Agregator interjú

Győr Sándor

2015. augusztus 24.

0

• Elõször is a nemrég lezajlott Nightbreed fesztiválról kérdeznélek. Idén nem léptetek fel, de érdekelne, hogy tetszett? Érdekelne továbbá az is, milyen élményeitek vannak korábbról?

– A NightBreed egy fontos fesztivál számomra, rengeteg baráttal ott találkoztam és tényleg rengeteg az élmény. Az a buli fogta össze a hazai dark/death/black underground vonal krémjét. Amolyan nyári Gothica fesztivál volt egy olyan idõben, mikor nem volt túl sok rendezvény ezen a téren. Az elsõn is voltunk látogatóban, már az is kaland volt, ahogy odajutottunk – a szervezés alapja a térkép és a MÁV menetrend volt, a további közlekedés kihívásaira pár üveg útiborral készültünk. Mikor leszálltunk az ingázókkal dugig tömött vonatról – végig a ‘csuklóban’ utaztunk – hamar kiszúrtuk ki készül Ecsegfalvára. Össze is bandáztunk, aztán a buszmegállóban kiderült, hogy aznapra járat már nincs – tanakodtunk mitévõk legyünk, mikor egy járókelõ megkérdezte, hogy mégis mire várunk. Mondtuk, hogy mennénk Ecsegre, hümmögött, hogy nincs már busz, aztán elsétált. Mi folytattuk a további tervezést – mármint, hogy megisszuk a bort aztán úgyis lesz valami 🙂 – azt visszajött az elõbbi arc egy busszal és mondta, hogy ennyimegannyiért eldob minket 🙂 Ez számunkra teljesen hihetetlen volt, hogy a világban ilyen is történhet – amikor meg visszaúton a Volán járat kétszer fordult Ecsegrõl, mert nem fért fel rá mindenki – végképp borult az addigi világnézet.
A koncertek két összetolt IFA-platón mentek – középen volt is 20-25 centis szintkülönbség, ahol összeértek, így könnyedén hozhattad a támadóállást rajta 🙂 Nem emlékszem a pontos felhozatalra, rengeteg banda volt – egészen hajnalig ment mindig a mûsor (persze rengeteg volt a csúszás). Amikre bizton emlékszem az a Land of Charon, Black Leaves, Baskíria, Christian Epidemic, Garden of Eden. Emlékszem, mikor begördült az C.Epidemic, Laca (Nagy László – basszeros/énekes) aki szintén tatabányai és korábbi zenekarával (Dies Irae) garázstársak voltunk, azzal kezdte, hogy elszavalta nekem az esküvõs jelenetet a Keresztapából és mondta, hogy pont ennyi hangja van – azaz nincs – meg hogy van-e kedvem beugrani vokálozni – így aztán hosszas para, dal-tanulás és szeszmegvonás után eltoltam velük a Gyász-t, ami akkor nagyon nagy élmény volt számomra – és persze lenne ma is 🙂
További érdekesség és Agregator-hoz kapcsolódó élmény, hogy az elsõ Nightbreed-en szórólapoztuk Rolanddal az elsõ általunk szervezett mûvházas fesztivált (Harag Napja), ami olyan jól sikerült, hogy mikor mentünk a Puskinba – a ház kertje már tele volt rockerekkel, s mikor kérdeztük, honnan jöttek, kiderült, hogy Szolnokról és hogy a Nightbreeden hallottak a fesztiválról. Így aztán sutba is dobtuk az eredeti terveket és a kistermes buli helyett egybõl a nagyot nyittattuk meg – szóval 2000-ben még tényleg annyira nem voltak ilyen rendezvények,hogy simán átutaztuk az országot egy-egy Christian Epidemic koncertér például.
Utána a Nightbreed-ek ki is estek, mert mindig játszottuk valahol – általában egyszerre volt a Székelyföldi Rockmaratonnal – úgyhogy csak a vége felé szerepeltünk ott fellépõként. Illetve voltam látogatóként a záróbulin 2007-ben és hát a mostanin, ami nagyon tetszett – fõleg a régi cimborákkal való összefutás és mulatság végett. Ezt az underground vonalat most a Fekete Zaj Osztálykirándulás és ugye a Nightbreed viszi és hát minden tiszteletem Tóth Gyulának, Gelkának és a zajos brigádnak, hogy felvállalják az ezzel kapcsolatos munkát és nehézségeket – biztos vagyok benne, hogy rengeteg embernek szereznek ezzel örömteli perceket és abban is, hogy szolgájuk leszek a másvilágon 🙂

 

• Nemrég a Fekete Zaj osztálykiránduláson meg a RockParton is zenéltetek. Melyik áll közelebb a bandához? A családiasabb légkör vagy inkább a nagyobb színpad?

