Nem az én világom, meg szerintem ebben a műfajban ez kevés.

Korrekt album, de valami hiányzik belőle. Kár érte, mert szerintem ettől tudnak többet is. Legalábbis végig ezt éreztem hallgatás közben.

Kellemes atmoszférikus/ambient black metal, de nem tűnik túl eredetinek és kiemelkedőnek sem.

Hosszú és unalmas.

Az utóbbi években a Belphegor közepes kiadványokat készített. Ez az album viszont kifejezetten jól sikerült, emlékeztet a Goatreich - Fleshcultra, ami a kedvencem az osztrák bandától. Dinamikus, brutális és megvan a hangulata is. Nem tudok mibe belekötni.

Semleges.

Tetszik ahogy ötvözik a death metalt és a keleti zenét. Nagyon jó a szanszkrit nyelvű szöveg is (nem mintha érteném :D). Csak azért nem adok rá 10 pontot, mert készítettek ők már ettől jobb albumot is.

Olyan, mintha szét akarna esni. A hangzás nagyon erőtlen és még hangulata sincs.

Eddig se szerettem a bandát és ezután se fogom. Számomra nagyon idegesítő ez az összevissza csapongó művészinek gondolt valami.

Fárasztó, s igen sok türelmet igényel a meghallgatása. Aki pedig nem híve a stílusnak, annak igen hamar el kezdhet remegni a szeme... Csak funeral hívőknek!

Igen csak sajátos felfogásban készülnek manapság a "new-wave"-es lengyel black metal opuszok. A Biesy-vel sem történhetett ez másképp'. - Természetesen hagyni kell rá időt, s túl kell lépni a stílus keretein, mint ahogyan azt szerencsére a zenekar is teszi. - Debüt albumnak szerintem megteszi.

Csak a stílus kedvelőinek!

Zeneileg rendesen össze van rakva, s a hangzásra sem lehet panaszunk - igazi polák munka. (Szóval tudjátok a ritmusszekció rendesen dolgozik.) De nem tudok elmenni már megint a mellett, hogy ez a 7-8-9-x húros gitárokon előadott djent bármennyire is divatos manapság, de ha nem az áll a zenekar neve mögött, hogy Meshuggah akkor hosszú távon azért lankad az ember figyelme... A vokálban sem érzek túl sok munkát. Fanatikusoknak.

Méltó utódja az általam nagysikerűnek tartott Goatreich - Fleshcult albumnak. Azt hiszem túl sokat meg felesleges is itt szövegelni, az eddig legjobb black/death album ami született a zenekartól. :) - Tömény, még mindig...

Ez most pontosan olyannak hat, mintha valaki hibernálta volna a Dissecion-t a Storm of the Light's Bane idején. :D - A Wode első albumát meg majd bepótolom. :D - UPDATE: Figyeljétek csak a háttérben a basszust! Nekem a pofám leszakadt tőle. :) - Az első albumuk sem rossz. :)

Pedig ez mekkora ziccer lett volna... - Mondaná ezt egy sportkommentátor. - A gitárhangzás maga alá temet, s ez így van jól. Sajnos ami viszont nekem nem kicsit túllött, az épp' a dob... Ehhez a hangzához túl jól van beállítva. Sebaj. :D - Akkor most mi van? Kaptunk egy csomó jó nótát, amelyeket kitűnő hangulat ural egytől-egyig, csak épp' Nick bácsinak kellett volna elhagynia a hörgést, - másképpen is el lehet érni a hangulatok fokozását egy ilyen toroknál - s máris a seggünket vernénk a földhöz. :) - Kövezzetek meg érte, de a DM-es David Gahan ezt jobban megcsinálta volna, és pont.

Huh, rendesen "túltolták" itt a dobot a szingapúri srácok, de a hangulatmindenért kárpótól. - Aki most ismerkedik az egésszel, az valami olyasmit képzeljen el, mint a Satyricon, csak épp' szingapúri folk hatásokkal teletűzdelten . :) - Viszonylag jó újrahallgathatósági faktorral rendelkezik a korong, persze csak akkor, ha túlteszed magad a dob hangzáson. Bár gondolom ez az album se fogja a világot megváltani. :)

Megpróbáltam a tőlem telhető legnagyobb jóindulattal hozzáállni ehhez a lemezhez. Ennyire futotta. A korong egyszerű, mondhatni ködbevesző bája, s az albumon sorakozó ötletek minden igyekezet ellenére sem voltak elegendőek ahhoz, hogy azt mondhassam a jövevényre: "Death metal, én így szeretlek! - Leginkább a stílus híveinek SEM.

