Eljött végre az este, amikor is a Black-Out bemutatta az amúgy igencsak jól sikerült, Csordás Robival készült új lemezét. Természetesen a felépésük előtt két másik csapat melegítette be a Diesel klub közönségét. Az Everflash-t nem ismertem, a koncert előtt hallgattam meg a MySpace-ükön hallható néhány nótát, azonban a másodikként fellépő Flúg számomra legalább annyira fontos volt, mint a Black-Out, bár azt hiszem rendszeres olvasóinknak ezzel semmi újat nem mondtam.

Nos a meghirdetett kezdés természetesen csúszott, bár nem volt jelentős. S, bizonyos szempontból érthető is volt, hisz legalább nem az üres teremnek játszottak. A két énekessel felálló Everflash véleményem szerint még az útkeresésnél tart. Vannak jó ötletek, de egyes nóták viszont nekem unalmasnak tűntek.

 

Nem teljesen értem a két énekes miértjét sem, hisz annyira markáns különbséget nem éreztem a vokális témák terén. Azt viszont megállapítottam, hogy közül Dani előadása fogott meg jobban. A dalok közül a Red and Yellow illetve utolsó előttiként játszott nóta (a setlist szerint a Black) fogott meg leginkább.

A Flúg zenekar is ezen az estén tartotta a lemezbemutatóját. Kissé speciális megoldással, hisz a lemez igazából jövő év elején jelenik meg, bár a csapatnál azért beszerezhető volt már korlátozott példányszámban. Szóval ezen az estén az Elviszlek magammal lemezre fókuszáltak. Nem is volt feldolgozás. Viszont jó pörgősre sikeredett a koncert.

Persze nyilván nagy segítség volt, hogy a csapat rajongói szép számmal képviseltették magukat. A zenekarral fellépett ezen az estén néhány vendég. A lemezen vendéggitározó Zombori Norbert a Vian-ból (Dombi Ádám basszer másik bandája) illetve a Hard zenekar billentyűse, Gyöngyösi Gábor. Ez a hangzásilag jót tett a csapatnak, bár amikor négyesben játszottak csak, nekem nagy gondjaim akkor sem voltak.

Viszont, és itt nagy hiányosságot kell említenem, a banda erősségét jelentő többszólamú vokálokat csak sejteni lehetett. Ez természetesen nem lehet Major Robiék számlájára írni, de annak, aki most találkozott például a csapattal vagy nem ismeri túl jól a dalokat, más elképzelései lehetnek a hangzásról. Hisz Lőrincz Zoli mellett Dombi Ádám basszer és Szakadáti Matyi dobos is sok énektémát vállal magára. Amellett, hogy a zene sem bárgyú.

 

A koncertprogram összeválogatása is rendben volt sorrendileg, hisz végig ébren tartotta az érdeklődést. A lassabb dalok sem akasztották meg a lendületet. Zoli jó frontember módjára irányított, a többiek pedig hozzátették, amit lehetett. Véleményem szerint avattak új rajongókat is.
Hol van már az a lemez?!

A Black-Out koncertet nagyon vártam, s ennek egyik oka, hogy ebben a felállásban még nem láttam a csapatot, a másik pedig, hogy kíváncsi voltam, egy ilyen jól sikerült lemezanyagot hogyan fognak prezentálni.
Azt el kell ismerni, hogy Robi élőben sem okozott csalódást. Igaz, a régi számok esetében, bármennyire is próbálkozott, azért volt hiányérzetem. Mondjuk ez, szubjektív, elképzelhető, hogy még szoknom kell csak és ez is a helyére kerül. Hisz a lemezzel is így voltam első hallgatás után. Hiányzott a megszokott hang, aztán persze megbarátkoztam az új dalokkal, hisz a zenei rész továbbra sem változott nagyot. A Csányi/Fehérvári műhelyből pedig rossz muzsika még nem került ki. S, az új daloknál minden a helyére is került.

A koncert gerincét az új lemez dalai adták. Még az albumzáró Árral szemben sem maradt ki, igaz élőben nem voltak vonósok, mint a lemezen.
A műsorba persze válogattak valamennyi lemezükről (na jó, a nagyon korai anyagokat nem).
A program összeállításakor leginkább a Kowával készült két utolsó lemezt (Szabadlábon, Radioaktív) favorizálták Szabiék, ezekről hét nóta került a programba. Olyanok, mint a Van ilyen, az Ami érted összetört, a Gyönyörű zombi, a ráadás előtti utolsó Maya meg a koncertzáró Szabadlábon, illetve a Ragadozó/Tetovált sorszám páros a Radioaktívról.

Természetesen nem maradhattak ki olyan örökbecsű Black-Out slágerek, mint a Fekete-kék, amiben Szekeres Andris (Junkies) vendégeskedett, s ragadtatták magukat pogóra Robival. A dalnak jót is tett András hangja, jól kiegészítették egymást, s közelebb vitte a hangulatot a megszokotthoz.
Ugyanígy a Spirál sem maradhatott ki, ennek előadásához szintén vendég érkezett. Halász Feri a Depresszióból. Na, Őt már nem éreztem akkora telitalálatnak. Szerintem kicsit szokatlan volt számára, hogy gitár nélkül áll a színpadon, s ez okozta talán, hogy gyengébbnek érzem ezt a produkciót.

Ha a vendégeknél tartunk, nem felejthetem ki Vilkót a Hollywood Rose-ból, aki akusztikus gitáron több dalban is segítette az előadást (felbukkanása várható a dec.23-i karácsonyi akusztikus Black-Out bulin is).

A zenekarról pedig csak jókat tudok írni. Robi teljesítményét már kielemeztem nagyjból. Azt hiszem, meg fogunk barátkozni a hangjával. Ezt az élő és a lemezes teljesítményét tekintve is bátran kijelentem. Az meg csak egy apró figyelmesség, hogy mikulás sapkát öltötve szaloncukrot osztogatott. 🙂

A hangszeres trióról pedig véleményem szerint nem is szükséges ódákat zengeni. Bizonyítottak már ezerszer, s most sem hibáztak, hangulatilag és zeneileg is rendben vannak.
A hangzás náluk azért sokat javult, bár Attila vokálja nem nagyon hallatszott, ellentétben a basszusával. A Csányi-sistas’ pedig hozta az elvárható teljesítményt. Az azért látszott, hogy nagyon készültek erre a bulira, hisz véleményem szerint innentől új időszámítás kezdődik a Black-Out életében. Nem hiszem, hogy bárkinek is csalódást okoztak ezzel a koncerttel.

Az azért furcsa volt, hogy nem volt teltház és a buli végére még meg is fogyatkozott a közönség létszáma. Igaz, aki maradt az tuti fanatikus.