Lumberjack Commando – Chapter III.
A zenekar újjászületését követően elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy az új koncepciót rögzítsük és toljunk a közönség és persze jómagunk számára egy húsos-szaftos anyagot.
2018 novemberében kezdtük el rögzíteni a próbatermünkben, melyet először alkalmassá kellett tennünk arra, hogy a hangszereket be tudjuk mikrofonozni, hogy a megfelelő soundokat ki tudjuk tekerni. A nyers masszív rögöket jóbarátunk Egri-Kiss Dávid (Fuge) gyúrta össze, akinek ez úton is hatalmas respect és köszönet munkájáért.
Előjáróban talán annyit biztosan el lehet mondani az új irányról, hogy agresszívabb, dühösebb lemezt rögzítettünk, megspékelve húzós énekekkel és persze a súlyos riff -centrikusságról sem tettünk le.
A szövegek mondanivalóját igencsak a nóta hangulata határozta meg, közös döntés volt szinte minden. Amikor elkészült egy szám, felvetődött a kérdés, oké ez így ütős, de miről szóljon a dal, mi legyen a címe. Mindenkiben mást vált ki és a közös pontok szolgálnak a dal gerinceként.
A lemez a Chapter III. nevet kapta, ami tükrözi, hogy valóban ez a 3. fajsúlyosabb anyagunk, de utal természetesen arra is, hogy a banda trióként folytatja tovább az útját. A lemezen 8 új dal kapott helyet ebből az első helyre a „Stripe” került, amolyan bevezető gyors tempós ízelítőként szolgál, hogy felfűtse a hangulatot.
Ezt követi a „Dream & Reality” című szám, ami már kissé összetettebb, a zenekar válságosabb időszakát tükrözi, amikor nem tudod eldönteni, melyik jobb, ha álmodsz, vagy a valóságban élsz… de azért a végén valaki megragad és magával visz és nyomod tovább. Gyorsabb tétel, igazi koncertszám.
3. helyen a „Frozen Breath” foglal helyet a lemezen, ami szintén a küzdést szimbolizálja egy elképzelt környezetben, ahol egy szökésben lévő rab haláltusáját írja le. Egy régebben megírt riffet használtunk fel alapként, úgy gondoljuk nagyon jól sült el, személyes kedvencünk lett.
Következik a „Learn to fuck alone” című nóta, ami saját egyszerűségével, puritánságával dobja oda a kritikát, ha mindig másoknak akarsz megfelelni, abba csak belerokkansz. Ahogy a szövegben is szerepel, állj ki magadért, vagy te leszel az akit……. „Don’t be the one, who fucked – Learn to fuck alone”
Az 5. szám talán az egyik legsúlyosabb nótánk, a „Fifth hour” (nem véletlen került az 5. helyre). Ez a szám szigorúan saját élményből született, mely során 5 órában szimbolizálja az élet főbb státuszait a születéstől a halálig!
A soron következő 6. nóta a „Pussycat Idol”, ami egy HC elemeket felvonultató gyors tempós kritika, a fiatalabb generációknak!
Biztos jó irányba tartunk, ha a fogyasztói társadalom szabályai szerint élünk? Ezt boncolgatja ez a szám!
7. helyre a „Limit of Humanity” került, ami szorosan kötődik a Pussycat-hez, mondanivalójában hasonló témát feszeget, ami már visszafordíthatatlan a véget szimbolizálja.
A lemez végére nem is kerülhetett volna más, mint a „Crucified Anger”, ami a megfeszített gonosz képében a háborút és a véget hozza magával a teljes összeomlást vízionalizálja. Totális megborulás, méltó befejezés a részünkről.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.