Egyértelműen ritmikailag győztek meg, olyan ritmusos és pulzáló hosszú percekig, hogy észre sem vettem és már el is röppent az album fele, miközben én meg csak rázom ütemre a fejem, mint egy hülye! Az idei év polák győztesét halljuk? Meglehet, de egy biztos, a Vacuum igazi metszete annak, hogy milyen is az tökéletes lengyel minőség. Az Entropia színes és változatos világa elnyelt.

Az előző album nagyon erős, zeneileg azt az ívet vitték tovább, csak most a hangzással variáltak, sokkal mélyebben morajlik a fekete láva tenger. Még nem tudom....

Tényleg és szigorúan egy réteg zene, makettezés közben gond nélkül elcsoroghat, amikor a Tigrisre éppen a zimmeritet varázsolom fel. Éppen ezért bántani nem akarom, ha legközelebb lesz több mélyenbúgó gitárzörej és kevesebb pátoszi ének akkor még szeretni is fogom.

Alapjáraton csippantom az ilyen sötétséges masszát, a hangzás illik hozzá, ad nekik egy kis eredeti ízt. Túl sok a törés, a váltás benne ami, nem segít a befogadáson, néha pedig túl kaotikus. A Primal Attunement - The Gloom Epoch 13 perces vonós vonszolós vánszórgása eléggé félelmetesre sikeredett. Foglalkozásra méltó talajmenti bugyborgás.

Meglepődtem, hogy ilyen idős fazonok nyomják ezt a speed metalt! Az egész nagyon energikus meg lendületes, az énekes hangja pedig tök fiatalos. Mindenkitől minimum ilyen stílus gyakorló lemez lenne elvárható.

Zeneileg elég setye, a vonyítós énekkel meg a világból ki lehet kergetni, helyenként bántóan hamisnak is ítélem.

Én egy régi arc vagyok, régimódi felfogással, de szeretem a modern kütyüket és ez pont ilyen, nekem való agymenés. A full elektronika ellenére hihetetlen élő az egész. Darth Vader beférne a mikrofon mögé. Ápdét: az előző lemez a vokál miatt jobban bejön, azt hittem ének nélkül is kerek a produktum, de azzal még kerekebb.

Senkit nem megbántva, de nem bírom az orosz vonalat, egy-két kivételtől eltekintve teljesen jellegtelen az egész színtér, pedig "tömeg" és "távolság" is adott, hogy jobbnál jobb és eredetibbnél eredetibb zenékkel árasszák el a világot. Helyette túl sok az ilyen produktum, mint ez. Ha ez egy 88-as demo elveszett szalagjának újra kiadása akkor ok, de kétlem.

Ez a banda kimeríti a ghoul metal minden kritáriumát. A hangulat idézi a földalatti elhagyott termek posványát, amiben az élőhalottak zabálják a felszínről elrabolt gyerekek rituálisan kivégzett hulláit, ehhez párosul a hangzás is a maga dögvészt idéző mivoltával, a vokalista zombi pedig a krematórium csukott ajtaján keresztül ordít a társainak, hogy egy szelet sohasem elég! Egy idő után fullasztó az egész és levegő után kapkodtam.

Az Aeternus 94-95 környékén bukkant fel a norvég black metal lázzal egyetemben és ennek köszönhetően sokan őket is a mozgalomhoz sorolták, tévesen. Az Ares vezette csapat mindig is atmoszferikus death metal-t játszott. Pályájukat a kezdetektől fogva követem, megszólalásuk egyedi és súlyos, keveset változott 20 év alatt, talán annyi történt mára teljesen kikopott a billentyűs aláfestás a műveikből. Ares és Eld minden hangot és hangulatot képes eljátszani a gitárokon. Ráadásul imádom Ares hangját, igazán karakteres, tiszta, kivehetőek a szavai pedig olyan mintha a pokol legmélyebb bugyrából kűzdené fel. Phobos végig adagolja a kétlábgépes halált.

Tökéletes zene egy kis esti mókázáshoz. Minden váltáskor új pozíció... Huh, de elkalandoztam... Na de most tényleg. Hunyjátok be a szemeteket és hallgassátok csak. :)

Nálam az etalon az egszeri, és megismételhetetlen Emperor, pontszám ehhez mérten. Sorry.

