333-an az első magyar Pantera-könyvèrt!

Győr Sándor

2016. április 24.

0

– Először is egy rövid bemutatkozással indítsunk, ha nem gond! Kíváncsi lennék a metal gyökereitekre is.
Dudich Ákos: Kezdeném is mindjárt egy durva vallomással, miszerint nekem inkább punk gyökereim vannak, mintsem metal. Pistols, Kennedys, Clash, GBH, stb. A metal a crossover révén úszott be az életembe, igaz, nem tanusítottam különösebb ellenállást. Megjegyzem, az első Pantera kazettáimat is egy punk haveromtól kaptam ajándékba. Itthon nekem a VHK vitt mindent, olyannyira, hogy végül könyvet is írtam róluk Pótolhatatlan Halhatatlanság címmel. Az egyetemet Szegeden végeztem francia és angol szakokon, majd kétéves posztgraduális képzésen szakfordítói diplomát is szereztem. A szakmám és a hobbim metszéspontjában pedig a zenei témájú könyvek fordítása áll, lásd az Iggy Popról, Anthony Kiedisről, a Rage Against The Machine-ról vagy a Queens of the Stone Age-ről szóló munkáimat
Horváth István “Pityesz”: Gyermekkoromban szüleim zeneszeretete a háttérben dübörögve már meghatározta azt, hogy nem KisGrofóra fogok gerjedni. Azokban az időkben a Hobo, a Bikini (ős!!), az Illés és a Bergendy bakelitjei zakatoltak otthon, azonban az első nagy találkozás az élő zene élményével az ominózus Queen koncert volt 1986-ban a Népstadionban. Na, ott például eldőlt bennem, hogy 1. zenész (énekes) akarok lenni, 2. a rock zenét és annak mindenfajta ágazatait fogom igazán kultiválni ízlés terén. 14-15 évesen már faltam a hardcore zene őseit, ezzel együtt természetesen a metált is, de a 90-es évek zenei stílus dömpingje már teljesen magával ragadott, legyen szó glamről, grunge-ról, metálról. Zseniális évek voltak, fantasztikus zenei élményekkel. Ezek közül természetesen a metál szcéna legdurvább robbanása, a Pantera szakított bele az életembe a legjobban.
És ismerve a zenei munkásságomat és az énekesi kvalitásaimat, erősen befolyásolta is a stílusomat. Az Anselmo-s sikolyokat például autodidakta módon tanultam, fejlesztettem, egészen addig a színtig, ahol most tartok. És azt hiszem, mondhatom mindenfajta nagyképűség nélkül, hogy ezt elég jól sikerült felfejlesztenem, és ugyebár a Neurotrend-ben, a Freshfabrik-ban, a Neck Sprain-ben és egyéb zenekaraimban is kamatoztathattam.

– Nem ez az első interjútok a készülő Pantera könyv kapcsán, de mindenképp kezdjük a részletekkel! Milyen kezdeményezés is ez a “333-an az első magyar Pantera-könyvèrt!” csoport? Hogy kezdődött, miért most, ilyesmi?
DÁ: Ez egy kísérlet arra, hogy olyan könyveket is meg tudjunk jelentetni magyarul, amelyeket a könyvkiadók nem feltétlenül tartanának rentábilisnek. A Pantera-t is rétegzenének tartják, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megfordítanánk az ügymenetet és a célközönséget még a kiadás előtt megszólítanánk. Így egyből kiderülne, hogy van-e értelme foglalkozni a dologgal, avagy sem. Az emberek megszólításában pedig Pityesz verhetetlen, így közösen vágtunk bele ebbe a projektbe. Az első lépés pedig a “333-an az első magyar Pantera-könyvèrt!” csoport létrehozása volt, hogy lássuk, lennénk-e elegen, majd lestoppoltam a jogokat a magyar kiadásra.
HIP: És ne felejtsük el megemlíteni azt a metódust, amelyet sajnos a mai világban egyre kevesebbszer lehet felfedezni. Ez pedig az összefogás ereje. Az, hogy ennyi embertől megkaptuk a bizalmat, nagyon jó érzéssel tölt el minket. Rengeteg olyan szituációval találkoztunk az elmúlt hetekben, hogy leesett az álunk. Az utolsó eset is fantasztikus: egyik tagunk január óta félreteszi az 500 forintosait és most nemrég összejött 30 darab. Kiterítette az ötszázasokat, lefotózta elküldte nekem és rendelt 5 darab könyvet. Vagy vannak, akik az országjáró körutunkat támogatnák benzinileg, anyagilag. Tehát csodás ez az összefogás, csak ugyebár van ez az érthetetlen differencia az érdeklődők és a rendelők közt.