– Hát, ez így most nehezen válaszolható meg, mert ez a két buli karakterében számomra annyira nem különül el. Mindkettõre kb. ugyanazzal a baráti társasággal járunk – a Fekete Zajt annyira nem kell magyarázni, de a RockPart-ra minden évben hívnak egy olyan elõadót, akik meghatározóak voltak számunkra és köreinknek – Paradise Lost, Tiamat illetve idén My Dying Bride – amira ugyanazok gyûlnek össze, szóval társaságilag az élmény pont ugyanolyan jó mindkettõn – max. a Zajos tökéletes bundáskenyér+tea kombót a RockParton becseréljük egy jó hekkre 🙂
De amúgy, igen értem a kérdést – de színpadról is kb. ugyanaz – mivel mindegyik szabadtéri, tehát a klubos közönség-közelség-élményt alapból buktuk – viszont cserébe van egy nagy tered a porondon, amit be tudsz játszani – ez pedig szintén nagy élmény. Mindkét buli nyaralós a részünkrõl, tehát általában a zenekar tagjai részben-egészben, de maradnak és mulatnak – ami nagyon pozitívan hat a belsõ hangulatra is, mert próbák és koncertek kivételével ritkán találkozik a teljes legénység, hogy együtt eresszük le a gõzt. Mindkét helyen nagyon szimpatikusak a szervezõk, Fenriszékkel–Tomiékkal elég sokat találkozom és fajulunk bajjá, de a mostani RockPart-os koncertünk után is toltunk egy házipálinkás áldomást a szervezõkkel, úgyhogy a viszony ott is inkább baráti, mint szakmai.
Részemrõl talán annyi a különbség, hogy egy kisebb, de mûfajában hozzám közelebb álló közegben én is jobban elengedem magam és beszélek többet a baglyok különös természetérõl, mint mondjuk egy heterogénabb társaság elõtt – ahol mindez úgysem menne át vagy hatna úgy.

• Általában ezzel szoktuk kezdeni, de meséljetek az Agregator eddigi történetérõl. Mivel a Facebook oldalatokon elég jól le van írva, inkább ott nem található kulisszatitkokra lennék kíváncsi.