DoomFolk vagy FolkDoom, kinek hogyan tetszik. Ehhez mérten értsétek a pontszámot... Hiányzik az adrenalin belőle nagyon, s persze van egy kis alter utánérzése az egésznek. - Nálam nem igazán működik ez a zene, de aki örül a bendzsónak és a country-s, alter éneknek az biztos jól fog szórakozni.

Ilyen hangzással felesleges megjelentetni egy albumot 2018-ban. - Persze értem én, hogy a zenekar trve arcokból áll, de ez semmi több értékelhetetlen és idegesítő zajmasszánál. Először azt hittem tönkre ment a stúdió fejhallgatóm... Amúgy olyan, mint egy Deicide, Morbid Angel stb. próbatermi felvétel kalóz felvétele 10* átmásolva kazin. - Ja, hogy ez most komoly? Mert viccnek elég durva.

Kicsit visszatekerték a Gain-t az erőlködőn. Semmi több, mint egy hangulatos NWOBHM album, közben a kortársak kilométereket vernek/vertek rá. - A szólók kivételével olyan ez az album, mintha csak 50%-on pörögnének a zenészek és az énekes. Favágó kifejezéssel élve: "Szép ez a balta, csak épp' húzása nincs."

A nyitó nótánál volt egy laza Trouble utánérzésem, de sajnos ez később elszállt. - Én mondom nektek, nehéz dolog a gitározás és az éneklés egyszerre. - Aki szereti az epikus doom muzsikát az ne is keressen tovább, meglepő teljesítmény Brazilliából. (Messze nem tökéletes, de persze nem is kell annak lennie. Néhány idegesítő eleme ellenére is szórakoztató tud lenni ez a lemez.)

Régi C-64 / Amiga geek korszakomat idézi. :D Rendszeridegen, de jó tálalásban. Értem én a koncepciót, de a gitár még dobott volna rajta valamit + egy kis Al Jurgensen féle Sokol rádiós vokál. :) Ne ítéljetek el, de nagy hála az ajánlónak. A maga szintjén még teátrális is. :)

Enyhe amatőr báj lepi az albumot, pedig nem az. Mindenesetre a hangzás teszi a dolgát, szépen dolgozik az album ellen , s teszi próbára a hallgató még megmaradt türelmét. Értem én, hogy trve arcok - hjaj, már a francba ezekkel az arcokkal - de akkor is 2018-at írunk, ha sokan visszasírják a setét középkort... Mert régebben minden jobb volt. Igen. A fekete fém is. Sajnos az ezerszer hallott neoklasszikus futamok sem mentik meg a produkciót. - Úgy a közepétől meg már idegesített is, hogy folyton fülelni, koncentrálni kell a dolgokra a hangzás miatt. Öregszem, jobban szeretem a tiszta, közérthető dolgokat. - De lehet csak megint bal lábbal keltem. És tényleg. :D - Részemről a bemutatkozás megtörtént, elég is volt...

Igazából rosszabbat akartam adni, csak épp' nem tudok mibe belekötni. Nem tökéletes, nem is akar annak látszani. - Szombat esti idézésekhez a szomszéd csajjal és barátnőivel tökéletes. Annak, aki a fekete fémmel most akar jobban megismerkedni inkább valami mainstreamebbet ajánlanék. :)

Jaaaaaaa... Hogy ez death metal? Nem tudom nekem az egész produktum inkább hasonlít fekete fémre, bár vannak természetesen halál metál elemek. A hangzás pedig olyan száraz steril, hogy egy üveg bor sem menti meg. Kár érte... Unatkoztam is, ami egy album esetében nem jó, s akkor még nem is beszéltem a vokálról. Szó szerint idegesítő, rendszeridegen ehhez a zenéhez.

Én akartam ajánlani, de valaki nagyon készítette már magát, hogy ezt ide betegye. Egyértelműen év lemeze gyanús, de valszeg marad második helyen. Ritmikailag nem is tudom mikor hallottam ennyire fogós, bólogatásra kényszerítő, mégis laza, könnyed anyagot. A monoton ágyon folytonos díszítések, játékosság. Nagyon okosan összerakott, nagyon zenei egy nagyon fiatal tagokat felmutató csapattól. Számomra ők az új lengyen vonal, akik frissességet hoznak a mára majdnem sablonos polák fekete megfogalmazásba. Kiváló anyag!

