Helyszín: Nagycsalomja, Szlovákia
Időpont: 2007.07.28 Szombat 16:00
Koncert: Metal Forever II.

Fantasztikus élményekkel gazdagodhatott az, aki ott volt a Metal Forever II.-n.
AZ egész ott kezdődött, hogy tavaly decemberben a Karcagi Underground záróbuliján Belá Olivér elhívott erre a fesztiválra. Tehát 8 hónapja vártam rá. Akik tavaly is voltak, mondták, hogy nagyon jó buli volt. Most számítani lehetett rá, hogy a tavalyit messze felül fogja múlni.

A szombati időpont ellenére még péntek este megérkeztünk Nagycsalomjára elfoglalni helyünk, és a söröket, hogy mások meg ne igyák. 🙂 Karcagról egy egész delegáció érkezett 5 kocsival. Mi este 10-re értünk oda elég érdekes út után, ugyanis történt egy kis baleset, mégpedig személyi igazolvány hiánya. Oli rendkívül késséges volt, és eljött értünk Balassagyarmatra. Majd megérkeztünk a Presszóba, ahol a társaság többi része már szépen mulatozgatott.

Rajtam kívül mindenki felhőtlenül érezte magát. Nem sikerült mindig beszélgetőpartnert találnom. Jókedvemnek határt szabott anyagi keretem, valamint némi probléma a magánéletben és a hitvallásban. Az is benne volt a dologban, hogy sokkal szívesebben hallgattam vona Dj Bobo-t, vagy Dr. Albánt, mint Iron Maident. De a zenegép ugye azé, aki beledobja a pénzt, és csak nekem van ilyen hülye ízlésem. Jó volt látni, hogy táncikálnak, jókat beszélgetnek a többiek, és tényleg nagyon jó hangulatuk volt. Mindenki nagyon bekészült, még az is aki előzőleg is kiütötte magát. Lehet, hogy a sajtos-tejfölös Kofola képes 5 perc alatt taccsravágni az embert. Engem a jégereknek nem sikerült, nem úgy, mint áprilisban. De ez egy másik történet. 🙂
Ennek ellenére hajnali fél 4 körül sikerült lefeküdni, pedig akkor már én is jól voltam.
Szombat délelőtt 10:20-kor sikeresen felkelnem a Nagycsalomja-Karcag barátságos meccs kezdete előtt 10 perccel. Gyorsan felöltöttem a „mezt”, és irány a pálya, ahol néhány kapirgáló tyúkon kívül senki nem volt. Majd vissza a Presszóba, és onnan megint a pályára.
Nézők nem voltak nagy számban, hazai részről nem kísérték nagy figyelemmel az eseményeket. Az első félidőben 2:2 volt az állás. A csalomjai csapat került vezetésbe, majd Ács Sándor(Dying Wish) kigyenlített. A második félidőben még lőtt 3-at, és végül 4:7 arányban győztek a vendégek.
A nyertesnek járó láda sörből semmit nem láttam, de lehet, hogy azért mert egy másik világban éltem. 😀

Gyorsan repült az idő, máris délután 3 volt, de még csak ekkor kezdtek a hangosítók készülődni. Gyors hangolgatás, és beállás után kezdett a felvidéki Ideate Dream. Instrumentális zenét játszottak, ami manapság elég ritka. Zeneileg kicsit elektronikusabb power/death zenét nyomattak. Nagyon nem figyeltem rájuk, mert a backstage-ben tevékenykedtem,m pontosabban lepakoltam a cuccom.

Átszerelés után kezdett a karcagi Stardrive. Megleptődtem, hogy másodikok a sludger-ek. De eredetileg ők kezdtek volna, tehát így se lehet okunk panaszra.

Kicsit átalakult a trió. A doboknál maradt továbbra is Vass Zoltán, gitáron Mulicz Zoltán, annyi változás lett, hogy Cselényi Csaba letette a gitárt, és mikrofonra váltott véglegesen, igaz lesz még idő, amikor ő is gitározni fog. Másik gitáron Dying Wish Ács Sándor van. Basszer poszton Purgó játszadozna, ha nem lenne még mindig gipszben a májusban eltört keze. Helyette Hencz Csaba pengette a húrokat, akivel a srácok közül Csaba már régebben zenélt együtt. Henczi a Bedlam-ban Necropsia-ban pengette a gitárt, de basszusgitárosként is helytáll. Két bulira segíti ki a vidéki stonereket, két nap alatt be is tanulta a számokat.

Programjuk nagyja a 2005-ös Rust lemezről hangzott el. De felcsendült új dal is Breaking Bones címmel, ami nem kelt csalódást a stonerek munkásságában.
Jó volt a hangzás, a korai időpont ellenére sokan bólogattak zenéjükre.

