Bakos Attila interjú

Győr Sándor

2015. december 17.

0

– Bár nyilván nem ismeretlen a neved a hazai undergroundban, mégis arra kérnélek, tekintsük át az eddigi pályádat!

– Az új lemezt leszámítva két projektről beszélhetünk csak. A Woodland Choir volt az első, ott két számítógéppel készült, vokál nélküli ambient demo (Faerie – 1999, Visions – 2000) és két akusztikus folk/ambientben utazó nagylemez jelent meg (For You – 2002, Serenity Rise – 2010). A másik projekt az epikus black metalt játszó Taranis, ahol 2000-ben jött ki az In Days Of Yore demo, majd 2012-ben az első és egyetlen nagylemez, a Kingdom. Ezek lezárása után álltam neki az Aranyhajnal albumnak, ami már a saját nevem alatt jelent meg idén nov. 30-án.

– Kíváncsi lennék, milyen előadókat, zenekarokat tartasz a hatásaidnak?

– Nincs olyan hatásom, ami tudatos lenne. Lelki dolgok inspirálnak, amiket nehéz hozzákötnöm létező zenei művekhez. Ettől még biztosan felfedezhetőek hasonlóságok olyan zenekarokkal, amiket szeretek. Ott van például a Bathory, a „Blood Fire Death” volt nekem a belépő az underground világába, valószínűleg kitörölhetetlen lenyomata van rajtam.

– A honlapodat böngészve látszik, hogy elég sok session „munkát” vállaltál az évek során. Melyiket tartod alkotói szemmel a legnagyobb kihívásnak? Van/volt olyan felkérés, amit nem vagy nem szívesen vállaltál?

– A Quadrivium-ot volt a legnehezebb felénekelni, néhol agyalni kellett, hogy miként vigyek színt az amúgy rideg zenébe. Ehhez képest a Thy Catafalque megvetett ágy volt.
Olyan felkérésem nem volt, amit nem szívesen vállaltam. Vagy szívesen vállalok valamit, vagy sehogy, ezt máshogy el sem tudom képzelni.
Nem vállalt felkérésből elég sok van. Voltak köztük teljesen korrekt zenék is, csak lekötötte minden energiám a saját dolgom, nem volt se kedvem, se időm másra. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, egyelőre még nem tudok vállalni semmit, de nem akarok teljesen elzárkózni a vendégszereplésektől.

– Nemrég az Avelian kapcsán hallottunk rólad. Mesélj erről a projektről, légy szíves!

– A Quadrivium-os Erlend Antonsen akusztikus projektje az Avelian. Nem tudom, hogy pontosan mikor születtek a dalok, de a vázlatok, amiket én kaptam, 2007-esek, szóval cammogós volt a tempó. Az énekek gyorsan elkészültek, a zenei alapnak kellett sok idő, főleg azért, mert a Quadrivium miatt nem volt prioritása az Avelian-nak. Igazi nemzetközi projekt lett végül, angol, amerikai, és norvég résztvevőkkel, meg persze velem. Kellemes volt, hogy nem kellett csodát művelnem az ének területén, szinte csak dúdolgattam, mert az passzolt a zenéhez.

<a href=”http://avelian.bandcamp.com/album/rivers-end”>River's End by Avelian</a>
– Ha jól számolom huszonöt éve írsz dalokat. Milyennek érzed a pályád ívét? Mi mai fejjel a véleményed a korai alkotásaidról?

– Annyi még nincs, nagyjából 15 éves koromban kezdtem el zenélni, most 35 vagyok. Nem szeretném megítélni a pályám ívét, ezt jobban látja más, kívülről. Én mindig próbálom a maximumot nyújtani, és eddig az volt a tendencia, hogy minden munkámba többet fektettem, mint az előzőbe. Az Aranyhajnalban pl. jóval több munka van, mint a legutóbbi Taranis és Woodland Choir lemezben összesen.
A korai alkotásaim a mai napig kedvesek nekem, mert nélkülük nem tartanék itt. A Woodland Choir demókat például leginkább az aranyos jelzővel tudom illetni, de magam előtt látom a fiatal énem, amint tanulgatja a zeneírást, és minden nap alig várja, hogy hazaérjen, hogy újra meg újra dalba öntse, amit érez. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megtörténhetett, elsősorban a szüleimnek, hogy teret adtak erre. Ez nekem többet jelentett, mintha konkrétan segíteni próbáltak volna, az szerintem zavart volna.

– Nem kerülhető meg a Thy Catafalque veled kapcsolatban. A Róka hasa rádió és Rengeteg című lemezeken közreműködtél. Milyen a kapcsolatotok manapság? Hallottad Tamás új lemezét? Vélemény?

– Ritkán beszélünk, úgy évi egyszer, szóval nincs igazán kapcsolat. Követem Tamás munkásságát, meg úgy általánosságban igyekszem a magyar kiadványokkal tisztában lenni.
Párszor már meghallgattam a Sgùrr-t is, de nehéz róla véleményt mondanom, mert annyira nem sikerült belemélyedni, nem is könnyű. Hozzám közelebb áll az előző két album barátságosabb világa.