A hörgős részeket leszámítva még élvezhető is lenne. Úgy tűnik, hogy rendre hatalmas ziccereket hagynak ki. No, majd legközelebb. - Aki egy kicsit is nyított a thashesen zakatoló és progresszív hatásoktól sem mentes black/death (bár véleményem szerint köze nincs hozzá) zenére az itt tehet egy próbát. - Hosszasan hallgatva az önismétlés veszélye felmerülhet. Én szóltam. :)

Furcsa dolog az ember. Van mikor mély melankólia kell, olyankor felértékelődnek az ilyen zenék. De mostanában csak gyors zenékre vagyok ráállva. '80-as thrash klasszikusok mennek nálam. Persze a klasszikus csak saját mércével. Így ehhez nem volt sok türelmem. Viszont szubjektíven ez egy igen erős lemez, csak most nem volt hangulatom hozzá. A háttér billentyű viszont jól szól, jól van beállítva. Olyan jó besavanyodott '80-as évekbeli horror film hangulat. Megtartom én ezt.

Szimpatikus a dolog, csak még egy ilyenfajta zenét se tartottam meg. Elhallgatom, de hosszútávon azért nem marad meg mert nincsenek jó számok, de ha valahol szólna szívesen hallgatnám.

Elég fáradt pötyörgés. Szerintem vannak ebben a stílusban sokkal jobbak. Nem egészen pont ilyen de nálam a Hremmgiefstol -When the Wind Blows from the North jobban tetszik.

Nem szeretem ezt a stílust, de annyira nem lehet rossz mert nem idegesített. Nincs lendület az a baj. Kicsit egykaptafa van itt.

Én nem igénylek már Belphegor lemezt. Van egy saját válogatásom tőlük, ami pont elég nekem. Ezt meg kifejezetten unalmasnak találtam. Nem rossznak, csak érdektelennek.

Én ezt nem hallom olyan telitalálatnak, sőt rövidsége ellenére elég unalmas volt. Az énekes is túlénekelte, jobb lett volna több csak hangszeres rész, fergeteges szólókkal mint pl. Necrophobic - The Third Antichrist. Dalszerzés terén még van hova fejlődni.

Megmondom őszintén a másodfiatalságomat végigkísérte a Paradise Lost zenéje '93-ig. Pont katona voltam mikor a shades of god-al eljöttek pestre '92 novemberben. Naná, félévre járó 6 nap szabi kivéve, stoppal pestre. Rétsági laktanya. Én is VV Attila voltam. Vegyvédelmis. Már csak a lost paradise és a shades of god ami maradéktalanul tetszik. Azóta is vannak "nagy" számok first light, beneath broken earth, de egészében egy lemezért se voltam oda. Engem pont a tiszta ének zavart itt. Ez se rossz lemez, de nem érzem azt,hogy nagyon tetszene. Engem egy shades of god remasztered tenne boldoggá. Mert a mai viszonyok közt az elég halkan és erőtlenül szól.

Hú bakker de steril a dob, az egész hangzás éles ami szexi mert bassza a fülem.Van egy elképzelés, de még a jó számok hiányoznak.

Látom nem pazarolják idejüket Ep-k, demok kiadásával. Kurva jó zene, nagyon jó hangzással, különösen a dobhangzás tetszik. Kellően dallamos és nagyon jó számok vannak itt. Köszi az ajánlónak.

Rendesen "kifinomultak", de érdekes mód tetszik. Jók a szólók, a basszus időnként kellemesen röfög. Úgy az egész kellemes hallgatnivaló.

Ha a felét lenyesnék lenne belőle egy jó kis EP így egy öncélú ömlengés néhány jó ötlettel. Pedig én bírom ezt a műfajt de a lemez második fele dögunalom

Több mint korrekt, de nagyobb részt nem találtuk a közös hangot.

Hamar a háttérbe vonult és végig ott is maradt. Nem zavar de nem is kaptam fel a fejem semmire.

Elég egyhangú, és így nagyon hosszú

Kellet 5-6 hallgatás, hogy összeálljon, de a vokállal nem tudtam megbarátkozni. Ez a kásás hörgés nem illik a kristálytiszta hangszeres teljesítményhez. A dobos viszont komolyan megdolgozik a pénzéért.

Minél többet hallgatom annál jobb.

A hörgés erőtlen, igazán erős témákat se hallottam, olyan üresnek tűnik az egész.

Elég sok az önismétlés, de van néhány jópofa megoldás amikre azért felkaptam a fejem.

A végére olyan érzésem volt mintha kalapáccsal vernék szét a fejem. Számomra egy alig értelmezhető zajmassza az egész.

