetszik...a pontjaim viszont lemezről lemezre fogynak...

Ritkán hallgatok ilyen zenét. Tulajdonképpen jó ez, csak nem nekem szól.

Köztudottan Sabbath riffekre izgulok, de ez nekem sem mozgatta meg túlzottan a fantáziámat. Olyan átlagos okkult/doom/rock feelingje van, ami a karctalan hangzásnak köszönhetően elég gyorsan unalomba is tud fulladni.

Tényleg hangulatosan kezdődik és elég élvezetesen halmozzák egymásra a dolgokat, de a gyorsulunk-lassulunk-gyorsulunk-lassulunk hullámzás fél óra után fárasztott. A műfaján belül általam rég hallott kreativitásnak jár a pont.

Hallgatom már pár hete...

Régi kedvenc a zenekar, valahogy mégis elsikkadtak a legtöbbször az élvonal mögött jócskán. Az új lemez is méreg erős, felvonultatva minden eddigi erényüket, hibájukat.

Egy meglepő, ámbár hasznos információ: szeretem a folk zenét, főleg a magyar népi eredetűeket. Nem azért mert "nagymagyar vitéz" lennék, hanem mert tiszták, szépek. Sokat hallgatok olyan zenekarokat, mint a Csík, Ghymes, Palmetta, Folk Error, Napra stb...meg a balkáni Besh O Drom, de ezt untam.

Nagy csalódás. Többet vártam, azok után, hogy 12 éve állandó vendégzenész a Porcupine Tree koncertjein... :-/

Az elején még tetszett, aztán rájöttem, hogy nem vezet sehová...

Egy-két dal tetszett rajta egy kicsit, de amúgy a világból futok ki, ha ismét egy sabbathos vagy my dying bride-os doom riffet kell halljak... Vagy azokra hajazó énekstílust. Nincs még belőlük százezermilliárdtízenhúsz...

Black metal zenébe nem düh kell Mike, hanem reménytelenség vagy undor. Az meg van ebben bőven. Düh a grindcore, death vagy a HC sajátja szerintem :-) A Foundations Of Ash olyan dolgokat vegyít, amitől a szőr égnek áll a hátamon. A legjobb hangulatelemek, a legjobb köntösben, ha már metal.

A Mohalepte nagyon tetszett, majd belehallgattam régebbi dolgaikba, és gyanút fogtam. Mostanra meg meggyőződtem, hogy a The Moon And The Nightspirit tök olyan banda, mint pl. a Motörhead. Ha egy dalukat ismered, ismersz mindenüket. Szóval a változatosság nem jellemző rájuk... Oszt még azt mondták, hogy ez mennyire más lesz, mint az eddigiek. Ezt a mást max. ők hallják.