Helyszín: Kultiplex
Időpont: 2007.12.01 Szombat 20:00
Koncert: The Red Chord, Job For A Cowboy, The Black Dahlia Murder

Eljött a nap, amire nagyon sokan vártak divatterek, és normális emberek is. Egy este, ahol semmi nem maradt épen, egy különös Éjjeli vérengzés.

Akár így is lehetne jellemezni az év legextrémebb szombatjának kikiáltott decemberi estét. Különös nap volt ez, mivel a 2005-ös Sziget óta nem voltam szombaton Pesten koncertnézés céljából. De most ennek is eljött az ideje.

Sajnos a decembernek van egy olyan hátránya, hogy nincs kánikula, így aztán nem sok kedvem volt kimozdulni otthonról. Mármint fizikálisan, mert lelkileg már legalább két hónapja itt járt az eszem.

Délután 3 körül hozzá is fogtam készülődni, majd hívott Mike, hogy merre járok. Mikor megtudta, hogy még otthon vagyok, kicsit megállt benne valami. Talán úgy volt vele, hogy ha már én nem megyek, akkor az nem is TBDM koncert. 🙂 Így aztán megnyugtattam, hogy semmi aggodalom, nemsoká indulok.

Este 5 után el is indultam, a vonaton rögtönzött konzultációt tartottam Ádám barátommal, akivel épp a tavaly januári Dahila-n találkoztunk. Megbeszéltük, hogy majd ott találkozunk. Ahogy beérkezett a vonat, rögtön kihasználtam a villamosok gurulási képességét, csakhogy valaki nem akarta, hogy odaérjek. Az a valaki pedig valahogy aláesett a villamosnak, de különösebb baja nem történt, mert 10 perc állás után elindultunk. Közben Ádám hívott, hogy gáz van, ha nincs jegyem, mert a Kulti előtt 2-300 ember áll, és állítólag már csak 80 jegy van. Mondta, hogy vesz nekem jegyet, amint bejutott. Ez meg is történt, majd rábízta a biztonsági őrre, hogy adja ide nekem.

Kint nem volt kellemes álldogálni, márcsak az izgalom miatt se. Nyomorgás volt a javából. Valamilyen véletlen folytán sikerült lányok közé keverednem, akikről látszott, hogy nem többek 17-nél, és hogy is mondjam… nem gyengén a divathullám áldozatai. Nem mintha nem lettek volna tőle szépek, csak valahogy ez már túl sablonos. Nagynehezen bejutottam, majd a jegyem átvétele és érvényesítése után beszéltem pár szót Gergővel, mert épp ő szedte a jegyeket. Gyors ruhatári attrakció, aztán nézelődés.

A teremben még javában pakoltak, így hát Ádámmal kimentünk meginni egy sört. Az enyém ingyenes volt, mert az árát a földön találtam. 🙂 Közben hívott Mike is, hogy merre járok, mert ők még úton vannak. Felajánlottam szolgálataimat jegyvásárlás tekintetében, mert félő volt, hogy el fog fogyni, amíg odaérnek.

Közben persze nézegettem a merchandise cuccokat. Nagyon jók voltak, és kapósak, ugyanis szinte pillanatok alatt kifogytak az átlagos méretek. A Dahlia cd-i csak 10 euróba fájtak, ami szerintem nagyon baráti ár. Vettem is volna, csak a pólót fontosabbnak tartottam. Na, de majd máskor.

Megérkeztek Mike-ék, és nem is soká színpadra is állt a phiadelphia-i The Red Chord. Sokat nem láttam belőlük, mert szinte mindenki megrohamozta az ajtókat, és nyomult befele a terembe. Kívülről mindenképpen hatalmas darálásnak bizonyult. Nehezen sikerült is bejutnom a terembe, ahol nagyon kellett figyelni, hogy merre megyek, mert alig lehetett mozdulni. Visszafelé meg aztán nem volt út.

Másfél-2 éve láttam először a The Red Chord nevét, és egy klipet, de odáig soha nem jutottam, hogy beszerezzek tőlük albumot. Nem mintha nem lennének nagyon jók, vagy nem darálnák le mindenemet, csak úgy egyszerűen, valami miatt mindig elmaradt. De ezt hamarosan pótolni fogom.

Az észak-massachusetts-i grind-edged hardcore arcok először 2 éve voltak nálunk a Bury Your Dead társaságában. Így aztán legfőbb ideje volt a mérhetetlen pusztításnak. Ezt meg is tették rendesen, mintha nem is első zenekar lettek volna ezen az estén. Sokan könyvelik el őket death, grind, vagy épp metalcore bandának, mások egyszerűen a deathcore egyik jeles képviselőjeként tartják őket számon. Pedig ők egyszerűen csak azt csinálják, amit szeretnek. A színpadi kiállásukon is egyértelműen látszott, hogy nagyon élvezik azt, amit csinálnak. És, bár ez az este nem kifejezetten róluk szólt, a turné elején Budapest nevét. Érdekes, hogy keleten is mennyire hívei az ilyen zenének, ugyanis az egyik gitáros koránsem mondható tipikus amerikainak. Néhány nagyszerű szám, amit eljátszottak: Fixation On Plastics, Antman, Black Santa. Érdemes odafigyelni a 2007-es Prey For Eyes albumukra egy ilyen buli után!

A kb 40 percesre sikerült program után igyekeztek a pakolással, hogy ne nagyon legyen ideje pihenni a nézőseregnek, így aztán nemsokára félidőnél jártunk az est tekintetében. Persze előtte azért szuveníreket vettünk, hogy legyen egy kis maradnadó emlék is a buliról.

Majd következett is a Job For A Cowboy Arizona-ból. A deathcore-ban kezdett srácok ma már szinte teljesen death metal hangzásuk van. A tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő fiatal csapat hamar belopta magát a fesztiválok, és turnék csapatába. Így aztán ideje volt az itthoniakat is meghódítani.

A lehetőség adott volt, mivel már mindenki be volt melegítve, így erre már csak rá kellett adni egy lapáttal. Ez maradéktalanul meg is történt. Az Embedded című dalban jót lehetett hárdcore-táncikálni, és ez jellemző volt szinte az összes számra. Persze itt is voltak durvulások, amikor a kevés értelmi szinttel rendelkező, nem beszámítható állapotban levő hc-s emberek csinálták a fesztivált, ezáltal megzavarva a koncert kiteljesedését szívünkben. Ahol pedig nem épp táncos rész volt, ott a nyakizmoknak akadt dolga rendesen. A Reduced To Mere Filth egy zseniáls nóta volt a közönség összeforrásához, így szinte mindenki egy emberként bólogatott. Az Entombment Of A Machine-ben azért már jelentős brutalitás felfedezhető volt. Az a basszusgitár pedig úgy tépett, hogy az arcomon a bőrt le kellett fogni.

Nem mondanám, hogy a legegyedibb banda, és azt se, hogy úttörők, vagy épp mindenki kedvencei, viszont egy odafigyelést ők is megérdemelnek, és mindenképpen javaslom a 2007-es Genesis albumot annak, aki nem ismeri a zenekart, és hajlik a brutalitások felé. Ez ugyanis még az emészthetőbb fajta. trendiségben ők az élen járnak, ugyanis a basszernek akkor fültágítói voltak, amit jóindulattal se lehet bizalomkeltőnek nevezni. De persze már megint azok a külsőségek…

Ezek után sokan akár haza is indulhattak volna, mivel csak ezért a két zenekarért jöttek, és páran fel is voltak háborodva a koncerten. Igaz, ezek után már nem lehetett sejteni, hogy mi fog következni.

Pedig várható volt, hogy eddig csak gyerekjáték volt ez az este. Ami ez után jött, az gyilkolás volt a javából, olyan Dahlia-s.
A detroit-i The Black Dahlia Murder ugyanis olyan ütemet, és lendületet diktált, amire talán ritkán volt példa a Kultiban. Ez a zenekar erősen megosztja a rajongóit annak hovatartozását illetően. Sokan deathcore-nak titulálják, esetleg a core zenék különleges egyvelegének, pedig a tagok teljesen elzárkóznak ettől a kijelentéstől.