– Az idei év elég erős a – nevezzük így – avantgarde rock/metal lemezekben (Perihelion, Ygfan, Thy Catafalque). És most itt az Aranyhajnal. Van „valami a levegőben” szerinted?

– Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, csak annyival vagyok tisztában, hogy én miért csinálom azt, amit, és persze örülök neki, hogy egyre több minőségi hazai anyag lát napvilágot.

– A borítót – ahogy korábbi munkáidnál is – HJules készítette. Mennyire könnyű vele dolgozni? Úgy tűnik eléggé ráérzett a lemez hangulatára. 

– Ő az egyetlen grafikus, akivel valaha dolgoztam, úgyhogy ezt nehéz megítélni. Gyorsan dolgozik, és elég hamar ráérez a zene hangulatára, onnantól, hogy van ideje nekiállni 🙂 Én csak annyit mondtam, hogy völgyet szeretnék folyóval, hegyekkel, süsse be az egészet a felkelő Nap, és legyen arany színe az egésznek. A részleteket ő dolgozta ki, és az első elkészült verzión csak pár kisebb módosítás kellett, hogy megszülessen a végleges, ami mindkettőnknek tetszik.

– A lemezt bemutató leveledben azt írtad, a Taranis és Woodland Choir projektjeid nem működnek tovább. Ennek okát megosztanád velünk?

– Egyfelől úgy érzem, hogy azokban a stílusokban már nem tudok többet alkotni. A Woodland Choir utolsó albuma már 5 éves, a Taranis-hoz meg új zenét tulajdonképpen 15 éve írtam.
Hiába jelent meg a Kingdom 2012-ben, azok régi dalok. Másfelől pedig azt akartam, hogy ne legyen az önkifejezésemnek különálló lágy, meg durva része, fonódjon össze a kettő a nevem alatt.

– Mi várható a továbbiakban tőled? Vannak már kész vagy félkész ötletek, koncepció a következő lemezekre?

– Erről egyelőre fogalmam sincs. Nincs még semmilyen ötlet, de még inspiráció sincs. Az Aranyhajnalba mindent beletettem, töltődni kell még, hogy bármi újat el tudjak képzelni. Annyi biztos, hogy a stílus terén teljes szabadságot akarok adni magamnak.

<a href=”http://bakosattila.bandcamp.com/album/aranyhajnal”>Aranyhajnal by Bakos Attila</a>
– Ha jól emlékszem a Taranis lemezből készült CD, ami el is fogyott, most viszont nem tervezel fizikai formátumot. Ennek oka érdekelne?

– Ezen a téren magamból indulok ki, és én már régóta nem vásárolok CD-t. Már a Taranis-nál sem volt kedvem a gyártáshoz, de többen írtak, hogy érdekelné őket, így aztán úgy döntöttem, hogy egy minimális, 50db-os példányszámban hadd menjen. Még ennek az eladásához is 2 év kellett, a digitális változat több embert érdekelt, emiatt döntöttem úgy, hogy az új anyagnál már nem fektetek ebbe pénzt és energiát. Csak olyat szeretek kiadni a kezeim közül, ami számomra is kedves és jelentőséggel bír, a CD már nem ilyen. Akkor már inkább vinyl, annak van egy hangulata, jobban kihozná a borító részleteit is, de támogatás nélkül abba sem kezdek bele.

– Az anyagaid digitális terjesztése megoldott, kíváncsi lennék, hogy mennyire érzed biztosítottnak, hogy eljussanak a megfelelő hallgatói csoporthoz?

– Úgy érzem, hogy aki rá tud hangolódni az Aranyhajnal nyújtotta lelki minőségre, és szüksége is van rá, ahhoz el fog jutni mindenféle PR kampány nélkül is album. Ennyi nekem elég ahhoz, hogy ne hirdessem magam, és ne keressek kiadót, ezt most nagyon 
természetellenesnek érezném.
Másrészt nem csak zenei műként tekintek az albumra, több mindent tettem bele, így máshogy is kezelem. Egy minimális kezdő lökést kapott amúgy, 10-15 emailt kiküldtem online magazinoknak a megjelenésről, de a nagy részük le sem hozta a hírt. És az is igaz, hogy aki a legszebbet írta róla, annak nem is küldtem előtte semmit.
Úgyhogy nem kapkodok, én megtettem, amit kellett, remélhetőleg működik a gépezet magától, az már mindegy, hogy milyen gyorsan.

– Egyszemélyes projektként működteted a dolgaidat. A színpadi jelenlét nem mozgat? Látsz esélyt, hogy mondjuk az Aranyhajnal dalait színpadra vidd?

– Erre semmilyen esélyt sem látok, az alkotás vonz, az előadás egyenesen frusztrál.

– A zárszó a tiéd…

– Köszönöm szépen az interjút!