Hát nehéz majd’ húsz évrõl dióhéjban 🙂 De a lényeg, hogy Tatabányán a Dózis rockkocsmába jártunk – ott kb. mindenkinek volt bandája, híresebb (Mind Control, Ideas) vagy helyben hírhedt (Serpentes, Dead Frog, Napalm Beach, stb.). DZ barátunk egyszer lehozott egy román punk kazettát, ami annyira zsizsegõs zúzda volt, hogy elsõ énekesünkkel, Chamion barátommal – nekiálltunk üvöltözni rá a kulcsszavakat – doom, death, evil 🙂 – és az éjfél körüli mámorban alapítottunk egy zenekart, ahol a sok ugráló modern hülyeség (nagyon ment a Sepu meg a Fear Factory) helyett azt a zenét játszanánk, amit mi szeretünk (északi cuccok – Amorphis, Sentenced, Cemetary, Tiamat, stb.). Nekálltunk beszerezni a hangszereket, Chamionéknál magnóval felvettük, majd legyártottuk és kiadtuk a háromszámos ‘Doom, death, evil‘ demót, Agregator-os stage-pass-okat osztogattunk és tábort szerveztünk Fehérvárcsurgóra, ami egy idõben elég népszerûvé is vált a rokker körökben (a csúcson jöttek Tatabánya mellett Tatáról és Lábatlanról is 🙂 ). Szóval a hírünk erõsen megelõzte a konkrét alkotómûvészetet – tényleges koncertünk csak két évre rá, 1999-ben került tetõ alá. A szakmai baráti körben csak annyit tudtak rólunk biztosan, hogy ezek erõsen isznak – ami végül is igaz volt, de idõvel sikerült összeszednünk a teljes tagságot és a Dies Irae zenekar próbatermében neki is láttunk a dalok írásának.
Az elsõ koncertekre nyilván a haverok jöttek, de mivel nem voltunk nagyon rosszak és amelyik banda nem volt absztinens (ez utóbbiból nem volt sok 🙂 ) azzal jól ki is jöttünk, így elég sok helyre eljutottunk. Rengeteget köszönhetünk például a Christian Epidemic-nek, akik rengeteget segítettek. Belétptünk a Tatabányai Zenészegyletbe, ahol annak idején olyan zenekarok mûködtek, mint a Cross Borns, Watch My Dying, Stainless Steel vagy a már említett CE – és minden hónapban volt egy gyűlés, ahol elmondták a bandák, hogy mi mindent csinálnak – és nagyon égõ volt azt mondani, hogy semmit – így aztán mi is csináltuk a felvételeket, kiadványokat – aztán jöttek a klipek. Mindmáig az a véleményem, hogy az ilyen helyi, inspiráló alkotóműhelyek nagy hasznára vannak a közösségnek, mert rengeteg dolog nem történt volna meg, ha ez ott és akkor nincsen.
Aztán jöttek a fesztiválszereplések, lemezek, klipek – szóval az egész valahogy kezdett egészen komollyá válni, olyasmivé, amire sosem gondoltunk hogy válhat – illetve sosem gondoltunk bele, hogy ez a muzsikánk másnak is tetszhet, eredetileg nem is volt szempont – és jó látni, hogy újabb és újabb generációk jelennek meg a bulikon, illetve külföldön is szeretik a bulikat – mindezt úgy, hogy az általában erõsségünkként kiemelt szövegbõl egy szót sem értenek, szóval rengeteg meglepetés és pozitív élmény ér minket továbbra is és ezért mindenképpen érdemes csinálni 🙂

 

• Viszonylag sok tagcsere sújtotta a bandát. Hogyan lehet ezek ellenére is mûködtetni, illetve mennyiben módosul ilyenkor a csapat mûködése?

– Hát igen, tizennyolc év sok idõ – nem vagyunk sokat koncertezõ csapat, de így sem tudja mindenki összeegyeztetni mindezt a család, munkahely vagy éppen másik zenekarának mûködésével. Amikor változik a felállás igyekszünk olyan személyt keresni a távozó helyére, akit emberileg ismerünk, szeretünk és tudjuk, hogy szakmailag biztosan helytáll – szóval cserék esetén inkább meghívásos módon cselekszünk, így biztosítva, hogy nem tart sokáig megszoknunk az új arcot a próbahelyen és a színpadon. Minden ember külön világ, külön háttérrel – ilyenkor kompromisszumok kellenek, munkarend, lakóhely, cucc, másik zenekar, stb-stb. A kreativitás fontos dolog, szóval mindig teljes értékű tagok vannak, nem csak, aki épp lejátssza a slágereket – hanem fontos, hogy benne legyen az alkotómunkában is.

• Néhány hete kihoztátok a Puszta lét címû anyagotokat. Mit kell/érdemes errõl szerintetek tudni?

– Ez a régi-új lemez elsõ kiadványunk, a Puszta lét megjelenésének 15. évfordulójára készült. A rajta szereplõ dalok két korai felvétel során kerültek rögzítésre:

– Sötét éden (demo – 1999) – Sötét éden / Demis, Vándor a porban
– Puszta lét (EP – 2000) – Hattyútánc / Without Colours, Puszta lét / Painting the Chaos, Bármi, ami árt / The Apostate

A két felvétel aztán egy kiadványon, a 2000-ben szerzõi kiadásban megjelentetett Puszta lét kazettán kerültek forgalomba. Mivel a kazik szépen ki is futottak, 2006-ban a dalokat újra kiadtuk CD-n, a Szürkület címû lemezünk bonuszkorongján, valamint szerepeltek az Oroszországban a Magik Art Entertainment által kiadott Túlontúl című CD-nken is (ezeken a Puszta lét dalai mellett a 2001-es Túlontúl kazettánk nótái is szerepeltek)