– Miért a Pantera? Mit jelent nektek a banda?
DÁ: Két éve olvastam először Rex Brown könyvét és rögtön mondtam, hogy ezt mindenképpen ki kell adni! Rex rendhagyó humora, kompromisszummentes látásmódja és úgy általában a Pantera története magyar kiadásért kiáltott!
HIP: Mi ugyebár Apeyékkal (Apey and the pea) minden évben fellépünk a Dimebag-esten fejet hajtva az öreg pirosszakállú előtt. Így amikor Ákossal elkezdtünk agyalni az első közös munkánkon, akkor teljesen evidenssé vált, hogy ezt meg kell csinálnunk. És nekünk kell megcsinálni! És ha mi csináljuk, akkor legyen rendhagyó! Olyan dolog legyen, amire mindketten büszkék lehetünk, ha majd vén szarként visszatekintünk az életünkre. Mára a kezdeményezésünk csodálatossá nőtte ki magát, fantasztikus embereket ismertünk meg és nagyon jó lesz mindenkivel találkozni majd!
A Pantera mint egy tornádó söpört át az életemen, mint mindenkién a 90-es években. Megkerülhetetlen, megkérdőjelezhetetlen szegmense volt a metál életnek, sőt még ma is az! A Pantera minden és ezért rossz, hogy mellette meg semmivé foszlott.

– Kisstadion, 1998. Milyen emlékeitek vannak?
DÁ: Sajnos éppen nem tartózkodtam az országban.
HIP: Én ott voltam és az az egész este zseniális volt. Akkoriban nem volt jellemző ilyen fesztivál színtű koncert, ami egynapos lett volna. Még talán a Guns-nak a koncertje volt hasonló, ott ugyebár Faith No More-ral és Soundgarden-nel, de az teljesen más kategória volt. Emlékszem, hogy mindenki ott volt! Ott voltak a zenész kollegák, a haverok, akikkel a kocsmákban headbangelgettünk, mindenki, mindenki ott volt. És hiába lépett fel Ozzy, mindenki a Pantera-ra volt kíváncsi. Coal Chamber? Ugyan már! Megnézted, oszt kísz! Anselmo nem volt nekem szimpi azon a koncerten, mert többet ivott meg alibizett, mint énekelt, de ettől függetlenül odabaszott rendesen a buli. Lepetézett mindenki szerintem. ( Tudjátok… a Domination végén van az a riffelés, hogy “Lepete-lepete-lepete-lepete! Lepete-lepete-lepete!” ). 🙂

– Ha már Rex, akkor hogy álltok a Kill Devil Hill nevű zenekarával?
DÁ: Hát izé… Én bírom és tisztelem Rexet, de a Kill Devil Hill stílusa tőlem távol áll.
HIP.: Bevallom töredelmesen, talán kétszer, ha volt időm és érkezésem a belehallgatásába, az is inkább utazás közben, így nem véleményezném, mert hülyeséget nem akarok mondani. De ha Te elmondod itt, akkor hajrá. Ne csak én legyek lemaradva.

– Amenyire lehet, követhetővé teszitek az eseményt. Erről is meséljetek, legyetek szívesek!
DÁ: Létrehoztunk egy titkos csoportot, ahova csak azok kerülhetnek be, akik megtámogatták, illetve előre megrendelték a könyvet. Itt mára már igazi testvériség alakult ki a tagok között, én pedig heti rendszerességgel posztoltam részleteket a könyvből, ahogy haladtam a fordítással. Persze mindenféle képek és sztorik is előkerültek amellett, hogy a Pantera-rajongók elsőkézből értesülhettek minden fejleményről. Így akartuk meghálálni a projektet támogatók bizalmát. Respect!
HIP: Alapvetően én igyekszem kézben tartani a tagokat, hiszen rajtam keresztül lehet bejutni. Ákoshoz érkezik az utalás, Ő mindennap adja a listát én pedig pakolom át az embereket a titkos csoportba. Már ha megtalálom Őket, hiszen ismerőssé kell hogy váljunk ahhoz, hogy fel tudjak venni embereket. Nem beszélve arról, amikor valaki nick névvel van fent fácsén, de rendes nevén utal. Na, ezért szoktam neveket felsorolni, mert mindent tisztán szeretnénk látni és ennek megfelelően csinálni mindent. Rengetegszer kiderült, hogy az ezeréves haverjaim azok, akiket keresek épp.
Amúgy pedig nem egyszerű közel 300 embert “foglalkoztatni”. De nem panaszkodom, hiszen én ajánlottam fel mindenkinek, hogy kereshetnek bármikor és igyekszem is mindenre válaszolni. Így néha hajnali 2-kor jön egy kérdés a könyvvel kapcsolatban. És mind pasi. 🙂

