Helyszín: A38
Időpont: 2007.10.21 Vasárnap 19:00
Koncert: Eastpak Antidote Tour: Sonic Syndicate, Dark Tranquillity, Soilwork, Caliban

Az ősz és talán az év legnagyobb durranása egy dallamos összeállítás. Lehetne ez akár egy válogatás album is.

Mindenesetre ez a turné egész Európában nyomot hagyhatott. Nálunk pedig főleg, mert a göteborg-i dallamokból az utóbbi időben elég keveset kaphattunk.
Külön örömhír volt, hogy a zenekarok tagjaival találkozni is lehetett egy-egy dedikálás vagy fotó kedvéért. Be is álltam én is a sorba délután 2-kor. Egyáltalán nem volt nagy tömeg, pedig kijárna nekik. De így legalább nem kellett sokáig várnom. Elvileg zenekaronként 2 tag dedikált volna, de ez mégse így lett. Az eslő két srácra betippeltem, hogy Soilwork, és nyertem is vele egy lapocskát, amit alá is írtak. A másik két srácnál nem volt egyszerű a dolgom. Caliban-ra tippeltem a kinézet alapján, főleg az énekes miatt. Persze utólag már tudom, hogy csak a haj volt a tipikus sün-haj. Igaz segítségemre volt az is, hogy az egyikük szépnek nem mondható nyomtatott betűkkel leírta, hogy Sonic Syndicate. Erre mondta neki a 30 körüli srác, aki a kisfiával volt, hogy „Nem vagyok hülye, tudom, hogy kik vagytok.” Mindenzt angolul. 🙂 Az írni még csak a nevét tudó gitáros pedig nem igazán tudott mit visszaszólni.

Kezemben szorongatva a kis plakátokat elindultam a kijárat elé, ahol 3 srác állt. Majd elkezdtünk beszélgetni az élet nagy problémáiról. Történetesen, hogy minket egyik zenekar se érdekelt, akik ott voltak. Mindannyian a Dark Tranquillity-re vártunk, akik, mint utóbb kiderült, aludtak. És én még a Caliban-tól is szerettem volna Shirley-nek egy aláírást. Csak ők meg lerobbantak út közben valahol Európában.

Így aztán célbavettem a hajót. Páran már álltak ott, volt, aki csak jegyet venni ment. Viszont két 16 körüli srác már ott dekkolt, és telefonált mindenkinek, hogy ők már ott vannak. Pedig kapunyitás még 3 óra múlva volt.
Az ebédlőben sikerült elkapni a tagokat egy-egy szóra, vagy fényképre. Volt, aki betegen szipogva jött (Niklas – DT). Nagyon közvetlennek tűnt mindenki. Talán a legfiatalabb „sztárok” voltak elszállva maguktól, persze nem értem, hogy milyen alapon.

Ahogy telt az idő, szépen lassan jöttek vacsorázni a melódiák mesterei, így sikerült képet elcsípnem a Földmunkásokkal. Másokkal is jó lett volna, csak olyan hirtelen nekiestek a kajának, hogy nem volt szívem megzavarni őket. 🙂

Bekajálás, és némi csendes pihenő után megnyíltak az ajtók, és özönlöttek az emberek. 19:40-kor kezdett a Sonic Syndicate, ahogy az várható is volt.
Pontosan megtervezett koreogrifák, szerintük tökéletes sminkek és hajak. Nem tudom, hogy miért kell ezt ennyire túldíszíteni. A dedikálós gitárosról készítettem egy képet, amin úgy néz ki, mintha a Holtak Hajnalából mászott volna ki. Inkább mókás, mint szép. De ez a trendi, ezzel lehet eladni a zenét. Egyesek szerint nem véletlen, hogy a Nuclear Blast őket választotta 150 zenekarból. De ebben benne volt az is, hogy egyáltalán nem ők voltak a legjobbak, csak belőlük lehetett sok pénzt csinálni, és In Flames Anders Fridén mondta róluk, hogy érdemes lesz rájuk odafigyelni. Csak közben Fridén csillaga már 3 éve eltűnt. Már nem az se a zenéjük, se a stílusa, mint ami annakidején volt. Persze ezt el kell fogadni, és tiszteletben is tartom, csak nem feltétlen kell egy olyan ember véleményére adni, aki már nem teljesen beszámítható.