H semmilyen vokál nem lenne benne sokkal értékesebb lenne számomra. A dob keverésére különösen rágyúrtak ennyire rtkán válik le a hangszórókról néha egész hihetetlen helyekről is jött egy-egy leütés. Tudom, hogy szintetikus de engem megvettek vele.

Szerintem kurvajo anyag, de csak a stilus kedveloinek ajlott, ismerkedesre alkalmatlan.

Ez egy eros debut, nem tudom hogy a lengyelek honnan veszik ezt a sok sotetseget, de nekem bejon.

Eleg kiszamithato, es kezdetleges, de nem rossz kezdet, csak inkabb dolgozni kellett volna tobb tetelen, ez igy unalomba fulladt.

Mufajan belul nem mondanam kiemelkedonek, de aki szereti a stilust nem fog csalodni.Nekem bejott.

Nemertem a fanyalgokat, hatalmas lemez, mindenelvarast felulmult.

Hibatlan.

Menjenek nyugdijba, ez mar csak erolkodes.

Kifejezetten erdekes, csak engem nem mozgat az indiai tema.

Lessz ez meg jobb is, vagy nem, eleg gyatra death metal szeruseg.............

Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, igazabol nem is tetszett.

Mi tagadás eléggé érzik a stílus határait, kereteit és ügyesen lavíroznak a nehéz terepen. Minőségi szomorkodás és még az időjárás is kedvez neki.

Itt van énekelni Mateusz Zborowski (Outre, Odraza) és dobolni Maciej Pelczar (Outre), akik a Ghost Chants albumon iszonyatosan nagyot durrantottak. Tehát PR mellé, aki a dalokat írta jó társak kerültek. Mégis az egész lemez a kihagyott lehetőségekről szól. Külön-külön jó témák, csilingelő gitárok a morózus alapokon, monotónia, ritmusváltások, de csak nem akar összeállni valahogy. Az összeállás pedig megteremtené a hangulatot. Nem teljes a disszonancia, nem kielégítő a lendület és a lüktetés. A pulzálást és az erőt hiányolom leginkább. Nem nyílnak ki a dalok, bent marad a feszültség a szögesdrót mögött. Fáj hallgatni, hogy amúgy mennyi lehetőség lenne itt...

Dögunalom. legalább nem hosszú. Ja mégis, mert egy track az egész.

Naga majd megírja, hogy a minden riffre egy lábdob már baromi unalmas, amivel nehéz is lenne vitatkozni, meg persze az is igaz, hogy már ebben a műfajban is vannak lerágott csontok és klisék. Nem a sok húrral van a baj, hanem az önismétléssel. Ahogy a Coma Cluster Void meg tudta csavarni ami ebben a közegben van, úgy nyilván másnak is elsülhetne a kreativitása. Itt ez nem sikerült. Kedvelem a stílust, de ez közhelypuffogtatás.

Szörnyen steril, profi és kiszámítható. Bejáratott köröket futnak újra és újra. Önmagukhoz képest most felülteljesítettek, mert ennél sokkal kevéssé szoktam élvezni a produkciót, de ez most egészen kellemes. Persze a fröcsögő sátánkodás ad neki egyfajta megmosolyogni való bájt, amit ők természetesen véresen komolyan vesznek, de hát ki így, ki meg úgy szórakoztat.

Biztos én ülök másik vonaton, de semmi újat, vagy kimagaslót nem hallok. Kellemes szerzemények csokra a stílus határait szigorúan és magabiztosan szorítva. Mint olyan nekem ez ennél többet pontban nem is ér.

Számomra mindig is táncdal zenekar voltak. Függetlenül attól, hogy popban, vagy gót metálban nyomták éppen. Dallamos, szórakoztatás ment, csak a közönség szájíze váltakozott. Igazán egyik oldallal sem tudtak soha megszólítani. Itt most azért érzékelek némi izzadság szagot, de ahogy a korábbiak, így a mostani produktum sem tud lekötni néhány nótánál tovább.

Számomra a portugál illetőségű The Fristborn meggyőzőbben hozta ezt a fajta fúziót, de ez sem rossz. Persze én még mindig annak örülnék a legjobban, ha egy indiai klasszikus zenei iskolában nevelkedett emberke akarna fúziót a metállal. Ha egyszer elgurulna pl Anoushka Shankar gyógyszere és nem flamencot egyesítene a szitárral...

Lazán szíjjel szórt rozsdás elemek a mocskos padlón. Se nem feszes, se nem hangulatos. Teli van a piac sokkal izgalmasabb kiadványokkal.