– Mennyire kellett megküzdeni a szerzői jogok megszerzésével? Okozott valami nehézséget a különleges kiadási metódus ebből a szempontból?
DÁ: A jogokkal rendelkező ügynökséget nem volt könnyű levadászni, de végül sikerült
HIP: Ahogy láttam és Ákostól megtanultam, ezeken a szinteken az emó nem számít. Ez is egy árucikk, amelyet mi elkértünk, megadták, kifizettük, megkaptuk. Bár az érdekes, hogy a fotók külön tárgyalást igényeltek és elég vicces arányban volt elsőre árban a könyvhöz képest, de ezt is áthidaltuk. Ákos kommunikálja ezt a vonalat, de együtt döntünk, egymás nélkül soha!

– Sikerült esetleg felvennetek a kapcsolatot a szerzőkkel?
DÁ: Nos, igen! Ez egy egészen friss fejlemény, és bearanyozta a hétvégénket. Az ügynökség váratlan módon megadta a két szerző, Mark Eglinton és Rex Brown emailcímét. Eltöltöttem egy fél napot a levél megfogalmazásával, gondoltam, válaszolnak vagy nem, adjunk neki egy esélyt. Részletesen megírtam nekik, milyen rendhagyó, alulról építkező módon születik meg ez a könyv, micsoda rajongói összefogás áll mögötte és hogy mennyit jelent a számunkra. Mark egészen pontosan 20 perccel később már válaszolt is. Majd befutott Rex levele is délután. Kész voltam teljesen. Szépen elolvasták a regényt, amit írtam nekik és oda vannak meg vissza a kezdeményezésünktől, szóval jobb, ha mindenki tisztában van vele, hogy Rex pontosan vágja, mit művelünk mi itt Magyarországon és azt írta, segít, amiben csak tud! Első körben kértem tőle egy előszót, amelyben konkrétan a magyar Pantera-rajongókat szólítja meg. Mark válaszlevelét egyből közkinccsé tettem a facebook-csoportunkban, hogy eloszlassam a nem utalók kételyeit, Rex levele azonban csak a titkos csoportunkban olvasható, ahol azok vannak, akik már utaltak. Ez legyen az ő kiváltságuk. Ja, és Mark egyből belépett mindkét csoportunkba, annyira felkeltette a kíváncsiságát ez az egész őrület! El is kezdett kommentelni, exkluzív fotókat posztolni nekünk, szóval hihetetlen, ami történik! A titkos csoportban megtettem adminnak, hogy ezeknek a sosem látott képeknek tudjon külön mappát csinálni. Ki tudja, mi jön még…

– Kiegészül valami hazai vonatkozással a könyv?

DÁ: Abban maradtam Rex-szel (azért ezt így elég király kimondani…), hogy kiegészíthetjük a könyvet Magyarországon készült, illetve magyar fotósok által lőtt képekkel, de csak olyanokkal, amelyeken ő szerepel, hiszen ez az ő könyve. Egyelőre Réti Zsolt fotóssal egyeztünk meg. A magyar utószóra pedig Pityesznek van ötlete.
HIP: A magyar utószóra felkértem olyan zenésztársaimat, akik hitelesek ebben a témában. Az Apey and the Pea zenekar tagjainak Andrisnak, Makinak és Prepónak a gyerekkorát meghatározta a Pantera és a zenéjük felé mutatott alázatukkal és elismerésükkel az egyik leghitelesebbek ebben a témában. Így ez nem is kérdés. És visszatekintve a zenei múltamra, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a leghitelesebb formáció Magyarországon, akinek kötelező megszólalnia ebben a témában nem más, mint a Neck Sprain ugyebár! Nagy Levi, Bánfalvi Sanya, Janó Misu és én is megszólalunk nyomtatott formában az utószóban. És, hogy miért fontos ezt így csinálni? Mert nem akartunk – nem akarunk – eltávolodni attól a attitüdtől, amelyet elkezdtünk, azaz ne írjon utószót sok-sok híres zenekar, akik sohasem érezték, miről is szól a Pantera, de híresek. Mi ezt tiszteletben tartjuk és nem lovagolunk meg ilyen dolgokat. Mert nem csinálunk majmot sem a projektből, sem magunkból.