A Sonic Syndicate-nek két lemeze jelent meg eddig. Meg is van mind a kettő, de szerintem összesen nem hallgattam meg 5 számnál többet. Számomra nem értek annyit. A csaj is csak azért van ott, hogy legyen kit nézni, ugyanis annyira bonyolult basszustémákat tolt, hogy bármelyik punk zenekar megirigyelné tőle. Szerintem nem is ő írja a témáját. Persze őt se ezért szeretjük, hanem a mostmár szőke hajáért – ami szerintem sokkal jobban áll neki, mint a fekete – és a kék szeméért. 🙂

Ha nem tudtam volna, hogy hol vagyok, akkor összkép alapján valami nagyonpopemo koncertre tippeltem volna. A zene meg tényleg az a pár akkordos megoldás, ami egyáltalán nem baj, mert néha ki volt színezve kis „technikával”.
2 éven belül ezt a zenekart mindenhol ismerni fogják, ami gondolom, hogy a legfőbb célja mindenkinek, az már más kérdés, hogy ezeknek a fiataloknak a lelkében nem fog éppen jó hatást kiváltani, ha már most nagyon fent hordják a fejüket. A szomorú az egészben az, hogy számtalan náluk sokkal tehetségesebb, és jobb zenekar van, és egyszerűen nem tudnak kiadni albumot. Erre jönnek ők a semmiből szerintem teljesen nulla tudással, és ők akarják a dallamos death teret meghódítani. Bunkó dolog, de remélem, hogy nem fog nekik sikerülni…bár a statisztikák nem ezt mutatják.

Azért bemelegítésnek jó volt, amit alkottak. Megfelelő izzítás történt az est többi zenekarára. Sokan énekelték a számaikat. Én többnyire inkább a basszer csajt figyelgettem, néha nagyon zavarban volt, mert kiesett neki, hogy mit is kellene lefogni, ilyenkor csak egyhelyben állt, és erősen koncentrált. Majd menetrendszerű mozgás a színpadon, mint valami tánc-előadáson. A „dedik-man” sokat rugott a levegőbe. A legelsőnél azt hittem, hogy a vele szemben álló srác fejét lerúgja. 😀
A két énekessel semmi gond nincs. Nagyszerűen megoldják a feladataikat. Ők lehet valamire értékelni a zenekarban. Az A Losing Season is alkalmazza ezt a váltott éneket, csak ők sokkal jobbak mindenben. Persz oda se ártana egy csaj, aki mondjuk táncolna a háttérben. 😀

Kellő bemelegítés után át kellett adniuk a teret. És most örültem is, meg nem is. Jó volt, mert végre ennél csak jobb zenét hallhattam, viszont nagyon fájt, hogy a Dark Tranquillity következett. Nagyon érdekes megoldás, hogy a Mester játszik másodikként, így valamilyen szinten kilógva az estéből. Pedig, ha nincs Dark Tranquillity, akkor a turné többi résztvevője egyáltalán nem is létezhetne. Persze az In Flames-nek is volt beleszólása a göteborgi melodic death kialakulásában, de koránse annyi, mint a DT-nek, vagy az At The Gates-nek. De ezen nem is volt idő gondolkozni, mivel jöttek is Mikeal-ék.

A Terminus-szal kezdtek (Where Death Is Most Alive). Ez már maga volt a Menyország. A Brutal Assault-os tapasztalatok alapján nem vártam volna tömegmozgást, de szinte nem lehetett megállni, mert akkora volt az örjöngés.
Következett a The Lesser Faith szintén a Fiction lemezről. Ez igencsak megosztja az eddigi rajongókat, de szerintem semmi olyat nem tettek bele, ami ne lenne rájuk jellemző. Ugyanazt adják, mint évekkel ezelőtt, csak talán mostmár több benne az érzelem. Elvégre melódiákról, érzésekről van szó.

Továbbá eljátszották a Misery’s Crown-t, a nagy közönségkedvenc Punish My Heaven-t. Jött a Treason Wall, majd a The Wonders At Your Feet, Fiction, és The New Build. Kicsit talán túl is nyúlt a műsoruk, de ez minenkinek még kevésnek is tűnt. Zseniális az, ahogy előadják a számokat. Micheal kinyílt pupillái, és karikás szemei, Mikael megismételhetetlen hangja, valamint mozgáskultúrája, a Martin-ok mozgása azt sugallja, hogy teljesen beleélik magukat abba, amit előadnak. Niclas passzív volt a koncerten, ami érthető is, mert még lázas is volt. Az egyhónapos turnén volt ideje megbetegedni. De mindenképpen becsületreméltó, hogy vállalta a bulikat.

A végén pedig a szomorú valóság, hogy vége a koncertnek. Az outro alatt jött minden tag pacsizni. Eszméletlen élmény. Ha erre gondolok, sírni támad kedvem. Nem lehetett utánuk észheztérni még jó sokáig. Ez az igazi művészet.
Ez volt az 5. alkalom, hogy nálunk jártak. És már 500 felett van a koncertjeik száma. De headliner-ként csak ritkán szerepeltek. Reményeik, és a miénk szerint is jövőre főzenekarként eljönnek egy turné keretén belül.
Persze most megelégednék azzal is, ha japán lennék, ugyanis januárban az ottani közönség a Haunted-del közös co-headliner turnét láthat.

Nagyon nem lehetett elmozdulni a helyekről, mert rögtön ment érte más, ugyanis a sokak által legjobban várt mukásemberek következtek soron. Előtte azért megnéztem, hogy milyen a pólókínálat…nem dobtam egy hátast. Egyik se volt olyan, ami megérte volna, egyedül egy Nothing To No One kapucnis pulcsi volt 8-ért, ami nagyon jól nézett ki. De inkább siettem vissza a helyemre.