Az A Losing Season következett Budapestről. A srácokat most láttam élőben másodjára a Metalchamp-es buli után. Kiváló színpadi produkciójuk van. Nekem továbbra is nagyon bejön a dupla ének, főleg, hogy egyenrangúak a szövegek terén, hangzásban. Ha egyikük énekel, akkor a másik ordít, és fordítva. Rendesen mozgásra kényszerítették az összegyűlteket. Utolsóként egy Corey Tailor számot játszott a hatos, a címére már nem emlékszem. A főbanda Slipknot számait se hallgatom, nemhogy a saját névvel jelzettét.

Következő zenekar a szintén karcagi Decadence volt. A Pantera – Cowboys From Hell egy részletével indítottak, majd a Nightqueen-re bólogathattunk együtt. Harmadikként jött a Sing Of God egy vendég vokalistával, aki a hörgésekért volt felelős.

Hangzásuk jó volt, a csalomjai közönség talán őket ismerte a legjobban, illetve a klipnótájukat, a Dream Again-t, amit játszottak is az új számuk után. És itt jött egy meglepő fordulat. A Bonnie Tyler Holding Out For A Hero-jára a karcagi undergorund színe-java felment a színpadra, és együtt énekelték Rácival és Hurival a sorokat, de főként a refrént fantasztikus hangulatot varázsolva ezzel a koncertnek. Leírhatatlan élmény volt, amint 15 ember ugrált a színpadon.

Utolsóként az In Flames Only For The Weak-jét játszották a már említett vendég vokalista közreműködésével, kedvezve ezzel a Flames rajongóknak, akikből nem volt hiány. A közönség be is indult rendesen, de fesztviál révén nem volt több idejük játszani. A szervező Oli szerint ez volt addig az este legjobb produkciója.

Ám itt még korán sem ért véget az este. Következett a szlovák heavy metal legenda, a Hematit. A zenészek kinézetéből, és őszülő hajukből lehetett következtetni arra, hogy nem semmi, amit csinálnak. Egymillió környéki dobfelszerelés, külön ládák. Volt lehetőségük eljutni erre a szintre.
Aztán jött egy beállás, majd félóra szünet. Azalatt senki nem tudta, hogy pontosan mit is csinálnak, de ez már elég bíztató jelenség volt. Biztos megkóstolták a gulyást, amiért köszönet, mert tényleg nagyon finom volt, a zenekarok tagokjait, és a road-okat teljes mértékben kielégítette.

A félórás néma csend után – ami persze nem csend volt, mert Britney Spears-szerű popslágerek szóltak a Poppereknek – belecsaptak a lecsóba. De nem úgy sült el, ahogy szerették volna. Koncertjük többségében 3-4 ember kószált a színpad előtt. A végefele azért már 10-15 ember bólogatott az érdekes zenéjükre. A hangosításuk nem volt megfelelő. Színpadi produkcióban az énekes hiába adta elő magát, és hiába illet volna bele akár egy Scorpions-ba, nem voltak hatással az összegyűlt majdnem 300 emberre.
A hangulat leginkább egy lakodalomhoz hasonlított, a zene is olyan volt.

A karcagiak harmadik fellépője a Vale Of Tears viszont már vonzotta a tömegeket. Sokan a szervezőre, Belá Olivérre voltak kíváncsiak. Voltak olyanok is, akik egyáltalán nem szeretik az efféle durva zenét, és mégis tomboltak, mert Oli ott volt a színpadon. A Destined For Desolation-ről játszották a legtöbb számot, a From Birth-ös Doomsday-jel kiegészítve. Jött a klipnóta a Surrounded By Walls, aminek a refrénjére spontán felmentek az undergroundos arcok, sőt még az ALS tagok is ott tomboltak. Ismét 15 ember élvezte a nagyszerű zenét a színpadon, a refrénekben a Decadence-ben szerepelt vokalista „segített” be. A közönség soraiban eszméletlen pörgés alakult ki, mindenki üvöltött, bólogatott, ahogy azt kell. A feltüzelt hangulatot valamivel le kellett hűteni, és erre kiváló volt az új szám, aminek lassúsága és üteme megfelelő volt egy éjjeli fejmozgatásra. Ez egy nagyon jól sikerült szám. Akinek volt szerencséje hallani, az már nagyon várja az új album kijövetelét, amit ha minden jól megy, akkor tavasszal kezünkbe is vehetünk.

Programjukban szerepelt a Spiritual Swamp, The Innocents, The Mere Cypher, és végül a Lost Reality. A számaikat lemezminőségben adták elő. Nem lehet rá panasz. A hangosító néha mondott nekik valamit, hogy ezt vagy azt ne így, de felesleges is volt beleszólnia, mert tudták maguktól, hogy mi a jó.