Ugyan az a bajom vele, mint az előzővel, hogy hiányzik a varázslathoz szükséges fűszer és így egy idő után elkezdtem unni, pontosabban lankadt a figyelmem.

Jókat derülök az értékeléseken. Makó élőben is lemezen is egy őszinte figura, aki magasról tesz a véleményekre és ez így is van rendjén. Egy szűk réteg értékeli amit csinál, ez itt lényegében eléggé rendszeridegen. Számomra sokkal hitelesebb előadó, mint a sok kirakat agresszió és fájdalom, amit olyan sok lemezről hallok vissza. Nyugodt merengés, pihentető utazás egy merőben más világba.

Hálával kell adóznom az ajánló előtt. Mocskos, izgalmas tiprás. A hangzás az egyik legjobb dolog, ami a lemezen van. Mindamellett hogy kavarognak itt a témák kérem szépen! Hangulatilag egyöntetűen pince alatt pár méterrel a kukacok között. Meg vagyok babonázva.

Szerintem semmi baj nincs azzal, ha bandák hagyománytisztelő, egy kor szellemisége előtt tisztelgő anyagot készít. Meg lehet ezeket is csinálni úgy, hogy minden a helyén, korhű az egész, de mégis frissnek hat. Hogy ez a lemez ilyen-e azért nem tudom rendesen megítélni, mert úgy ahogy van nem szeretem a műfajt kortól függetlenül. A pont a rám gyakorolt hatással van párhuzamban, teljesen szubjektív.

Minden tekintetben csak hívőknek. Az ének modoros, fejhangon előadott és olyan tartományokban botladozik, amitől lever a víz. Van a tiszta, artikulált, képzett magas tartományú énekhang, amit szeretek. Ez a negatív példa. A zene meg pont semmit nem ad hozzá, hogy kompenzáljon.

Ha szigorúan csak a témákra koncentrálok, akkor ennyi. Ami el tudja adni, az a "hangszerelés". Az lehet maximum az a lepel, ami a lerágott csontokat húsosnak és ízletesnek mutat.

Borító alapján valami másra számítottam. Gondoltam valami brutal death, vagy deathcore. Ehhez képest egy 20 évvel korábbi, még akkor is ruppótlannak számító hangzásba bújtatott zenei szégyen bontakozott ki előttem. A hangjátékok, hangulati betétek tovább csorbították a hallójárataim. Közel minősíthetetlen.

Nem kapott el a hangulata. Sőt idővel határozottan elkezdett idegesíteni és megfájdult tőle a fejem. Ez a misztikus, rituális óbégatás ment az agyamra leginkább. Olyan volt, mint egy ZS kategóriás sátánista vicc horror.

Csináltak egy nem szikla szilárdan death anyagot. A lemeznek van egy íve, ahol is középen van egy darálás, amúgy meg a lassú témák dominálnak. Részemről ezzel semmi baj. A vokál meg kimondottan rendben van. Mély, mégis tisztán érthető, erőlködéstől mentes, mondhatni természetes adottság. Tisztességes anyag ez, még ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen átlagon felüli.

Hallgatom egy ideje és igencsak gyorsan el szokott repülni a közel órás játékidő. Lehet beérik a 10 pont is...

Két éve a Converging Sins lemezzel ismertem meg őket és levettek a lábamról, így magasak voltak az elvárások. Az új lemez talán még annál is nehezebb és sötétebb, ami nem feltétlenül előny... Néha nehezen jut az album egyről a kettőre, amúgy minőségi cucc.

Doomot többé ezzel a lemezzel kapcsolatban szátokra ne vegyétek:) Nem tudok elképzelni olyan élethelyzetet, hangulatot, amikor erre a lemezre lenne szükségem.

Nagyon jó kis kriptaszökevény időnként valóban eszement ötletekkel, máskor meg eszetlen aprítással. Az ösztönök mellé több agyalás kellene és akkor nem tudnék rajta fogást találni.

A Satan egy ma is élő, lélegző legenda, akik tartották a gyertyát a 80-as évek elején a heavy metal születésénél. Ahhoz képest azonban nem változtak semmit, nem haladtak a korral. Egykori úttörésük mára puszta sorlemezzé vált a tömegtermelésben...De érdemeik és ennek a lemeznek (valamennyi lemeznek) a minősége most is megkérdőjelezhetetlen. Régi sulis arcoknak garantált boldogság, az újdonságra vágyóknak viszont megértem, hogy bukta.

