Ezt a koncertet több okból is nagyon vártam. Az egyik természetesen a Death Angel igazán gyilkosra sikerült új lemeze, a Killing Season volt, a másik pedig, hogy 2003-ban a MegaPub-os koncert is nagyon rendben volt, függetlenül a bulit megelőző problémáktól. Tartottam is kissé valami hasonlótól…
Szerencsére itt minden klappolt. Bár ezt még megérkezésemkor nem vettem volna biztosra, ugyanis a meghirdetett 20 órás kezdésre szinte én is épp csak beestem, ám akkor összesen talán 20-30 fő lézengett nagyobb részt a büfé környékén. Kezdett aggasztani az érdeklődés hiánya…

Na, de térjünk a lényegre! Három csapat fellépése előzte meg a filippínó barátaink műsorát, akikről azért néhány sorban meg is emlékezem.
Ritka az ilyen, de itt pontosan 20:00 órakor meg is kezdte félórás műsorát az olasz Extrema. Négytagú csapat, nem kis Pantera befolyás alatt. Érdekes, hogy a négytagú brigád nem ma kezdte, az első LP-jüket még 1989-ben adták ki. Ehhez képest nem jutottak túl sokra. Mondjuk nekem tetszett a produkciójuk, függetlenül a már említett zenei befolyástól. Mondjuk a színpadi jelenlétre nem lehetett panasz, GL, a frontember és Tommy, a gitáros vitte a prímet. Fél órás programjuk intenzív volt. Bemelegítésnek megtette.

Demolition

Másodikként az osztrák Demolition legénysége lépett a színpadra. Az öttagú csapat szintén nem mai „gyerek”, hiszen a zenekar ’96-ban alakult és ’98 óta adnak ki lemezeket. Igaz, idén még csak a negyediknél tartanak. Ez a Relict IV címet viseli. Őket sem ismertem korábban és bár műsorukkal nem volt gond, nekem valahogy jobban feküdt volna, ha helyet cserélnek az Extrema-val. Zenéjüket leginkább szikár thrash-ként definiálnám, amibe azért így első hallásra nem nagyon sikerült belekapaszkodnom, sőt igazából semmi nyomot sem hagytak bennem.
Műsoruk végére aztán kezdett a félelmem eloszlani, ugyanis szépen gyülekeztek az emberek, lassan kezdett megtelni a hajó. Itt egy kissé hosszabb átszerelés következett, nyilván a Mercenary státusza ezt lehetővé is tette.
Mindeközben a merch standnál a már fellépett csapatok tagjai is megjelentek, illetve a Death Angel egyes tagjai is megjelentek és szívesen beszélgettek, fotózkodtak a rajongókkal. Igazán barátságos csapat! Meg gondolom Nekik sem jó emlék a korábbi pesti buli előtti rohanás.

Mercenary

A dán Mercenary zenéje bennem kicsit felemás érzéseket kelt bennem. Egyrészt jó húzós, meg tetszik a kettős ének, feszes a csapat, de valahogy eddig elmentünk egymás mellett. Azt hiszem, élő teljesítményük alapján jobban oda fogok rájuk figyelni. Az új lemez Bloodsong-ja például igencsak szakított, de volt még New Desire, My Secret Window, Isolation, The Endless Fall és a 2004-es lemez címadója, az 11 Dreams is, ha nem tévedek. A közönség a műsorukra már szépen összegyűlt, igaz, a nagyobbrészt 30-as korosztály annyira nem mozgott rájuk, mint azt szerették volna.

Nem úgy a Death Angelre. Mert itt aztán az új lemez nyitónótájával, a Lord of Hate-tel kezdő csapat olyan hibátlan programot nyújtott úgy másfél órán keresztül, hogy le a kalappal. Látszott, hogy ég bennük a bizonyítási vágy és imádják az egész koncertezést. Ráadásul, mint azt az énekes Mark elmondta, Ők is emlékeznek arra a bizonyos említett koncertre és a meleg fogadtatásra, így különösen várták ezt a koncertet illetve azt is, hogy nagyon örülnek és a szívükben különleges hely van a magyar rajongók számára.

Szóval a program végig egyenletes színvonalú volt, valamennyi lemezüket megidézték néhány nóta erejéig. Olyan klasszikusokat hallhattunk, mint a ’87-es debüt Kill As One, Evil Priest, Voracious Souls hármasát, a 3rd Floor-t a második albumról vagy a Seemingly Endless Time-ot az Act III lemezről. A 2004-es visszatérő albumról, a The Art Of Dying-ról is csak két nóta (Thrown To The Wolves, The Devil Incarnate) erejéig emlékeztünk meg.
Természetesen a műsor nagy részét a friss lemez dalai tették ki, egyetlen kivétellel el is játszották a Killing Season nótáit. A legnagyobb beindulást a nyitó Lord of Hate mellett a Sonic Beatdown, a Soulless és a When Worlds Collide okozta. Ez utóbbinál a terem szinte egyként dörögte a

sorokat Mark Osegueda-val és a vokálba besegítő társaival.

Azt hiszem ez a lemez, a maga igencsak dalközpontú megközelítésével hamar klasszikussá válik. A koncerten aztán a csapat bemutatta, miért is vált a Bay Area egyik meghatározó bandájává. Az egy dolog, hogy folyamatosan pörögtek ezek a már lassan negyvenes filippínó arcok, de az az érzésem, hogy nemcsak, hogy hozták a lemezminőséget, de talán még sikerült is megfejelniük azt. Mert itt igazán minden
adott volt egy nagy sikerű klubbulihoz, kiváló hangzás, (már az előzenekaroknál is) bika nóták, teljes összhang a zenészek közt a színpadon (persze, nyilván a családi kötelék sokat számít) és a közönséggel.

Arról már nem is beszélek, hogy mind a két gitáros (Rob Cavestany és Ted Aguilar) meg Dennis Pepa basszer is hol itt, hol ott tűnt fel a színpadon, de a viszonylag ugye helyhez kötött Andy Galleon dobos is látványosan ütött (na azért nem Portnoy módra). Mark pedig megmutatta ezen az estén is, hogy bizony itt a thrash revivalban a Death Angel nem véletlenül és érdemtelenül van jelen.

Az esttel kapcsolatban egyetlen hiányérzetem van, az Act III-ről kifejezett kedvencem a The Organization nóta, ami nem került a programba, de annyi baj legyen. Az idei év eddigi legnagyobb dobása volt, az év végi kedvencek között mindenképp helye lesz.

Köszönet az A38-nak és Hámori Vikinek, hogy lehetővé tették, hogy ott lehessek és remélhetőleg nem kell újból öt évet várni, egy újabb Death Angel bulira!

Végül a Death Angel setlist: