Houkago Grind Time
Houkago Grind Time 2: The Second Raid
Andrew Lee az a fajta szuperhős, akit nem érdemlünk meg. 2019-ben elhatározta azt a nemes és tiszteletreméltó célt, küldetést, missziót, hogy megmentse a világot, mégpedig úgy, hogy elárasztja mindazt a mincecore és a goregrind mindenható erejével. Nemes megbízatása itt nem ért véget, valami még hiányzott, egy bizonyos összetevő, ami a fiúkból férfiakat, a lányokból nőket és a politikusokból gerinces élőlényeket varázsol. Ez az összetevő, a világmindenséget összekötő kapocs: az ANIME!!!!!!! Úgy bizony drága weeb testvéreim. Andrew san úgy forgatja a projekteket, akárcsak a pálcikákat az ujjai körül, projektjei mindig rejtenek valamilyen érdekességet, csak párat megemlítve: Ripped To Shreds, Andrew Lee’s Heavy Metal Shrapnel, Skullsmasher. Ám mind közül a Houkago Grind Time az a projekt, ami emberünk legzabolázhatatlanabb oldalát mutatja. Számos megosztott kiadvány, demo, EP adhatott már ízelítőt ebből a projektből, így a 2020-as Bakyunsified (Moe to the Gore) nem okozott csalódást egyetlen rajongónak sem. Megmaradtak a mikrodalok, egyszerű struktúrák és az ultra mélyre torzított vokálok útján. Az idén november 4-én érkező Houkago Grind Time 2: The Second Raid méltó folytatásnak bizonyul. Készítsétek a káposztákat, mert darálni megyünk.
Tapo (First Days of Humanity), Mason (Enemy Soil, Reeking Cross), Larry Wang (Coprocephalic, Gorepot, Fatuous Rump), Pharmacist (Pharmacist), Keijo Niinimaa (Rotten Sound, Goatburner), Dan Ryckman (Archagathus). Ez nem egy szombat reggeli Sailor Moon vagy Dragon Ball Z stáblistája, hanem a vendégzenészeké, akik tiszteletüket tették a felvételek alatt és lehet, hogy még egy-két Pokémon kártyát is cseréltek egymás között okosba. Szóval Andrew babának vannak kapcsolatai, akárcsak a yakuzáknak. Magának a manga és anime világnak ugyanúgy megvan a könnyed és elfajzott oldala, akárcsak a yin és a yang szimbólumoknak. Lehet könnyed, gyerekeknek szóló ártatlan rajzfilm, de sokszor azon kaphatjuk magunkat, hogy az egyik karakter éppen a másik csontvelőjét szipókázza magába egy szívószállal. Ráadásul ez a határ nagyon vékony, a kulturális különbségek itt is kiütköznek, mint oly sok másban. Nekünk idegen, nekik normális. Nem jobb, nem rosszabb, csak más.
Ezt azért említettem meg, mert a Houkago Grind Time is könnyen megfoghatóvá válhat, ha megértjük ezt a mentalitást. Már csak a téma miatt sem lehet igazán komolyan venni, legalábbis mondanivalót illetően. Egy nagyon jól körülhatárolható rétegnek készülnek ezek a kiadványok, akikben ugyanúgy megtalálható ez a kettősség. A goregrind, pronogrind ezen ága már a borítókról könnyen azonosíthatóvá válik, ugyanis összevissza vannak hányva különféle animékből kiragadott lányokkal. Sokszor épp a padlón pihen a vastagbelük a májuk mellett, a zene pedig nagyban hasonló ahhoz, amit a Houkago Grind Time is képvisel. Egyik sem éri el a 2 percet a dalok közül, és az It’s Time to M-M-M-Mince remekül illusztrálja a zenei koncepciót. A lábunk állandóan a gázon legyen, egyszerű de hatásos riffekkel bombázzuk a hallgatót és a vokálunk legyen olyan, mint a Tokiót épp elpusztítani készülő Godzilláé. Itt voltaképp a vokál az, ami elsősorban elszokta idegeníteni a más stílushoz szokott hallgatókat. Persze csak ha nem számítjuk ide a dalok hosszát. Erősen eltorzított gurgulázásokra kell itt gondolni, amihez minden gyomorsavunkat fel kell öklendezni. Persze itt is lehet csalni, és ezt tapasztalatból mondom, mivel került már mikrofon a szájamhoz. Ha a felvétel előtt vízzel öblögetünk és meleg mézzel árasztjuk el a torkunkat, akkor könnyen öblösebb lehet a vokál. Ennél még egyszerűbb „csalás” az, amikor két vagy egy kézzel fogjuk a mikrofonfejet, és csak azt a részét hagyjuk szabadon, amelyik a szánkra néz. Ha ezzel a módszerrel közvetlenül a szánkhoz tesszük a mikrofont, akkor sokkal erőteljesebb lesz a végeredmény. Ezt az angol úgy mondja: „you’re cuping the mic brah”.
És rohadjak meg, megint sikerült elkóvályogni a lényegtől. Na szóval, itt simán csak torzítva van a vokál, pont. Ami megkülönbözteti a Houkago Grind Time kiadványait, a többi hasonló stílusban tevékenykedő társától az maga a zenész úr. Andrew Lee ugyanis egy vérprofi gitáros, de a többi hangszeren is nagyon kenyér az amit művel. A You Are My Nakama (Bonds Stronger than Friendship) közepén egy olyan szólót (értitek, szólót egy grind albumba!) ragaszt be a dalba, hogy azt muszáj voltam még egyszer meghallgatni. Ez egyébként ugyanúgy áll az egész lemezre, többször újrahallgatós a cucc. Irgalmatlanul feszesen szólnak a gitárok, furcsán fülbemászóak a témák és egyszerűen élvezet hallgatni a profizmust. Komolyan venni a témát nem érdemes, Andrew sem teszi azt, na de zeneileg…talán sose szólt még ennyire feszesen a Houakgo Grind Time. A dob is több ritmust, dinamikát szállít, mint az ezelőtti kiadványokban. A cinekkel is nagyon szépen játszik, a dupla lábdob sincs túlzásba véve, a blast beatek pedig olyan feszesek, akár egy japán kisiskoláslány csik…igen a csikója.
A másik dolog ami megkülönbözteti a gyengébb korongoktól, az a hangzás. és ez egy olyan faktor, ami újdonság a Houkago Grind Time háza táján. A dobozhangzású doboknak már nyoma sincsen, a gitárok is minden eddiginél tisztábban szólnak, sőt még a basszus búgását is hallani lehet néha a háttérben. A főszereplő mégsem az, hanem maguk a dalok. Annyi remek témát szállít Andrew, hogy csak kapkodtam a fejemet. A tempóváltás meg alapjáraton sem a grindra jellemző dolog, itt mégis van dögivel ilyen is. Nincs olyan, hogy végig blastelik az egész számot egy vagy maximum két középszerű riffel, miközben vokalista barátunk nyelőcsöve már alig bírja a tempót. Mindössze annyi panaszom van a lemezzel kapcsolatban, hogy néha túl gyorsan váltott témát Andrew és nem hagyta, hogy teljes mértékben kibontakozzon az. Legyünk azért őszinték: rengeteg banda a két kezét összetenné, ha csak ilyen jellegű problémáik lennének.
Végszóként mást nem mondhatok, mint azt, hogy az ősi keleti szimbólum itt is megállja a helyét. Ártatlannak és gyermetegnek mutatja magát a Houkago Grind Time, ám aki ezen túl tudja tenni magát és ad neki egy esélyt, az egy igazi energiabombát kap az arcába. Bohóccipőben jár Andrew, de annak bizony acélbetétes az orra. Egy nagyfokú precizitással, profi konstruktőrök által készített sportkocsi megy végig rajtunk és én elmondhatatlanul élveztem, ahogy ripityára töri a csontjaimat. Minőségi ugrást hajtott végre Andrew Lee ezen projektje és remélem, hogy tartani is fogja a színvonalat. Ennek a bolygónak ugyanis még mindig szüksége van a dinnye méretű tejcsárdákkal rendelkező, óriásszemű anime waifuk varázserejére. A To Live a Lie és a Grindfather Productions lesz minden weeaboo gyűjtőhelye. Agathocles, Dead Infection, Mortician, Nasum, Regurgitate, Enemy Soil, és Last Days Of Humanity rajongók körében forrón tálalva az igazi.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.