Rodrigo műfajhoz méltó éneke, jó hangzás, bitang riffek és néhány nem túl markáns, de élvezhető dal. Ez jutott a brazil srácok harmadik nagylemezére, ami az előzőekhez képest sokkal ütősebbre sikerült. Még mehet felfelé a pont és írni is szeretnék majd róla...

Ilyen lemezek ajánlgatása helyett inkább menjetek szobára a párotokkal...De egy sima paprikáskrumpli főzésével is nagyobb örömet lehet okozni. Ez nekem fülessel konkrétan a fejfájáson kívül mást nem adott. A nyugisabb részek tetszettek, de ebből kevés van.

Van egy hangulata, de ezt már mindenki hallotta vagy eljátszotta legalább egyszer.

Nem olyan jó, mint a Henbane, de jobb, mint a Coven album. Úgy középtájon... Egyébként minden megtalálható, amiért a zenekart szeretni lehet. Pokoli rituálék tökéletes aláfestő zenéje.

Az első két, egyébként dögunalmas tétel után valaki bekiabált a stúdióba, hogy "Hé, srácok, asszem ti death metal lemezt akartatok készíteni!". Ennek hatására a Conjuring...dalban használni kezdték a hangszereket, a The Significance során gyakorlatilag elkoptatták őket, majd szépen visszakúsztak a süllyesztőbe... Az Aeturnus jobb, mint 2013-ban, de azért az ingerküszöbömet alulról csiklandozza. Régi lemezeiket annyira nem ismerem, de ha szerintetek keveset változtak az idők során, akkor nem is fogom erőltetni...

Testen kívüli asztrális utazása, a dallamok szárnyán. Valami elképesztő amit ezek a srácok, lemezről lemezre leművelnek. A hangzás megint első osztályú, minden akkor és úgy szól, ahogy épp az adott dal megköveteli. Egy perc üres járat sincs benne, mire észbe kap az ember már másodjára indítja el. Eddig háromból három tízes és valami azt súgja, nem itt fog megállni a lengyel úriemberek menetelése.

Csak egy kérdésem van: Ez nekem eddig, hogy maradhatott ki???

Összességében, rossznak egyáltalán nem mondanám, de sose szerettem az ilyen egy fickó egy szál gitárral dolgokat.

A legbosszantóbb az egészben, hogy ez akár egy jó lemez is lehetne. Régen faltam az ilyen nekro hangzású anyagokat. Jelenleg viszont se kedvem, se türelmem ki bogarászni, hogy mit szerettek volna az ír úriemberek. A kását maximum enni szeretem, hallgatni nem.

-Jó nagyot kívánok, random kllaszikus heavy metal zenekar vagyok! -No no, senor Eroen nem lenni itthoni. -Mi az hogy nincs itthon? Pontosan Hangpróba órára van találkozóm vele! -No no, senor Eroen nem tudni viselni, no no, nem lenni itthoni.

Nem az én doom-om.

Én nagyon szeretem a sima syntwave zenét is. Ez pedig szinte tökéletes fúziója a metalnak és a syntwavenek. Eredeti, ötletes őrület, ami számomra a rövidsége ellenére is nehéz hallgatnivaló volt. Kell hozzá hangulat. Köszi az ajánlónak.

Egy Entropia vagy egy Ultha mellet ez maximum vicc kategória.

Nehézkesen indult be számomra a lemez, vannak is benne nem tetsző részek. Mindezek ellenére, ez egy minőségi lemez, sőt a vokál egyenesen kiváló. Csekkolom az előzményeket is.

Végig az volt az érzésem, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy most akkor ez egy death metal lemez vagy egy, dallamos dark metalkodás lesz -e. Nekem valahogy nem feküdt, ennek a két dolognak az össze illesztésre tett próbálkozás.

Szerintem roppant érdekes fejlődésen ment keresztül a csapat, és nem félnek feszegetni a határokat. Én azt mondom, amíg a minőség ennyire figyelemre méltó, jól teszik! Az Endure a kedvencem eddig a lemezről, az valami egészen különleges, de nagyon hangulatos az egész anyag.