Idén a lemez által elért sikerekekhez méltó módon akartuk megünnepelni kiadásának 15 éves évfordulóját, így egy jubileumi kiadvány megjelentetése mellett döntöttünk. Az eredeti felvételek sávjait Katona Balázs hangmérnök újrakeverte és modern, analóg masterizálás tette még dögösebbé a dalokat Gresicki Tamás (Gresta Mastering Studio) jóvoltából. Az eredeti borító korai többszörös napnyugtáját Kovács Bence – Kaldera és Sunwharf zenekarokban játszó – energiabomba és polihisztor barátunk értelmezte újra – így téve teljessé elsõ kiadványunk szinte teljes megújulását.

Mivel kazettás és CD-s megjelenés már volt, ezért a jubileumi kiadvány ‘hivatalosan’ vinyl-en jelent meg. Ez számunkra is egy teljesen új kaland volt, hiszen egészen új lehetõségekkel és korlátokkal is szembe kellett néznünk – például a hanghordozó fizikai kapacitása miatt a dalok élõben is játszott, magyar nyelvû változatai szerepelnek csak a lemezen. A vinyl-es megjelentetés mellett az kiadvány elérhetõ az interneten is – Spotify, Deezer, stb. – valamint meghallgatható a YouTube csatornánkon. A mastering során két változat is készült – az egyik vinyl-re, a másik pedig ezekre a modern, internetes csatornákra lett optimalizálva.

• Most megpróbálkoztatok az újra divatos bakelit kiadással is. Ez egyszeri történet vagy a jövõben terveztek ismét ilyesmit?

– Hú, ez még korai. A mostani Puszta lét újrakiadás kaland nem egy annyira túlgondolt dolog volt, mint így utólag látszik. Eredetileg egy régebbi lemezünk, a Semmi ágán újrakeverése kapcsán kerestem a régi felvételeket, amikor kiderült, hogy azok használhatóvá tételéhez át kell konvertálni egy ősrégi, Session 7 nevezetõ eszköz mentéseit. Ebben Balázs (Katona Balázs hangmérnök) sietett a segítségemre és összehegesztették egy szinkronstúdióban porosodó már-már muzeális vasból azt környezetet, amin az a program egyáltalán elfutott. Menet közben beszélgettünk Balázzsal a Puszta lét remasterizálásáról, mint lehetőségrõl és erre mondta, hogy persze lehetséges, de pusztán egy új mastertõl lényeges változást ne várjunk, viszont egy sávonkénti újrakeverés és annak a masterizálása már ütõsebb eredménnyel járhat. Ekkor felkutattam a Puszta lét és a Túlontúl mentéseit is, amiket szintén átküldtünk a gépszörnyetegen, így abból is meglettek az eredeti sávok és megkezdtük a lemez újrakeverését.
Ekkor gondolkodtunk el, hogy okés, hogy fel lesz újítva, de min kéne megjelentetni. Kazettán már volt, CD-n is pipa – egy újabb ezekbõl amolyan önismétlés lett volna, semmi új élmény. Beugrott, hogy mostanság jelent meg pár vinly kiadvány is – erre jött az ötlet, hogy okés, legyen akkor vinyl. Persze gondolkodni és utánajárni csak ezután kezdtünk, hogy is megy egy ilyen, mi is ez egyáltalán. Úgy értem persze voltak lemezeim, de hogy a gyártásuk mi fán terem, sosem mélyedtem el. Ekkor derült ki, hogy külön master kell hozzá, kapacitás korlátok – melyik dal menjen, melyik maradjon – hol tudjuk egyáltalán gyártatni, stb-stb.
Így utólag már nagyon jó döntésnek tartom, hogy belevágtunk, de útközben volt egy-két pillanat, amikor úgy voltam vele, hogy jól van, hagyjuk az egészet. Hogy lesz-e még ilyen, nem tudom. Jelen példán is látszik, hogy nem mindig elõzi meg komoly tervezés a dolgokat, de iszonyat jó érzés volt kézbe venni a Puszta lét vinyl-t, hogy ilyenünk is van már – mint egy rendes zenekarnak 🙂

• Annak idején dolgoztatok Jens Bogrennel és Niklas Sundinnal is. Mesélnétek errõl?