A XXI. század At The Gates-e ugyanis ultrabrutális, emellett dallamos kőkemény death metal-t játszik. Így aztán teljesen érthetetlen, hogy a már említett trendi emberkék miért járkálnak el egy ilyen bulira. Persze a trú-arcok felháborító ténye kellő bizonyíték arra, hogy ezek a srácok nagyon tudnak valami. Valamit, amit az Everything Went Black-kel el is kezdődött. Nem mondható gyengéd, nőies kezdésnek. A 2007-es Nocturnal nyitódala egyértelműen ledöbbentett mindenkit. Őszintén szólva, ennél azért kicsit gyengébb kezdésre számítottam. De egyáltalán nem csalódtam, hisz nagyjából tisztában voltam vele, hogy mit is várhatok tőlük. 2006-os Kultis koncertjük óta egyértelműen sokat fejlődtek. Az új számok fantasztikusak, bár van, akinek a régiek jobban bejönnek, talán azok nyersessége miatt.

Az első szám után egyből az első sorba verekedtem magam, jött ugyanis az egyik személyes kedvencem a The Blackest Incarnation. És innen már nem volt megállás. A koncert élvezetét csak az zavarta meg, hogy végig Trevor-tól ugráltak az emberek, és az csak természetes, hogy oda, ahol én is álltam. Amikor aztán Trevor megunta a dolgokat, ő is „dobálta” stagediving-ozni akaró embereket vissza, a tömegbe. Az új dobos, Shannon Lucas zseniális pontosságot produkált. És végre megtalálták a legmegfelelőbb dobost, akit az All That Remains-től „hoztak” el.

Kedvenc után kedvenc, jött az Elder Misanthropy, amire nem lehetett nem beindulni. A magasba emelkedés nem is maradt el. Így aztán eljött az ideje az új album címdó dalának. Nocturnal büszkén viselheti ezt a nevet, hiszen teljesen death metal-os, akárcsak az egész album. Külön tetszenek a refrénnek mondható kórus részek, ahol Trevor hangjában mintha dallamok lennének. De ez csak illúzió, mert pontosan így vannak megkreálva a dolgok. Majd klasszikusok következtek: Misama, és Closed Casket Requiem, aztán két új dal, a Warborn, és a What a Horrible Night To Have A Curse, amiről Mike videót is csinált nagynehezen. Érdekessége, hogy szinte az első sorban volt, és a nagy mozgolódás ellenére is élvezhető lett a videó. Rendesen elfáradhatott a fényképező tartásában. 😀

Az emberek ezalatt egyre brutálisabbá váltak, a hőmérséklet is nőtt, a páratartalomról nem is beszélve, így aztán Trevor szokásához híven levette a pólóját. A brutalitásokból adódóan nehéz volt megállni a saját lábamon. Ide-oda ráncigálták egymást az emberek a mosh közepette, és ebből engem se akartak kihagyni. A bólogatósabb részeknél egyszer összefejeltem az előttem álló lánnyal. De ezt teljesen véletlen volt. 🙂 Ha maradandó sérülést nem is, de napokig látszódó kék foltot sikerült szereznem a szemem alá a fejelés következtében. De ilyenkor senki nem érez fájdalmat, főleg, ha a kedvencek zenélnek épp.

Szinte repült az idő, és jöttek az igazán közönségkedvencek: Statutory Ape, I’m Charming, Miscarriage, A Vulgar Picture. Így aztán igyekeznem kellett a képek készítésével, mert elég későn jutott eszembe. A végére csúcsként a Deathmask Divine került. Sajnos ez azt is jelentette, hogy vége a nagyon várt bulinak. Azért még visszajöttek egy ráadásra, és mi is lehetett volna az, ha nem a Funeral Thirst. Nem maradt más, mint a tátott szájjal való bambulás, és próbálni feldolgozni a feldolgozhatatlant, ami akkor szombat este történt.

Ez volt a harmadik alkalom, hogy láttam ezt a nagyszerű zenekart. Most beszélgetésre is nyílt lehetőség. Fantasztikus, hogy mennyire közvetlenek. Emberek ők is! A zenében jelentkező keménység ellenére is érző, és létező személyek, akik önmagukat adják, és nem akarnak hasonlítani senkire se. Emellett az elmebetegség néhány tünete megfigyelhető náluk.

Aki nem ismeri őket, de szereti a dallamos death metal-t, és a himnikus szólókat, az feltétlenül pótolja a lemaradását! Nem fogja megbánni.
Az, aki nem tudott eljönni, az bánhatja, mert senki nem tudja még, mikor járnak erre legközelebb.

És a végén a Mike által készített videó kedvcsinálónak, vagy épp szívfájlalásnak:

Szerintem ez mindent megmagyaráz… What a horrible night to have a fucking curse

METAL