Nagy kár, hogy az Ultha lemezére kevés időm maradt, és kénytelen vagyok egyetlen hallgatás után pontozni. Az anyagon azt érzem, hogy bőven van benne potenciál. Félve adok 8.5 pontot, ez lehet akár több is.

Nálam ez hangulatfüggő. Nem mondanám, hogy minden áron erre vágytam volna, de van az a tudatállapot, amikor ez igenis símogató, jóleső érzést tud kelteni. Ráadásul van érzés benne, amihez kötődni lehet. Nem működik akármikor, de meg kell keresni azt a hangulatot, amikor a leterhelt lélek nem vágyik többre.

Feketén örvénylő masszából gyúrt nívós, fogós anyag. Ez teljesen maga alá temet, és minden pillanatát élvezem.

Valamiért sosem hallgattam túl gyakran a brit veteránokat, pedig nincs túl sok lemezük, és még közel is állnak ahhoz, amit én szeretek. Ki érti ezt? Talán az a baj, hogy sosem gondoltam őket annyira kiemelkedőnek, ugyanakkor pedig van annyira jó, hogy érdemes legyen meghallgatni, még ha nem is nagy gyakorisággal. Így van ez az új lemezzel is.

Micsoda ősi hangulatú epikus proto-doom metal hallható itt! A bája megvan, részemről a szimpátia is, bár ezek a riffek már pár évtizede keringenek a köztudatban az ősök hagyatékaként. Idő szűkében csak az igazán kiemelkedő lemezek maradnak meg hosszú távon, és sokszor még azok közül is sok feledésbe merül, mert egyszerűen szelektálásra kényszerül az ember. Ha pár évtizedet visszamennénk az időben, ezt a lemezt akár hetente elővenném (talán nagyobb pontot is kapna), ma viszont könnyen lehet, hogy elbúcsúzom tőle, annak ellenére, hogy jónak nevezhető anyagról van szó. Kegyetlen ez, viszont így logikus...

Ez olyan, mintha embernek semmi köze nem lenne hozzá. Tetszik Nascence "elektronikai szemetelés" címkéje, én is hasonlóan tudom ezt látni. Sosem voltam számítógép geek, ami szintén nem segít közelkerülni ehhez a rideg, felszínes, lélektelen, művacakhoz, de könnyen meglehet, hogy régimódi vagyok bizonyos téren. MZ/X zene. Számomra értékelhetetlen.

Ne vicceljünk már! Ez kritikán aluli teljesítmény! Több szót nem is érdemel.

Nem finomlelkű embereknek készítik lemezeiket. A pokol tűzében perzselődő lélek vokálja egyedi szín a palettán, de talán dalszerzés terén nem annyira megkapó, amit összehoztak. A Day of Joy kezdő témája, amely vissza-visszatér valahonnan nagyon ismerős, de nem ugrik be honnan, pedig azt, amire emlékeztet nagyon sokat hallgattam, szerintem.

Bevallom, jól esett hallgatni a lemezt, annak ellenére, hogy nagy dolgokat nem mozgatott meg bennem. A The Significance of Iblis igazán gyilkosra sikeredett.

Nekem ez egy totyom potyom lemez. Ritmusos pulzálás? Ez csak egy hallgatható modernkori lemez. Ami nem rossz,de semmi különleges.

Nekem a szokásos, jó sűrű hangzás rejtekében megbúvó semmi. Ami akár első hallgatásra faszagányos is lehet, de egyébként egy jó számot se rejt. Így felejthető kategória, amit biztos nem hallgatok meg mégegyszer. Ráadásul már másodszor ilyen, úgyhogy mínusz pont.

Konkrétan lefostam a bokám ezen a papás ömlengésen pedig én se vagyok fiatal. Ez végképp nem tetszett. Öreganyámmal citerázgatok otthon, de ezt minek lemezre venni meg közzé tenni. Biztos művészi csak én nem értek hozzá.

Hangzás jó, azonkívül semmi.Szigorú vagyok a stílushoz.

Annak idején a rádióban leadott Suspended Sentence se igazán tetszett. Ezt az újat elég vérszegénynek hallom,bár nem rossz. Az új Iron Angel-hez tudnám hasonlítani. Nem adták el magukat, játsszák amit szeretnek de ez engem már nem érint meg. Bár nem rossz. Nekem az ilyen megmarad az Iron Angel-sinner 666-nál.Na az király.