A „befejező részt” a Dying Wish kapta. Rajtuk már nem voltak annyian, mivel annyira nem ismertek a felvidéken, és nem is Oli basszerozott benne, hanem Nedo – Purgó helyett -, aki az ALS-ben nyomja, de megfordult már a VOT-ban is. Ennek ellenére 30-40 ember ténylegesen a színpad előtt állt, a többiek pedig betöltve a teret, szétszóródva hallgatták zenéjüket. Pár lány tudta az összes szöveget, és a srácok előtt táncolgattak egymással. Talán ezzel akartak imponálni nekik.

A 40 perc alatt behozták a Hamitat által okozott csúszást.
Kezdésnek a legnagyobb slágerüket, a The Fragments Of The Past-et játszották. Már hagyomány szerint a sok baráti arc együtt tombolt velük az igenis nagy színpadon. Sok szervező odaadná a fél karját, ha ekkora színpad állna rendelkezésére, főleg, hogy fedett volt mind a színpad, mind a küzdőtér, ahol oldalt padok voltak kialakítva, és egy kis kocsmarész, ahol lehetett venni a sört.

Az Enjoy The Silence-re még azok is felálltak a padokról, akik eddig csak ültek. Nehézkes visszatapsolás után a Slave To The Night-ot játszották el, de utána nem volt tovább, mert át kellett adni a helyszínt az újabb zenekarnak.

Következett a Drastic Means Ipolyságról. A felvidéki srácok elég érdekes zenét játszottak. Reszelés ment rendesen. Az ének az magyar volt, viszont nekem nem nagyon jött be. Merev volt az egész vokál, mintha nem lett volna levegője az énekesnek. Zenében nem volt bennük egyedi dolog. Technikásnak technikásak, érződik rajtuk, hogy milyen zenéket hallgatnak, de még nem sikerült teljes mértékben hasonlót alkotniuk, ami persze csak arra lenne jó, hogy ütős dalokat tudjanak írni. Példa erre a Sonic Syndicate, akik semmi egyedit nem csinálnak, csak követik a mostani Flames/Soilwork ágat, de legalább majdnem hasonló „színvonalon”. De ott a lényeg a basszer csajon van. 😉
Úgy érzem, a Drastic Tagoknak van még mit gyakorolniuk, de még fiatalok, és fejlődőképesek. Sok sikert a fejlődéshez!

Kilencedik, és egyben utolsó bandaként Oli másik zenekara a csalomjai Endless Character lépett fel. Itt már rendesen érződött a fél napnyi színpad előtt állás, de páran még mindig bírták. Nem tudom, hogy csinálták, de még mindig mozogtak. Nekem már lassan a lélegzetvétel is fáradtságot okozott.
Oli már rendesen elfáradt, de még mindig bőgőzött, ami külön dicséretet érdemel, mert leszervezni egy ilyen fesztivált a legapróbb részletekig, játszani hajnalban is egy csepp alkohol nélkül. Na ez a nem mindegy.
Zenéjük érdekes volt, nagyon nem tudom besorolni sehova se. Itt is technikás gitárosok vannak, az ének itt is problémás nekem, mert nagyon egyhangú. Egyszerűen csak metal-nak nevezném őket, nem volt elég idő ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, mit is csinálnak. Nem tetszett az énekes közönség-káromlása. Ezt szerintem nem kellene átvenni a „nagyoktól”, mert ezzel nem lesz több a zenéjük, és az énekes se lesz jobb frontember.

A Metal Forever egy nagyon szépen fejlődgető családias fesztivál, ahol mindenki barátságos, nincsenek balhék. Az egy nap ellenére többen voltak, mint az idei Nightbreed-en a két nap alatt. Ha a tendencia folyatódik, akkor jövőre még nagyobb lehet ez a buli. Megfigyeltem, hogy a helyikenek ez egy jó alkalom arra, hogy új arcokat ismerjenek meg határon innen és túl. Az egészen pici gyerekektől a korai tinikig volt minden Blink182 pólóban vagy sem. 🙂
A Remorse-ból tiszteletét tette Kálmán Bá és Söme is.

Azt fájlaltam egész idő alatt, hogy voltak, akik csak ültek, és kevesen voltak egyszerre a színpad előtt.
Köszönet a szervezőknek: Rolinak és Olinak; Oli szüleinek a vendéglátásért; a finom gulyásért, a remek hangulatért.

Határon innen és túl ez a legjobb fesztivál, amin valaha voltam. Egyszerűen leírhatatlan a sok szép élmény. Bármelyik hazai fesztivál példát vehetne róla, még a „nagyrabecsült” Sziget is.
Csak annyit tudok mondani, hogy találkozzunk ugyanott 2008. július 27-én szombaton a Metal Forever III-an!

(Thröss)
METAL

További képek, jó minőségben a koncertképek között.