– A Niklas-szos körök voltak érdekesebbek. Még az elsõ lemez idején agyaltam, hogy milyen élményeket lehet összehozni, kivel kellene dolgozni, hogy a végeredmény érdekesebb lehessen és meg tudjunk élni olyan dolgokat, amire zenekar nélkül, ha nem is nem lett volna lehetõség, de nagy valószínûséggel nem került volna szóba. Ilyen volt például a borító kérdése – gondoltam kéne valami olyasmi, ami valahogy közel visz minket az általunk is szeretett északi bandákhoz. Elõször megnéztem, hogy kik csinálták a Paradise Lost: Icon borítóját, írtam nekik egy e-mailt és nagyon kedvesen válaszoltak is, megjelölve egy olyan összeget, amit addig csak a TV-ben láttam 🙂 Én is kedvesen megköszöntem és jeleztem, hogy hát ez jelenleg nem fér bele. Aztán jött Niklas Sundin, aki a Dark Tranquillity-ben gitározik és grafikusként is rengeteg produkcióhoz adta a munkáját. Tettünk vele is egy kört, a teljes grafikai artwork nem fért volna bele, de írta, hogy vannak kész rajzai, amik viszont már belefértek a közép-európai informatikus számára sem lehetetlen költségszintbe. Leírtam, hogy A semmi ágán lesz a címe, valami bús káoszt szerettünk volna látni. Küldött egy tucat különbözõ képet és az egyik hozta a kívánt hatást – így az lett a borítónk. Érdekes, hogy például ismerte József Attilát – nem túl mélyen, de õ volt az egyetlen hazai költõ, akiről tudott – és ezügyben pont stimmelt is. Itt viszont szégyen részemrõl, hogy nem állok még ennyire sem, ha kedvenc svéd zenekaraim dalszövegeit nem soroljuk be kortárs költészetnek. A Szürkület is hasonlóan zajlott – az Emberségnél viszont nem volt olyan aktuális képe, ami eltalálta volna a kívánt hangulatot, így annál a lemeznél egy új keresés kezdõdött.
A Jens-es kaland már nem emlékszem pontosan hogy kezdõdött, 2012-ben az Eredendő EP körül valahonnan fény derült rá, hogy egy csomó általunk szeretett csapat (Paradise Lost, Amon Amarth, Katatonia) nála dolgozik a Fascination Street Studioban. Leírtam mit akarunk, az értékesítő asszisztense megírta a részleteket és összehoztuk, hogy ő készítse a három új nóta masterét. Tök jó lett, de igazából nem volt semmilyen komolyabb interakció véle, de ettől függetlenül ez az élmény is pipa 🙂

 

• A 2012-es Eredendõ EP óta nem volt új dalokat tartalmazó kiadványotok. Itt van az ideje már egy új anyagnak, ugye? Vannak már új témák, új dalok? Netán konkrét tervek?

Igen, 2013-ban még elkészült Romok között című dalunk újabb változata és a hozzá való klip, de azóta tényleg nem adtunk ki új lemezt. Igazság szerint az Eredendő idején úgy terveztük, hogy évente jövünk ki kevesebb (2-3) dallal, azokba beleadva mindent, ami amúgy belefér (pl. Jens Bogren mastering, klip). Előtte általában úgy volt, hogy kijött a lemez, aztán két évre rá lett hozzá klip is, mert annyira elvitt minden pénzt a stúdió meg a kiadás költségei. Szóval ezen akartunk változtatni egy ilyen megoldással, hogy kevés dal, de minden legyen benne. Ez a lendület – 3 dal az EP-n, egy klip az Egy nap a világhoz, majd a Romok között klip – sajnos megtört Roland (Liviczki Roland – basszusgitár) balesetével és elvesztésével. Utána hosszú idõ kellett számunkra, hogy kitaláljuk a hogyan-továbbot, s miután megvolt, hogyan szedjük magunkat össze és adjunk egy újra koncertezõ és alkotó produkciót.
A jó hír, hogy vannak új dalok – 6-7 már nagyrészt kész, 3-ra van szöveg is, ezen a téren én vagyok eléggé lemaradva. Már egyet, a ‘Nincs jel‘-et játszottuk is párszor idén élõben. Az elakadást az hozta, hogy rájöttünk, egy seggel nem megy a két ló – s a folyamatos dalírás ráment az élõ koncertekre való felkészülésre, így tavasszal befékeztük a kreatív próbákat és a nyári koncertek lettek fókuszban. A lényeg, hogy a RockON Feszt után lesz egy kis pihenõnk, utána visszatérünk a dalokhoz – így valószínűleg jövõ év elsõ felében elõ is állunk az új lemezzel – ami egyelõre a „Semmibõl – a semmin át” munkacímen fut, s valószínûleg maradni is fog ezen.