Á gyenge. A Candlemass-Chapter VI gyenge kópiája. Az Iron Man - South of the Earth meg egyszerűen lemossa. Egyébként meg R.I.P. Al Morris.

Jó ez annak aki szereti. Tömény, hallgatható de nem tetszik.

Na ez karaj. Olyan jó old school. Nem tökéletes de a mai felhozatalból a jobbak közé tartozik számomra.

Hangzásilag még jó lenne. De ez az egész nem jó. Semmi ez. Vártam valami jó true black-et. De ez hitvány ló..ar. Stílusában a pont.

Mindig bírtam bennük ezt a jó súlyos hangzást és énekhangot. Párszor a gyengébb lemezeiket is megmentették. A kedvenc lemezem tőlük a Shadows of Old. Az utolsó két lemez átfutott rajtam különösebb emlékek nélkül, de ez most megint csúcs lett.

METAL

Hát távolról sem nyűgözött le.

Én nem tudom mi a sz@r volt ez, de nem is akarom.

Hát ez förmedvény, sajnálom még a fél pontot is.

Ez most semmilyen szempontból nem tetszett, de nagyon nem.

Nem az én világom.

szkeptikus vagyok

minősíthetetlen...

ez már megint mi?

Kellemes hallgatnivaló.

((( Hát elnézést skacok, de ez nekem ilyen "techno-diszkó-dücc-dücc-dücc-dücc-dücc post-kaka" a világból ki lehetne kergetni vele. Nagyon nem nekem szól.)))

Nem is tudtam, hogy megjelenik szóval eléggé meglepődtem mikor rátaláltam...tökéletes ahogy az eddigi összes lemezük.

Remekül sikerült szerencsére a folytatás is, ahogy az elődje is. A hangulat ugyanaz a hangzás lett még sötétebb. A "We Only Speak in Darkness" pedig ott van az év legjobb számai között, ha van ilyen lista is.

Nem igazán tudom értelmezni ami ezen a lemezen történik, de becsületemre legyen mondva, hogy végighallgattam.

Kriptametál a lehető legjobb előadás módban....ebből a sírból nem menekülsz, ha bekerülsz az tuti...

Utoljára szerintem 7 évesen hallgattam hasonló zenét amikor faterom próbált lebeszélni a Tankcsapdáról, mikor meghallotta a Legjobb méreg szövegét, akkor se sikerült megszerettetnie a heavy metal-t....mondjuk vagy 20 éve Tankcsapdát se hallgatok.

Nem bírom a heavy metal éneket...

Na ez ellen dos-os vírus ellen hámozza ki valaki az ellenszert a borítóba ágyazott kód alapján...baromira stílusidegen zene ez az oldal profilját nézve szerintem, ahogy nekem is az, de valahogy pikk-pakk elrepül a lemez sokadik hallgatásra is...

A borítóról elsőre azt hittem, hogy Weide megint ráakadt egy remek technikás halál metál zenekarra, aztán rájöttem, hogy ők black metal-t próbálnak játszani....próbálkozzanak majd még, hátha lesz jobb is.

Boymester anno sikeresen nyitotta fel az emberek a szemét a Henbane kritikájával a Cultes des Ghoules-re. Az emberek nagy része valószínűleg arra számított, hogy visszakanyarodnak a Henbane-n található irányvonalhoz, de ők egy lépcsőfokkal még visszább mentek a Häxan-hoz. Baromira sötét örvénylő folyam amit kínálnak, amivel nálam bekerülnek az év végi toplistára valószínűleg.

Próbáltam anno a régi lemezeiket, mert nagyon sok helyen lehet róluk pozitív véleményeket olvasni, azok se taroltak le igazán, de ezen az új lemezen halálra untam magam.

A hangszerek közül a dob elég nagy prioritást élvez, mondhatni hátán viszi a zenét. Rajta lebeg a hipnotikus hangáradat. Inkább érdekesnek mondanám.

Kevés kapaszkodót találtam benne, de az utolsó két számmal visszaállították a renomét.

Western-eastern egyveleg. Előbbi túlsúlyban. A markáns ének túlságosan rányomja a bélyegét a műre. Vagy kevésbé kellene, hogy érvényesüljön, vagy a húrok közé kellett volna jobban odacsapni. Némi plusz hangszert még elviseltem volna (hegedű, dorong, miegymás...).