– Az utolsó hivatalos bejelentés szerint kész a fordítás. Hogyan tovább?
DÁ: Rápihenés, újraolvasás, szerkesztés befejezése. Aztán jöhet a korrektúra, a tördelés és a nyomda. Egyelőre a beérkező ajánlatokat mérlegeljük, de 1-2 héten belül minden eldől. A könyvbemutatót mikorra is tűztük ki, Pityesz?
HIP: És akkor elsőként, itt a Fémforgács oldalán:
A hivatalos könyvbemutató 2016. június 11-én szombaton lesz kora délutántól este 7-8-ig, a FogasHázban! Ez (terveink szerint) egy sajtótájékoztatóval egybekötött könyvmegjelenő “party” lesz!

 

– A “titkos” csoportban folyamatosan voltak részletek a könyvből. Kedvcsinálóként egy rövid sztorit megosztanátok?
DÁ: “Időnként kénytelen voltam kommunikálni az Abbott-testvérekkel, főleg Vinnie-vel. Általában Philt ostorozta, amiatt, hogy mit csinál vagy nem csinál, úgyhogy nekem igazából nem nagyon kellett tennem vagy mondanom semmit ez ügyben. Phil továbbra sem állt szóba velünk, a sajtónak viszont annál lelkesebben ecsetelgette a terveit. 2003 végére egyértelművé vált, hogy nem szándékszik betartani korábban tett ígéretét.
Lógva hagyott bennünket.
Én örültem, hogy végre van időm a családomra és kipihenhetem magam, de még csak jóslásokba se mertem volna bocsátkozni Phil hosszú távú terveit illetően. Főleg miután elkészítette a második Superjoint Ritual lemezt és az interjúiban arra célozgatott, hogy most már az SR a fő zenekara. Azért jó lett volna, ha ezt először velünk közli.
Philnek ekkoriban új menedzsere volt, de még tőle is annyira elzárkózott, hogy a csávó engem zaklatott telefonon, hátha megtud valamit Philről és az új zenekaráról. „Baszódj meg!” – próbáltam kedvesen lerázni. „Ugyan már, haver, téged is szívesen menedzselnélek!” – ajánlkozott fel. „Mégis mit akarsz menedzselni? Nincs mit menedzselni!” – homályosítottam fel. Mire ő: „Esetleg összerántanám újra a Panterát!” Mire én: „Ki a faszomnak képzeled magad, kis köcsög?” Amúgy Dennis Rider volt a neve.
Mindenesetre sokat elárult Phil állapotáról, hogy még a saját menedzsere is nálam kopogtatott hírekért.”

– Az sem mindennapi, ahogy el akarjátok juttatni könyvet a támogató vásárlókhoz, ugye?
DÁ: Ámokfutással. De szeretném, ha erre elmeroggyant barátom válaszolna…
HIP: Mindig megmosolyogtat Ákos, amikor ehhez a kérdéshez érkezünk. Igenis úgy gondolom, hogy az ötlet, miszerint mi utazunk azokhoz, akik megtiszteltek minket a bizalmukkal, az az összefogásunkhoz tartozó rész! Beülünk Ákos kocsijába és go! Apropó, ezennel itt várjuk a legjobb támogatási ajánlatot valamelyik benzinkúttól!
Nagyobb városokban úgy fogjuk csinálni, ahogy Budapesten is, azaz egy hétvégi kora délutáni nap, egy adott rockhelyen megjelenünk és egy kisebb könyvbemutató bulit csapunk. Aztán jöhet a buli. De kisebb településekre mindenképp szeretnék begurulni, becsöngetni és személyesen átadni. És, arról ne is beszéljünk, hogy London környékéről mennyien rendeltek…. Ugyanitt Wizzair támogatást is elfogadunk! De komolyra fordítva a szót, jó lenne oda is kijutni, hasonlóan átadni a könyvet és persze mindent dokumentálni, mert egy jó road movie-t mindenképp szeretnénk az egészről. A kezdetektől a küldetés teljesítéséig!