• Felléptetek több nemzetközi csapat elõtt is (legutóbb épp az Arch Enemy-nek nyitottatok), milyen tapasztalataitok vannak?

– Igen, ezügyben sokat köszönhetünk – vagy kb. mindent – Kosinszky Gábornak és a Concerto-nak, akiknek ezért örök hála 🙂 Nagyon nagy élmény volt, hogy az északi zenék egy ilyen nehézsúlyú brigádja elõtt játszhattunk, mint az Arch Enemy. Külön jó volt, hogy addigra már túl voltunk az évkezdõ pofonon és már a koncertekre készültünk a próbákon – illetve, hogy a májusi Puszta lét vinyl megjelenés buli hihetetlenül jól sült el, így éreztük, hogy ezt az elõzenekarkodást is az általunk magunktól elvárt módon meg tudjuk csinálni. A helyzetet némileg bonyolította, hogy Dagatt kisfia (Racs Attila – dobos) is nagyjából június elejére idõzítette a születését, így Monesz (Monostori Ádám) ugrott be hozzánk a Vesztegzárból, hogy kisegítsen abban az esetben, ha aznap Attilának a szülõszobán lesz a helye. Ezer köszönet neki ezúton is, mert egyébként elég para lett volna a szituáció.
A tapasztalat az, hogy minden nagyon profi és általában mindenre nagyon kevés az idõ – szóval nagyon össze kell kapni magát mindenkinek, különben csak abbahagyni tudod a bulit, befejezni nem. Drone-ék nagyon jó arcok voltak, be is dobták, hogy az életet egyszerűsítendõ használhatjuk a cuccukat, de a technikai részletek mégis teljes csereberét kívántak meg. Még mindig nehéz bulit nyitni – fõleg, hogy röviddel kapunyitás után kellett – ami egybeesett a pultok nyitásával is, így nagyjából egyszerre kezdtünk el sörözni a korai nézõsereggel, szóval pontosan átéreztük honnan kell felhozni a hangulatot 🙂 A buli jó lett, utána sajnos a Drone-ból nem sokat láttunk, mert vissza kellett hűlnünk harmincpár fokra – aznap szép napos ezerfok volt hála az égnek. Este még volt némi közös fotó, pár szó a jelen lévõ Arch Enemy tagokkal, illetve véletlenül volt egy üveg szupergót Kraken rum kéznél, ami felgyorsította a szocializációt 🙂 Szóval teljesen okés este volt, a buli jól sikerült és a rendezvény folyamán mindent megtettünk, hogy értelmet nyerjen a másnapra kivett szabadság 🙂
Amúgy pedig ezek a bulik rengeteg élményt hoznak, emlékszem, mikor road-oltunk a Deicide-nak, hogy mihamarabb kész legyen a színpad (és egyáltalán legyen idõ az elõzenekarokra) – vagy mikor Érden játszottunk az ex-Hammerfall basszer Magnus Rosén bandájával és hangulat amolyan technikai K.O. szintrõl jött vissza az este odáig, hogy végül már mindenki vigyorogva italozott és szinte családiassá vált. De nem csak külföldiekkel van így, példál mindmáig emlékszem, mikor Kalapács Józsi egy miskolci mûvház öltözőjében mesélte nekünk, hogy kötötték le kazettás diszkónak álcázva a korai Pokolgép bulikat. A lényeg, hogy csomó olyan legendát láthattunk közelrõl, akiknek nagy része – hála az égnek – emberiességgel és humorral meg tudja tartani ezt a kiemelt státuszt, pedig hát pont tehetne a ránk 🙂

• Nem biztos, hogy jó kérdés, de van olyan kiadványotok, amivel kevésbé vagytok elégedettek, amin változtatnátok, ha lehetne? Természetesen a legjobbnak ítélt anyagra is kíváncsi vagyok.