Olyan, mint egy zenei akvarell, ahol összefolynak a színek. A death metal ezen ága sose volt igazán vonzó számomra. Jobban kedvelem a tisztább hangzást, még akkor is, ha rengeteg jó téma bújik meg itt az iszapban.

Eddig még nem volt szerencsém hozzájuk. Féltem az énektől, hogy mázas-szirupos lesz, de szerencsére az ipse hangja nagyon kellemes, már-már túlságosan is. A dob hangzásán viszont alakíthattak volna még a stúdióban, elég zavaró. A gitárok pedig hozzák a műfajtól elvárható követelményeket (sebesség, szólók, stb.)

A Satan után ez az ének kifejezetten rosszul esett. Túl sok stílus vállalt fel a frontember, nagyobb torkoknak is beletörne ebbe a bicskájuk. Még a borító a legjobb, de az nem játszik.

"I am a 486DX-33MHz-64MB processing avant-garde chiptune, synthesized heavy metal & classical symphonic music" definiálja saját zenéjét az alkotó. Itt a klasszikus zenét tágabb értelemben kell érteni, nem a Haydn, Mozart, Beethoven-féle muzsikára, sokkal inkább a barokk zenére, azon belül is J.S. Bach munkásságára. Patak mester hagyatéka modern-retro köntösben jelenik meg, természetesen a fent említett stílusokkal (és még ki tudja mivel) vegyítve. (Azért kíváncsi lennék, templomi orgonán, hogy szólalna meg az anyag. :) )

"Futottak még" kategória.

Bár a körítés nem tetszik, sőt taszít, de el kell ismerni, hogy a polákok itt minőségi mocskot adtak ki magukból. Az első szám introként is felfogható, ami egy nagyon vészjósló helyre vezet el...

A lemez első fele nekem túl száraz volt. A How Opaque the Disquise of the Adversary és a Boudica számokban már sokkal jobb hangulatot lehetett tetten érni. A csókának tényleg jó, mély férfias hangja van.

Uramég, a sampler mekkora királyságot visz a zenébe. Valami zseniális. Nem is tudom mikor hallottam ilyen szuper módon metalba beépítve. Más mixelt műfajú előadóknál is elmondtam már, és itt is ez a helyzet; egyszerűen tökéletes arányban vannak keverve az elemek. Ez év végi top listás lesz, úgy hiszem.

Ezek a számcímek... Na mindegy, inkább nem is kommentálom. Na de a zene, abban legalább nincs kivetnivaló. Ugyan szerelem nem történt sem első, sem sokadik hallásra, de egyértelműen erős és egyedi anyag. A harmadik számot tökéletesen belőtték, nagyon jól esett ez a hosszabb intermezzo az utána következő keserűség előtt. Remek balanszot tartó, hangulatos album. Nekem talán még jobban is tetszik, mint az előző lemezük (attól függetlenül, hogy anno mennyi pontot adtam rá).

A zenei alapok még akár tetszhetnének is, de ettől függetlenül nem igazán kellemes élmény hallgatni, köszönhetően leginkább a folytonos hajlítgatásoknak az énekben. Én ettől kivagyok, kurva idegesítő és annyira szerintem nincs is jó hangja Makó úrnak, hogy nagyon erőltetnie kellene ezt. Néha amúgy -hangulatban- felsejlett a The Handsome Family "Singing Bones" albuma, de hát ég és föld a két lemez. Nálam ez instrumentális neofolk albumként jobban működne, de igazából ahhoz sem elég változatos és izgalmas az anyag sajnos.

Sokszor próbáltam nekifutni ennek a lemeznek, és bár alapból vevő lennék erre a fajta mélykriptai szörnyszülöttre, ezt most nem sikerült rendesen megfejtenem. Túlságosan egybefolyó, túlságosan sűrű és fullasztóan tömény. Kiérezni persze az egész esszenciáját, de mind a számhosszak, mind a hangzás valahogy itt most inkább aláás az egész produkciónak, minthogy támogatná azt. Ez most az inkább elengedem kategória, nem tudtunk hosszútávú barátságot kötni.