Kiadványról kiadványra megkapják a lehetőséget. Még indulásukkor azt gondoltam, hogy van bennük potenciál, de igazából nincs. Rengeteget markolnak, de keveset fognak. Ami a markukban marad az nem rossz, de a végeredményhez kevés. Bírom én a meghökkentő és összetett zenéket, de ez elművészkedett, számomra össze nem illő váltásokkal sűrűn tagolt valami. Letisztultság és mértéktartás hiányzik, hogy egységesebb produkcióval állhassanak elő, de sosem fognak. Mert ők Művész urak!

Nehéz kivetni valót találnom, talán a hosszát lehetett volna valamennyire kordában tartani, de hát ez funeral doom.

Én kifejezetten élveztem és szeretem ezt a vonalat. Van egy kis Furia hangulata is.

Nekem kifejezetten bejött a kiszámíthatósága, ez nem az a vonal, ahol a meglepetéseket várom. Előre a ködbe, bele a semmibe zene, bár egy albumnyi hosszban jóval kevesebbet kapna.

Ahogy elkezdődött a lemez, még tudtam lelkesedni, el is kezdtem várni a csodát, de utána gyorsan elvesztette a figyelmemet. Van néhány érdekes megoldás, de többnyire unottan bámultam magam elé tőle.

Annyira intenzív és tömény néha, hogy az már nekem kicsit sok. Ettől függetlenül egy baromi erős kiadvány lett a Totenritual. Kecsketartók előnyben!

Messzemenően több tartalom szorult a lemezbe, mint anno a debütálásnál. Ha nem kopik ki a lejátszóból, még mehet feljebb. Update: Nagyot lépett előre a zenekar, végül kiérdemli a maximumot.

Soha nem rajongtam értük túlzottan, aztán a The Plague Within végre megtalált magának, ez viszont unalmasra sikerült. Rengeteg követő rég lepipálta az egykori élmezőnyt jelentő zenekart a műfajban.

Inkább érdekes, mint izgalmas. Én még nem találkoztam a zenekarral, így újfent művelődtem, lehet utánajárok egyéb dolgaiknak is.

Kifejezetten jólesett. Én rengeteg jó ötletet hallok ebben a fertőben.

Egyszer nagyon tetszik, máskor az agyamra megy.

A második dal nagyon elkapott már elsőre is. Szerintem izmos, hangulatos funeral doom lemez az S.

Szerintem nagyon jól eltalált album ez! Magával ragad, és van mibe kapaszkodni. Beteg hangulatban lehetek, mert ma ez háromszor lement...

Ez meglehetősen semleges nóta. Kicsit unalmas, abszolút háttérzene. Engem teljesen hidegen hagy.

Vannak hangulatos részek benne (Afflicted with the Plague), djent létére nem idegesít, ami azt jelenti, hogy az arányok és a hangzás teljesen rendben vannak. Annak ellenére, hogy nem ver ki a víz hallgatásakor, unalmasnak semmiképp nem mondanám, bőven vannak itt ötletek, amikre figyelni lehet. Nem rossz hallgatnivaló, talán kicsit még nyirbálni kellene belőle.

Sosem voltak szimpatikusak, koncerten sem tudtam őket komolyan venni, nem igazán jön be az a hangulat, amit sugall a zenekar. Nem tudom átérezni, üres számomra. (Fura, mert a Behemoth-tal nincs ilyen problémám, pedig lehetne, én sem tudom megmagyarázni.) Ennek ellenére el kell ismernem, hogy jó a lemez, komolyan összerakott anyag, erős dalokkal. Panaszra nincs ok.

Ez meglepett. Az előzőről nem mondhatnám, hogy nagyon megmaradt volna bennem, ez viszont határozottan erősebb annál. Fogós és erős témákat írtak ezúttal, ez már igen!

Teljesen rendben van, nekem tetszik egy bizonyos mértékben, bár különösebb izgalmakat nem rejt.

Nem minden dal egyformán jó, de vannak kimondottan erős dalok is (Ancient Fourth). Van ahol eléggé egydimenziós a zene, de amikor az ember már épp elvesztené a figyelmét, még időben bejön valami, amire felkapja a fejét, bár az énekes károgása van, hogy fárasztó már. Nem kiemelkedő, de érdekes anyag. Elsőre kevesebbre értékeltem volna, de a korrekt jelzőt mindenképp megérdemli a csapat.

Ez nagyon gyenge, mind hangzás, mind megvalósítás terén. Ahol az ötletek mécsese esetleg pislákolni látszik (Telekinetic Ignition), ott is élvezhetetlen marad a produkció.

Idegesítő agymenés... Alig tudnám ennél jobbra értékelni.

Egy újabb funeral doom lemez ami bekerül azok közé a lemezek közé amiket még megtudok emészteni a stílus berkein belül.