– Lemezfelvételt megszakítani tudsz, abbahagyhatod egy ponton, de hogy akkor fejezd be, mikor teljesen elégedett vagy vele, az körülbelül lehetelen. Ezért is ‘jó’ hogy vannak olyan határok, mint például a költségvetés – hogy tudd, meddig nyújtozkodhatsz. Enélkül mindig van valami, amit még farigcsálnál vele – ami szerintem rockzenében például nem vezet semmi jóra – túl sok pepecseléssel csak pont kihúzod a dalok méregfogát. Szóval fenti körülmények ismeretében nagyjából elégedett vagyok az összes lemezünkkel … kivétel A Semmi ágán, ami felvételei idején sajnos nagyon sok minden hátráltatta, hogy a rögzített anyag visszaadja a rajta szereplõ dalok erejét. A lényeg, hogy felvétel elsõ köre után énekescserét hajtottunk végre – és ezt a lemezen is realizálni akartuk, de a hangmérnök a stúdiójával együtt bezárta a boltot és mindenféle költséges konverziók után vittük át egy másik helyre, ahol viszont nem tudtak még megbirkózni egy teljes lemez keverésének a feladatával. Kétszer kevertettük újra – majd elfogyott a pénz, választhattunk, hogy megyünk a lemezzel tovább úgy, ahogy akkor volt – vagy feloszlunk, mert olyan volt a hangulat.
Szóval azóta bennem van a szálka, hogy annak a lemeznek meg kéne adni a lehetõséget, hogy sokkal jobban szóljon, mint ahogy annak idején megjelent. Ennek kapcsán indult az egész újrakeverés történet a Puszta lét-tel és hát remélem, hogy legkésõbb A Semmi ágán megjelenésének 15. évfordulójára valahogy össze tudjuk hozni a lemezt újravett vokálokkal és újrakevert zenével, újra-masterizált nótákkal.
A legjobb ügyében pedig szerintem mindmáig az Emberség lemezünk szól a legkiválóbban, kedvencnek pedig ott van a Puszta lét, ami a hangulatai miatt áll nagyon közel hozzám, meg hát õ az elsõszülött 🙂

• Zárásként a közeli és távolabbi terveitekrõl áruljatok el, amennyit lehet, legyetek szívesek!

– Közeli terv, hogy a RockON Fesztivál után visszaállunk lemezíró módba és az új dalokkal fogunk foglalkozni – amik közül egyet-kettõt is fogunk adni az õszi bulikon. Egyelõre az õszi/téli koncerteket Tatabányán, Budapesten és Szegeden tervezzük, más hazai helyszínekre egyelõre csak a nyári fesztiválokon keresztül jutunk el. Folytatjuk a külföldi koncertezést, az osztrák bulik most elég jól mennek – megpróbálunk majd még visszajutni a csehekhez is, mert ott is nagyon bejöttek a bulik és a sörök 🙂 Az új lemezt valószínûleg jövõ tavasszal tudjuk megjelentetni – még nem tudom milyen formában, de digipack-unk még nem volt, szóval lehet, hogy az lesz a következõ menet. Ennél tovább még nem látok, de természetesen igyekszünk majd ott lenni minden jelentõs fesztiválon – a jövõ évet nagyon valószínû, hogy a II. Death by Metal-on kezdjük a Dürerben és mindemellett ott szeretnénk lenni az összes olyan, mûfajunkhoz közel álló bulin, mint a Fekete Zaj vagy a Nightbreed – ha épp nem is programon, akkor csak együtt ünnepelni mindenkivel, hogy ilyen fesztiválok még léteznek.

Remélem sikerült megválaszolnom minden kérdésed és minden jót kívánok, valamint bulikban gazdag õszt! 🙂