– Hogy álltok a Pantera utáni csapatokkal (Damageplan, Down, Hellyeah)?

DÁ: Nekem ezek közül a Down mocsármetálja jön be a legjobban. Damageplan-t nem tudok hallgatni, mert mindig beugrik 2004 decembere.
HIP.: Most, ahogy olvastam, az Anselmós részt, amit Ákos ide választott, elszomorodtam, mert ennek az elszállásnak a Down is valahol az áldozata lett. Nem olyan jók sajna már az utolsó Down lemezek és ez valahol szerintem erősen Fülöp sara. Így én maradok a klasszikusoknál.

– Időről időre felröppen a Pantera újjáalakulás híre, leggyakrabban Zakk Wylde-dal. Szerintetek van ennek realitása? Ti szeretnétek? Netán erről is olvashatunk a könyvben?
DÁ: A könyvben Rex azt mondja, hogy bár sok esélyt nem lát rá, ő benne lenne az újjáalakulásban, de főleg azt szeretné, ha végetérne az ellenségeskedés Vinnie-vel. A gitáros személyére nincs utalás.
HIP.: Nem is kérdés, hogyha valaki pótolhatná a pótolhatatlant, akkor az Zakk apó lenne. Az Ő tudása, Dime iránt érzett testvéries szeretete, alázata méltó lenne a Pantera névhez. És akkor már csak Fülöpnek kéne felnőnie ehhez.
DÁ: Meg Vinnie-nek.

– Évek óta rendszeresek a Dime emlékkoncertek. Terveztek valami közös megmozdulást a szervezőkkel, az ott rendszeresen fellépő csapatokkal?
HIP.: Én biztos beiszok Apeyékkal a megjelenéskor! Nagyjából ennyi. Ha esetleg vidéken úgy jönne össze, hogy pont a turnéjuk napján lennénk mi is ott az nagyon baba lenne, de ez még egyelőre szervezés alatt. Mármint, hogy egyáltalán eljussunk az adott városba.

– A könyv kapcsán nyilván eléggé elfoglaltak vagytok. Mi a következő projekt?
DÁ: Remélem még idén megjelenik a magyar Undertaking zenekarról szóló könyvem, amelynek a munkálatait én már befejeztem, szóval nem rajtam múlik a dolog, de új, szintén zenei témájú könyvek fordítását is tervbe vettem, kérdés, melyik lesz a befutó.
HIP.: A könyv megjelenése után lesz egy kis űr az biztos, de valamennyire a fesztiválokon szeretném,ha tudnánk tovább promótálni a könyvet, hiszen nem akarunk 333 embernél megállni. Pontosan meg akarjuk mutatni, hogy sokkal több példányszám el tud menni ebből a könyvből, mint sokan gondolják. És a könyv nem egy felejthető, egyszer-olvasós ponyva. Ha csak azt veszem alapul, mennyi Pantera rajongó van Magyarországon, akkor egy elég szép szám jönne ki. És ha mindenkinek lenne egy magyar nyelvű Pantera könyve???

– Zárszóként ajánljátok a könyvet!
DÁ: Mutassuk meg, mire vagyunk képesek, mi, magyar Pantera-rajongók! Példátlan lenne, ha sikerülne ezt a könyvet úgy megjelentetni, hogy az a zenekar alulról építkező, öntörvényű szellemiségét tükrözze. Győzelem esetén, esküszöm küldök pár példányt Rexnek is!
HIP.: A tettek és a történések önmagukért beszélnek. Már, amit eddig elértünk közösen büszkeségre ad okot mindenkinek. Szeretném is megköszönni azoknak, akik már rendeltek, hiszen Ők tették naggyá ezt a projektet! És, azoknak, akik még nem rendeltek, nem csatlakoztak: rajtatok áll, hogy nagyobb lesz-e ez a történet! Én azt kívánom, legyen nagyobb!
Külön köszönet azon fórumoknak, akik megosztották, ajánlották az oldalunkat, akik interjúkat készítettek velünk (itt köszönjük Nektek is Fémforgács!) illetve, akik ugyanolyan szeretettel kezelik ügyünket, mint mi.
RE-SPECT!