Idén talán meglepő módon ez az első lengyel fekete fém lemez, ami elnyeri a tetszésemet. A felállás már bizakodásra adhatott okot, mert az Outre és az Odraza is 10 pontos lemezzel rukkolt elő elsőre...és az is baromi jól sikerült. Debütnek tökéletes még ha vannak benne kiforratlan elemek...majd pótolják ezeket is legközelebb.

Egy számban nagy művészet ennyi sablonos atmoszférikus black elemet beépíteni, de nekik sikerült.

Nehezen behatárolható a stílus, van itt djent meg death metal néhol talán doomos elemekkel fűszerezve...nekem szórakoztató volt végig.

A Pestapokalypse VI című lemezük a favorit nálam. Baromira vártam az új lemezt, hogy hátha ledöntenek a lábamról, de ez eddig nem sikerült teljes mértékben pedig próbálkozom mióta megjelent....update: sikerült kicsit feljebb tekerve a hangerőt is meghallgatni és megvettek Helmuték kilóra...bitang hangzás, bár a szám felvezető magyarázásokat még mindig nem tudom hova tenni.

Az előző lemezüket én ajánlottam, az új lemezük azt porrá alázza...hibátlan.

Az előző lemezüket szerettem, ez most nem győzött meg.

Zoli véleményében van igazság valóban hallani némi Satyricon hatást, nálam ebben a kategóriában a Melechesh az eddigi egyetlen banda akiket viszonylag sokat hallgatok. Nem olyan rossz ez a szingapúri próbálkozás, de a dobhangzás az valóban kritikán aluli.

Nagyon kemény death metalt akartak letenni az asztalra...csak nem sikerült, a hangzás pocsék és van ennél ezer jobb idén nálam.

Első hallgatás után gyorsan én is félretettem, hogy ezt na majd egyszer, ha nem lesz mit hallgatni....bekerült ide így kénytelen voltam elővenni, a régi lemezeiket nem ismerem annyira anno nem okoztak függőséget, de ez most lekötötte végig figyelmemet a maga zakatoló progresszívesen halálos fekete mivoltával.

Az idei év legerősebb Solitude anyaga eddig.

Kicsit csalódtam. Nekem az urbanus BM mást jelent. Meg elég unalmas is.

Update: Félig volt bedugva a füles :) szóval revidiálok. Jó ez, kellemes, de sajnos mérsékelten érdekes. Az ehavi anyag, a As One with These Woods jobban bejön.

Ez nekem nagyon nem.

Vannak ezek a kereskedlmi szempontból valamiért jól menő extrém metal bandák (Dark Funeral, Dimmu, Belphegor és társai), melyek közös jellemzője a vérprofi üresség. Csodálatosan szólnak a lemezeik, kiváló a hnagszeres játék, de egybefolynak a tök ugyanolyan, hangulatoktól mentes, steril szerzemények. Annyira nem közvetít semmilyen érzést, hogy még ideges sem leszek tőle. Szeretem, ha egy zene áthelyez valahova. A Desecresyt hallgatva dohos, penésztől fullasztó kriptákban járok, a Musmur albuma kietlen vidékeket, gyötrelmes, purgatóriumi tájakat fest elém. A Belphegor alatt látok pár fickót, akik egy stúdióban felnyomják a pöcre begyakorolt egyennótákat. És ez nem túl érdekes.

Nahát, ez...

Nehéz ügy ez. Hamisítatlan Lost hangulat megvan végig. A zene teljesen ok. Ritkán mondok ilyet, de tényleg nem kellene ilyen mennyiségben erőltetni a hörgést. Sokszor teljesen oda nem illő, sokkal kifejezőbb lenne Nick tiszta éneke. Szerintem bármelyik stílusuk volt éppen aktuális, mindíg zseniális albumokat nyomtak, noha nekem is van tőlük kedvenc megszólalásom: az Icon-Draconian-Tragic Idol hármas szerepel nálam a dobogón. Jó ez, csak néha tényleg nem értem, az alkalmanként, látszólag random megszólaló énekes részekből lehetne több. De tetszik persze, csak sajnálom, mert lehetne 10-es is.

A dalok lehetnének erősebbek. Valahogy nem hallgattatja magát velem.

Annak idején a Doom Skeptron nagyon bejött. Ott dobgép ment, ami nem baj, hisz hallani, hogy az élő dobolás nem erőssége a mesternek :) Egyébként már csak egyszemélyes a projekt. Szóval a dob ellenére szeretem ezt is. Tény, hogy nem való mindenkinek.

