Azt hiszem, a Livesound egyik legsikeresebb rendezvénye volt az utóbbi időben a Toto koncert. Nem hallgatom napi rendszerességgel a csapatot, (bár a koncertre készülve ez némileg változott) de a 2006-os buli fényében kár lett volna kihagyni. Így utólag meg pláne.
Az szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy ki lesz az a szerencsés, aki bemelegítheti a közönséget Lukatherék előtt.

Nos, őszinte leszek, amikor kiderült, hogy a Varga János Projekt lesz az előzenekar, kicsit tanácstalan lettem. Annyit tudtam/sejtettem, hogy valamiféle instrumentális rockra kell számítani, illetve valamennyire ismerős volt a név. Mivel gugli a barátunk, nem volt nehéz dolgom az információgyűjtéssel. Ami lényeges, hogy Varga János az East alapító gitárosaként vált ismertté, de egyéb hazai és nemzetközi zenekarok/projektek is fűződnek nevéhez (Crack Orchestra, Energy projekt), de írt balettzenét, reklámzenét is többek között. És még nem is említtettem, hogy vendégként, vagy tagként közreműködött zenei felvételeken (HBB lemezek, Gitárpárbaj, Meeting Point) is.

 

A rendelkezésükre álló háromnegyed órában megidézték a The Wings of revelation albumokat (The Joy Of Starting, With hearth and soul), volt egy Crack Orchestra dal, aztán a Respect for the Master a 2009-es Elixír albumról, meg a Running Free az Into The Lightról. A koncert egyébként nem volt rossz, de nem az én zeném ez, így nem is kötött le túlzottan, viszont volt idő nézelődni, s megállapítottam már akkor is, hogy nagy gond nem lehet a nézőszámmal.

Mi mondjuk nagyjából kapunyitásra ott voltunk (köszi a fuvart és a technikai segítséget Joe barátomnak), de szerintem a később jövőknek sem kellett sokat várnia köszönhetően a „többsávos” bejáratnak.

A „menetrendet” tartva, kb. 20:30-kor meg is kezdődött, na nem a csoda, de az idei év számomra eddig a legnagyobb élményt nyújtó bulija. (Köszi LiveSound!) A 2006-os fellépésüket több okból sem tudtam maradéktalanul élvezni, azonban most minden adott volt.
A Toto nevéről jó esetben sokaknak beugrik az Africa, meg a Hold The Line, de tévedés lenne azt hinni, hogy egy egyszerű AOR/rock bandáról van szó. Nem is lehet, hisz a stílusban, illetve a csapattal jobban tisztában levőknek elég csak a hozzánk szinte hazajáró (tavasszal jön is az új lemeze turnéjával) Steve Lukather nevét megemlítenem.

Szóval, ha Toto, akkor minőség, csipetnyi jazz, AOR, klasszikus rock, sok vokál, némi soul, és így tovább. Mivel a csapat csak mindössze két évvel „fiatalabb” nálam, így nem csodálkoztam, hogy a közönségben nagymama/nagypapa korú rajongókat, sőt egész családokat is fel tudtam fedezni.
A hangzás elsőrangú volt, a programmal sem volt gondom, nekem legalábbis nem volt hiányérzetem. Igaz, ez köszönhető a hiányos műveltségemnek is, már ami a Toto életművet illeti. Bár nyilván lett volna még mit játszani későbbi korszak terméséből is, hisz a fennállásuk alatt készítettek 12 nagylemezt, kiadtak 4 koncert és 8 válogatásalbumot, volt 46 kislemezük. Ja, és ne felejtsük el a Dűne filmzenealbumot se!

Hogy adatokkal is szolgáljak, a bő két órás programban a csapat első tíz évét idézték meg. Olyan dalokkal, mint a koncertet nyitó Only The Children a ’88-as Seventh One lemezről, a folytatásban a Hydra (’79) lemezes St. George And The Dragon és a címadó nem nagyon tévedhettek. Majd folytatódott a sor a szintén nagy sláger Rosanna-val, „akit” Lea követett (mondtam is, hogy a Toto-nak bátran odaítélhetjük a „Legtöbb női dalcímmel rendelkező zenekar” címet. A későbbiekben volt még Pamela, Carmen és a Manuela Run is. De hallhattuk a Jacko-nak írt Human Nature (Thriller album) c. dalt is.

Az, hogy micsoda zenészek alkotják a bandát nem ecsetelném, de azt mindenképp meg kell említeni, hogy nemegyszer hatan(!) is énekeltek. A 2010-es újjáalakuláskor Bobby Kimball helyén csatasorba állított Joe Williams, mint kvázi frontember mellett Luke, a Sir Elton John-t idéző egyik billentyűs David Paich, a Mike Porcaro betegsége miatt állandó turnébasszer Nathan East, valamint Jenny Douglas-McRae és Mabvuto Carpenter a két vokalista. Jenny egyébként a normál programot záró Hold The Line-ban szólót is énekelt. Nem is akárhogyan!
A színvonal egységesen erős volt, de talán a ráadásban felcsendülő gigasláger Africa-val sikerült még erre is ráfejelniük. Itt a londinernek kinéző Nathan East fűszerezte meg az előadást. De őszintén szólva nem volt gyenge láncszem a színpadon. Jó-jó, Luke , meg Paich erőteljesebb személyiségek, de mindenkinek volt lehetősége szereplésre.
S, hogy nem csak mi, közönség, de a zenekar is remekül érezte magát, arról Steve Lukather twitter bejegyzése tanúskodik:
„What a crowd in Budapest..thanks to you all! oxox „