2022 igazán jelentős év Kalapács Józsi számára, amit az elmúlt két év inger- és koncertszegény, ráadásul roppant bizonytalan pandémiás időszaka miatt még nagyobb figyelem kereszttüzében ünnepléssel fog tölteni. Ennek csúcsa a 60 TOTAL 40 METAL elnevezésű Budapest Parkos monstre buli lesz augusztusban, ami a június 12-i Erkel Színházas előadást követi majd, de már május első szombatján megkezdődött az ünnepi rendezvények sora. A hétállomásos két éve húzódó és amúgy nagy sikerrel lezajlott erdélyi körút után a Ferencvárosi Művelődési Központ adott otthont a Csak ülök és mesélek és zenélek címet viselő rendezvénynek, aminek első részében volt szerencsém beszélgetni (örök hála Szénégető Ricsinek a lehetőségért) Józsival a nagyjából 50 fős hallgatóság előtt. A közönségben az egészen fiataloktól a negyvenes-ötveneses rajongókon át számomra meglepő módon két egészen idős (70+ talán) hölgyig mindenféle korosztály képviseltette magát.

A „Csak ülök és mesélek” résszel kezdtünk. A beszélgetés helyenként szinte átment Józsi egyszemélyes előadásába, ami miatt én is kényelmesen éreztem magam a helyzet szokatlansága ellenére, hiszen itt debütáltam kérdezőként közönség előtt.

Kezdésképp beszéltünk a pandémia miatti majdnem két éves kényszerű leállás tapasztalatairól, valamint a kényszerszünet utáni sikeres tavaszi erdélyi koncertélményekről, de persze az igazi érdeklődés nyilván Józsi életművét övező kérdéseket, de még inkább az egészen hosszan kifejtett válaszokat övezte.

Az egészen korai időszakból olyan történetek is előkerültek, amik még Hősünk munkásságát nálam sokkal jobban ismerőknek is adott újat és szerzett kellemes pillanatokat. Jó volt arról hallani, hogyan kezdte Józsi a pályáját, milyen volt a Ki mit tud? utáni napon tömegközlekedni a fővárosban, amikor egy ország ismerte meg, vagy éppen arról, milyen gerillamarketinggel hirdették a koncertjeiket. Olyan sztorik kerültek elő a hőskorból, mint amikor a szervezőjük, Józsa Béla majdnem megnősült. Természetesen nem hanyagoltuk a beszélgetés során a színházi karrierjét sem. Ott is voltak vicces történetek. Kérdeztem arról is, hogyan lehetett összeegyeztetni a turnékat és a színházi előadásokat. Meglepő volt arról hallani, hogy volt olyan dupla Macskák előadás, amikor közben még belefért egy fesztivál fellépés is.

Mesélt arról is, hogyan keveredett a színházba, milyen volt az első meghallgatása, amire hang nélkül ment el. Nem ragozom tovább, azt hiszem mindent elmond, hogy meglepő volt rádöbbenni, már másfél órája beszélgetünk. A végén még a tervekről esett szó, megnyugtatott minket Józsi, nem fogja magát nyugdíjazni egyhamar, és remélhetőleg nekiáll a könyvnek is, amiben az itt hallott történeteket is megörökíti majd.
Rövid szünet után folytatódott az este és zenélek része az Akusztika programja volt, ahol szerzőtársa, Závoti Zoli (Akusztika, Attila Fiai Társulat) kíséretével egy jó hangulatú szettet kaptunk, amibe természetesen a kihagyhatatlan Pokolgép (Tépett madár, Háború gyermeke, stb.) és Omen (Fagyott világ) klasszikusok mellé olyan dalok is befértek, melyeket az Akusztika vagy épp az Attila Fiai Társulat előadásában is játszanak. Volt itt megzenésített József Attila mű (Tiszta szívvel), elhangzott Wass Albert Záróverse, amit a Kormorán zenekar dolgozott fel anno és ha jól emlékszem, akkor a Honfoglalás c. film híres Kell még egy szó című szerzeményével. Ez a rész is gyorsan elröppent. Biztosan nem voltam egyedül, aki szívesen hallgatta volna még.

A H-Music feje, Hartmann Kristóf posztjában összefoglalta a lényeget:
„Huszonplusz év közös munka után is volt friss infó, könnyezve röhögés. Hab a tortán: életmű bestof akusztikusan Závoti Zoltán egyszemélyes zenekarkénti kiséretével. Nincs még ennek a beszélgetős estnek nagy hagyománya itthon, de ez nekem nagyon szórakoztató volt.”
Én köszönöm a lehetőséget, örök élmény!