Nagyon szerettem a banda múlt évtizedben megjelent albumait. Aztán egyszer csak nem volt több én meg szépen elfelejtettem őket. Első belepörgetésre nagy csalódás volt, aztán meghallgattam többször és egyre jobban tetszik. Most ennyi.

Ez minden, csak nem a káosz megjelenítése. A témák végtelenul unalmasak, a figyelmem már az elsö szám felénél elveszett és a többi sem érdekesebb

Mostanra már kezd mainstream lenni ez a fajta lengyel, átértelmezett black-death keverék. Egész érdekes néha, de összességében már nem hat az újdonság erejével.

Én sem akarom most szétekézni őket, mint legutóbb. Tényleg eléggé hallgatóbarát lett a Totenritual. Persze ettől még mindig sok a manír, az előre megfontolt szándék. Igazából mindene meglenne ennek a csapatnak, hogy még ennél is jobban feltörjenek, de mintha túl ráfeszülnének a dalokra, túl steril lesz minden alkalommal az eredmény.

A sok 10 pontont láttán eléggé nagy elvárásaim voltak. Lehet nem kellett volna a kör végére hagynom, mert talán egy-két hét érlelődést megérdemelt volna. Azonban 2 napi ismerkedésünk során nem derült ki számomra, hogy mitől is lenne annyira kiugró a Wode. Kifejezetten profin hozzák a műfaji elvárásokat, olykor-olykor még a hangulat is magával ragad, de mégsem egy egész albumon keresztül. Mindenesetre a potenciál nagy a bandában, úgyhogy a jövőben nem fogok elzárkózni előlük.

Én is a pop korszakukért rajongok. Ez csak egy erőltetett böfögés lett. Olyan érzésem van, mintha be akarnák indítani a nosztalgiavonatot, ettől pedig még ellenszenvesebb lett a Medusa.

Pontosan ezt hiányoltam a múltkori Tengger Cavalrynál. Jó arányban sikerült a metálidegen témákat hozzáfűzni a death alapú robajhoz.

Csak a három évvel ezelőtti, akkori lemezükhoz tett megállapításomat tudom ismételni: ez továbbra is egy túlpakolt betonkeverő, csak most még rosszabb állapotban van, mert a motorja kezd leégni.

Kicsit viszolyogtam a hallgatása közben. Mind az ének és mind a hangszeres témák tekintetében pontosan olyan érzést váltott ki belőlem, mint az undorító 60-as perverz taták, akik a fiatal csajoknak beszólogatnak. Tudják, hogy már impotensek, de még villogni akarnak; eközben pedig fel sem tűnik nekik, hogy mennyire szánalmasak.

A harmadik tétel végleg rám csapta a sírkert kapuját. Ennyire nem vagyok aszkéta.

Számomra a lemez első fele volt a mézesmadzag, utána már a nehezebben emészthető témák jöttek. Tetszett ez a hangokra szedett gitározás, olyan, mint mikor az ember halat eszik, és keresi a szálkákat, nehogy megszúrják a szájpadlását. Néhány fogós riffel azonban jobban összefoghatták volna a produktumot (az elején még volt erre némi próbálkozás), tényleg maradt itt hiányérzet.

A borító 100%-osan adja vissza a zene hangulatát. Tengerparti ködbevesző merengés, melynek megvan a sajátos bája. Alkalom kell hozzá.

Leginkább kellemetlen, és az a kevés próbálkozás a változatosságra kérészéletű volt.

Technikailag bármennyire pöpec, a hangulata számomra sivár. Nem tudott megérinteni a gonosz.

A lemez nagy előnye, hogy változatos, és így alig 30 perc feletti idővel még kevésnek is tűnik. Értő kezekkel nyúltak a black metalhoz és a fémzene sokféle irányzatával, műfajával színezik. A második szám például egy tipikus black'n roll opusz. Az éneket kicsit soknak találom, néha belemerültem volna a csupán hangszeres zenébe.

Volt néhány jó riff, néhány jó dallam, de összességében nem tudtak kizökkenteni.

Most már legalább tudom, mi is lehet az a védikus metal. Én a Dhweshával szerettem meg az indiai fűszerezésű death metalt, de azt hiszem a Rudrát is górcső alá kell vetnem. Tetszik ez a kultúrkör...

Néha nem kell más, csak megmártózni valami hasonló mocsokban. Először idegenkedtem tőle, de aztán elkapott némi Bolt Thrower utánérzés.

Sok volt ez a tíz év kihagyás. Nem tudták hozni az előző évtized minőségét. Bár jobban örültem volna, ha az újjáalakulás Matt Wilcockkal történik, de hát ez nem kívánságműsor. Sok helyen erőltetettnek tűnik a gitárjáték, nem zsigeri. Több szélsőség nem ártott volna (visszasírom a múltat), de ennek ellenére pont a lassú részek tetszettek, amiből még sose volt ennyi egy Akercocke lemezen.