Számomra ez kicsit "öreges", már ha szabad ezt mondanom. De amúgy nem rossz. Nem nagyon hallgatok ilyet, régebben sem igazán kacsintgattam a NWOBHM irányába, de persze ettől még nem vonakodok tőle. A dallamok teljesen rendben vannak, az ének is tetszik, egy-két hallgatás után már szinte slágeres jellegűnek mondhatnám a lemezt. Jól megdörrennek a riffek és az egész album megszólalása is a helyén van. Úgy néz ki, vannak, akik tisztességgel tudnak öregedni (jelen lemez) és vannak, akik sajnos önmaguk paródiájává hülyülnek el az évek alatt (pl. Grave Digger). De, mint mondtam, nekem kellene még ide lendület és több dinamizmus.

Szerintem ez teljesen rendben van. Ez nektek a vonyítós meg fejhangú ének? Hallgassátok meg a Twilight Force "Twilight Horizon" számát, és rögtön átértékelitek Rodrigo orgánumát. Szóval jó ez, bár annyira nem érzem magaménak a műfajt, hogy teljes szívből lelkesedjek érte. De szerintem visszatérő vendég lesz (ha nem is túl gyakran), szóval köszi az ajánlást.

Dinamikus egy lemez, az tény, viszont olyan hű de nagy megoldásokat és meglepetéseket nem tartogat. Ez számomra echte játékzene. Persze maga az alapötlet érdekes, és igazából a megvalósítás is elismerésre méltó. Egy cyberpunk filmjelenetben el tudom képzelni, hogy ilyen szintetikus, robotok által kevert metal-ra nyomják az ipart az ifjak valami bizarr future club-ban.

Hát nem igazán gondolták túl kazak barátaink az anyagot. Szimpla, egyszerű, kiszámítható lötyögés az egész. A túlzó effekteken meg színesítő elemeken mondjuk jókat röhögtem, pl. az erőltetett szélfúvás, vagy a hüppögés a 6. szám elején... :D. Könnyen befogadható, szinte már barátságos kis anyag, ami nem tett mély benyomást rám, de legalább nem is zavart igazán. A borítót viszont odatették rendesen.

Filóztam, hogyan is tudnám megfogalmazni az album felé táplált érzéseimet. Mert teljesen érhető, ha sokatok számára ez egy elképesztően idegesítő album. Valóban az, viszont direkt olyan, amilyen. Nem tudok rá haragudni (sőt, én kifejezetten imádom ezt a lemezt), mert az egész Cultes des Ghoules azon alapszik, hogy a sajátos, kifacsart módjukon kiszolgálják az "igényeket". Gonosz, sötét ének kell? Nesztek, itt van ez a hitvány kántálós, kesergő nyávogás. Jó kis riffek kellenek? Nesztek, itt van pár baromi erős riff a végletekig eltúlozva és túlnyújtva. Kell a sötét hangulat? Tessék, itt az egész album; egy túltolt, gonosz rituálé. Jó lenne valami sátáni borító? Behold, ott van a háttérben a levágott csecsemő a saját vérébe fagyva, előtérben az áldozókéssel valami retkes kézben. Éritek, ez az egész CdG jelenség egy elbaszott görbe tükör a műfaj felé, mégis annyira hiteles és "szívből jövő", hogy nem bírok nem rajongani érte.

Én sem igazán hallom, mitől lenne ez annyira különlegesen jó és érdekes hallgatnivaló... A borítót meg pláne nem erőltetném. :/

A 2013-as nagy visszatérő lemez, a Life Sentence ütött, az Atom by Atom-ban még volt némi szufla, a Cruel Magic-et meg már felesleges diszkográfia-szaporító műnek tartom.

Zeneként nem tud funkcionálni, de kétségtelen hogy volt munka és ötlet mögötte.

Honaljmankós jól látja a lényeget. Ez egy erőltett country-doom fúzió. Az énekes meglehetősen fennkölt módon akarja eljátszani a saját halálát...szinte már-már Nickelbeck-i magasságokba hág a hangulat.. Többnyire csak szégyeltem magamat a hallgatása közben.

Ez sem egy Kátai Tamás. Lelki szemeim előtt egy szakmunkás-bajszos, pattanásos geek srác jelenik meg, aki a besötétített szobájában próbálja feljátszani a kedvenc Dream Theater albumát a karácsonyra kapott villany-cigányon. Nem tagadom, hogy van ebben befektett munka, de ettől ez még csak elektronikus szemetelés. A belső hang kritikai érzéke még nem fejlődött ki..., így most büszke lehet magára az alkotó.