A Soilwork kezdett bele a magyar földek, pontosabban vizek megmunkálásába. Ők valahol a DT és a Sonic között mozognak félúton zeneileg. De tekinthetjük őket egyedieknek is. Az életemből a munkásságuk kimaradt. Pár számot ismerek tőlük, de azokat játszották is: Rejection Role, ahol hatalmas közönség-énekeltetés volt. És még az As We Speak-et ismerem. Ennyiben ki is merült a tudományom. 😀
Kétségtelen, hogy rajtuk indult be legjobban a tömeg, amire számítani is lehetett. Elöl a második sorban komoly harcok folytak az első helyekért. 🙂 A színpadon ökörködtek, mert az elején nem nagyon akart beindulni a nézősereg, és kergetőztek, egymást seggberúgták, vagy épp arconköpték. Mindezt azért, hogy jobban érezzük magunkat. Persze ők is hatalmasat buliztak.

Hibátlan volt az egész buli. Az új album, a Sworn To A Great Divider-ről is játszottak, és még az is jól szólt. Az új Soilwork lemezt még nem hallottam, de van, aki szerint egy hatalmas csalódás, mert 1-2 nóta jó csak; mások odáig vannak érte. Szerintem nem fogom meghallgatni, mert annyira azért nem jó a Soilwork, és befolyásolva is vagyok már. Örülnék, ha minden buli ilyen lehetne, mint amit ők nyomtak. Persze itt most a fő hangsúly a nézőkön van. Azért Caliban-mód ők is tartottak egy összemosholó próbát, ami be is jött nekik, csak nem volt hosszú életű.

Sajnos ők is csak egy 50 perces programot mutattak be nekünk. De panaszkodni nem lehetett, mert egyszerűen fantasztikus volt, és csak fokozódott az est hangulata. Ám a Soilwork után már sokan teljesen kielégültek, és elindultak haza.

Így elég kevesen maradtak a 11 körül kezdő Caliban-ra. Talán nem meglepő módon az első sorokat lányok foglalták el, nem is akármilyenek. 🙂 Persze az igazi Caliban-osok végigtombolták az egész koncertet. Nem feltétlen illett ide a Caliban, főleg nem „főbandaként”, bár az északi állomásokon a svédek taroltak headliner-ként.

A márciusi fellépőruhájukban voltak most is: fehér ing vérfoltokkal. Az image megmaradt, a tudásuk is. Sokan mondják, hogy a Ruhr-vidék egyik, ha nem a legnagyobb metalcore bandája. Persze felteszem akkor a kérdést, hogy Neaera-t, és Fear My Thougths-ot senki nem ismer?

Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs jó számuk, mert van. Talán a második szám volt az, ami nagyon tetszett már otthon is, ha jól emlékszem az I Will Never Let You Down volt az. Ennek a refrénje kifejezetten tetszik.
Nyúlások tekintetében élen járnak, volt az As I Lay dying – Confined hasonmás Its Our Burden To Bleed többek között.

A színpadi munkájuk többnyire hibátlan volt, a fényekkel együt fantasztikusan harminizált. Talán a legjobb ilyen szempontból a többi zenekar közül. Viszont az énekes igazán lemoshatta volna a festéket és a koszt magáról. 🙂 Nem tudom, hogy miért kell feltétlen a sminkelés a zenéléshez.
Ha az énektémák teljesen átalakulnának, akkor többen szerethetné(n)k őket. Így újat most sem tudtak mutatni zenei téren, vagy fogalmazzak úgy, hogy még mindig nem?
Márciusban is ugyanezt produkálták. Menetrendszerű, erőltetett hardcore-os szaggatások minen számban perceken keresztül.

Nem vagyunk egyformák, de eléggé megosztja az embereket a Caliban munkássága. Sokan szinte bármit megadtak volna, hogy láthassák őket. Igaz, ezen emberek többsége lány.
Egy beígért As I Lay Dying-nak nyilvánvalóan jobban örültünk volna. De majd tavasszal. 😉

Hogy az eredeti programról is essen pár szó, a felállás 2:2 lett volna metalcore és melodic death bandák tekintetében, mégpedig Soilwork, Darkest Hour, Sonic Syndicate, és Caliban. Csak aztán DH-ék lemondták valami miatt, amit nagyon sajnálok, mert őket nagyon vártam idén. Eddig minden évben voltak nálunk, és most sajnos megszakadt a sorozat.
Helyettük a Chimaira jött volna, akik azért mondták le, mert a régi gitáros visszatért, és tele voltak energiával, és kénytelenek voltak próbálni. Ezen az alkalman kaptak Mikael-ék, amit nagyon jól tettek. 🙂

Az év talán legdallamosabb összeállítása volt ez a fantasztikus buli. Köszönet érte a LiveSound-nak, hogy elhozták közénk őket.
Egyszeri, és megismételhetetlen alkalom. Részvétem a majd’ 300 embernek, aki érvényes jeggyel már nem tudott bejutni a teltház miatt.
Aki lemaradt, kimaradt (Shirley). 🙂

METAL