Nem emlékszem, hogy hallottam volna a csapat előző lemezét, de ezek után előásom.

A dobos játéka kötötte le a figyelmem leginkább, de az egész alkotás a helyén van. A fogósság hiányzik belőle ahhoz, hogy többet kapjon.

Ez a lemezhossz elég is belőlük.

Nem hiszem, hogy újra meghallgatnám. Semmi sincs, ami megérintene, teljesen középszerű.

Jól felépített, pazar hangzású lemez. A legjobbak egyike az életműből. Talán egy kicsit több kapaszkodót, valami meglepőt hiányolok belőle.

Nagyon vártam és nem is okozott igazán csalódást. A pontszám az első néhány meghallgatás eredménye, akár változhat is később.

Vannak fellángolások. Hallani, hogy hagyományost, mégis valami mást szándékoztak alkotni. Az eredmény felemás, attól félek nem is marad sokáig a lejátszó közelében. Őszintén mondom, nem várok a srácoktól már kiemelkedő lemezt. Cáfoljanak meg....

Tényleg volt jobb lemezük is. Különlegessége, egyedisége azonban most is mellbevágó!

Látom előre a lemez sanyarú sorsát itt a Hp-n. Nekem viszont felhőtlen öröm minden pillanata, ezt a sivár, kietlen, üres hangulatot nem tudom megunni...

Rendszeres begyűjtöm a csapat lemezeit és mindig megállapítom, hogy jó-jó, de nem az igazi. Hosszú távon most sem tudott lekötni. A dallamos részek sem állnak jól nekik, olyan esetlegesek....

Nem egy lélekemelő muzsika, de hát a funeral doom sosem arról szólt. Kompakt, korrekt kozmikus örvény a Mesmur második albuma, amely maximálisan ki tudja szolgálni a műfaj kedvelőinek igényeit. Hozzám gyorsan megtalálta az utat az S, a szövegekért pedig jár a plusz pont.

Hallgattam a zenét, közben olvastam a kis szöveget a bandcamp oldalukon, és igazából azt vártam, mikor is elevenedik meg ez a felvázolt, végtelenül sivár, szürke, monoton és kilátástalan urbánus lét a lengyel fekete fém szellemében. Lehet velem van a baj, de én ezt egyáltalán nem éreztem ki a zenéből, úgymond csalódtam is. És bár nem kaptam meg a "várva várt" csinovnyiki black metalt, kaptam helyette egy kifejezetten korrekt albumot, tele szuper ötletekkel, remek témákkal és szerintem okosan felépített dalszerkezetekkel. A dob hangzását egyelőre nem tudom hova tenni, néha úgy éreztem, hogy belülről feszíti az idegeimet, mintha az elmém legmélyéről lüktetne, máshol pedig szörnyen tompának és élettelennek tűnt a hangzása. Hagyom még érni a lemezt, mert látok benne potenciált, ami megszerettetheti velem jobban a jövőben, de lehet, hogy ez csak amolyan kezdeti lelkesedés, és végül megragad a korrektnek ítélt lemezek szintjén a Biesy debütje.

Whittredge festményének részlete valóban remekül visszaadja az egész kislemez hangulatát. Kellemes, korrekt mű született, kifejező atmoszférával... igazából tudtam volna tovább is hallgatni. Kevés volt ez a 17 perc a teljes átszellemüléshez.

Ez az album is sikeresen indulhatna a WTF borítók versenyén, minden bizonnyal előkelő helyen végezne. Nem is tudom mivel magasztalhatnám a polákok agymenését. Nem elég, hogy djent, még kísérletezgetős(?) és progresszív(right, Naga? :P) is... Baromira nem az én műfajom, és bár értékelem az igyekezetet, hogy több zsánerből is merítettek lengyel barátaink, illetve több műfaji elemmel is igyekeztek változatosabbá tenni az anyagot, összességében ez egy kurva hosszú és unalmas djent ömlengés, ahol már a harmadik számnál azt éreztem, hogy időtlen eónok óta hallgatom ezt a csodát.

Nagyrészt egy jól összerakott anyag a kecskefetisiszták sajátos, jól felismerhető stílusában, viszont a Pestapokalypse szintjét nálam még mindig nem tudták megugrani, ráadásul jó pár helyen úgy éreztem, hogy elfogyott a lendület és a kreativitás. Nem azt mondom, hogy alibi helykitöltés zajlott, de nem éreztem benne akkora energiát és olyan érdekesebb témákat, amiket elvárnék tőlük.

Hűha! Nem fogom részleteiben elemezni, egyszerűen számomra ez minden szempontból egy tökéletesen összerakott lemez. Régen tetszett ennyire album a zsáneren belül.

Nem ápolok sem régi ismeretséget, sem mély kapcsolatot a bandával, így bármi befolyás illetve előzetesen támasztott elvárások nélkül azt tudom csak mondani, hogy ez egy baromi hangulatos és jó album lett. Ami egyedül zavart, hogy a dob túlzottan kiemelten, dinamikusan szól a többi hangszerhez képest.

Úgy vagyok ezzel, mint a legutóbb beajánlott Al-Namrood lemezzel. Egyedi, de annyira nem érdekes és lenyűgöző, hogy csak azért magasztaljam, mert vallásos-kulturális színezettel gazdagították az amúgy nem túl izgalmas metal alapokat. Ettől függetlenül nem rossz anyag.

Néha eszméletlen jól tudnak jönni az ilyen kegyetlen, lélekpusztító szörnyetegek. A sötét, "primitív" bájukkal be tudják vonzani az arra nyitott hallgatóságot, viszont nem mindig működnek. Ez nálam egyelőre egy korrekt közepes, talán majd más hangulatomban újra előveszem és újfent átértékelem. Az a baj, ha már ilyesfajta pusztultatokra vágyik a lelkem, akkor valami agresszívabb, brutálisabb darálást fogok előkeresni, így nem hiszem, hogy a Desecresy-re fog esni a választásom.

Anno... 10 éve basszus, mikor először hallottam tőlük az Antichristot egyszerűen meg voltam őrülve a zenéjükért, azt hittem, ez a túltolt, agyonművészkedett elvetemült metal zenitje, nem bírtam betelni a zsenialitásukkal. Minden bizonnyal "kölyök" fejjel csak az akkor annak tűnő elvontságuk tetszett, de így visszatekintve őszintén nem tudom, mit bírtam én élvezni ezen. Lehet, túl szigorú vagyok ezzel az albummal, de egyszerűen idegesít, egy üres lufinak érzem az egészet. Nem is akarok tovább magyarázkodni ez egy rossz, élvezhetetlen album a számomra. Nascence hasonlata tetszett. :D

Dögunalom... Meg a kreativitás hiánya a Distensionnál már nagyon kiütközött.

Alapjában véve ez egy hozzám nagyon közel álló műfaj, ezért leszek most a szokásosnál szigorúbb. Először is tök egyformák a dalok. Másodszor megint a dinamikátlan dobkeverés miatt lesz fejfájásom a végére. Mikor jön már végre divatba az élő dobhangzás??? Azokat a blasteket NEM LEHET ILYEN HANGERŐVEL LEÜTNI! Természetellenes, fülidegen számomra... Harmadszor ebben a műfajban a Dodecahedron év elején egy monolitot tett a földbe... Sajnos ahhoz hasonlítva ez számomra ennél nem több. BlackZone, Balthaazar meg Weide elmondta, amit én is érzek, de nem tudtam megfogalmazni...

Nagyon kevés... Minden sorának minden dallamát és minden hangnemváltását előre lehet hallani.

Nem tudom, mi ez Weide, de nálam ez most hatott :-)

Érdekes, hogy a nyers és kásás már-már trú gitárhangzás mellé egy ilyen élettelenül műanyag dobhangzást tettek oda. Nick Holmesnak meg nem tett jót a Bloodbath. HOL AZ ÉNEK??? A negyedik dalig kell rá várjak? Ennyire vissza a gyökerekhez? Amúgy egy szót találok rá jellemzésül: fárasztó. Pedig én mindig szorítok nekik. A popos korszakuk zsenialitását kéne beinjektálni a metalba, hogy aztán egyik metalheadnek se tetsszen, csak a magamfajta köcsög hipsztereknek.

Tudom élvezni a szar hangzást, tudom élvezni a pontatlan játékot, tudom élvezni a minimál zenei felépítést, és tudom élvezni mindezek együttes jelenlétét is. Egyvalamit nem tudok élvezni, amikor nincs tényleges zenei tartalom. A Desecresy tagjai (az a kettő) szerintem egészen egyszerűen nem tudnak zenélni... Már a harmadik lemezt ismerem meg tölük, és egyre rosszabb pontot adok rájuk...

Ööö... Nagyon vegyes az összkép. A trashes részek meg az üvöltés bejött, ahogy a dallamos ének is, de a gitráskálák taccsra vágtak, meg a túltoltság is... Összességében nem tetszik.

Atom!