A Pünkösdi hosszú hétvége koncertlátogatással telt. Bár a karcagi kimaradt, a vasárnapi kunhegyesi összejövetelt nem hagytuk ki. Itt három többé-kevésbé helyinek nevezhető csapat, kedves barátaim, azaz a Kontrollzé, a Decadence és a nemrég összeállt, itt éppen második koncertjét adó Face No More (igen, Faith No More feldolgozás csapat) lépett fel.

A Kontrollzét nem mutatnám be, írtam már róluk elégszer. Annyit azonban meg kell említsek, hogy egy ideje Nagy Feri helyett/mellett a szintén karcagi Marsi Illés lett a frontember az amúgy is állandóan változó zenekarban. Nem titok, először nem nagyon tudtam mit kezdeni a jelenkori felállással, a megváltozott helyzettel. Sőt, azt kell mondjam, eleinte pont azt az egyéni ízt hiányoltam, amit Feri tudott belevinni a dalokba. Illés jobb énekes, ez vitán felül áll, elég csak a Maximus zenekarban nyújtott teljesítményét megnézni, inkább az volt a bajom, hogy nem éreztem a dalok megszokott hangulatát.

Na, szerencsére ez most végre változóban van! Nem mondom, hogy életem legjobb Kontrollzé bulijához volt szerencsém, de végre – és ez talán a csapaton belüli egymásra hangolódásnak is köszönhető – már éreztem a szikrát. Olyan dalokat hallhattunk többek között, mint a Hívom, a Félig-egészen, az Át a Dunán vagy a záró Minden mindenkinek. Meg volt két újabb, még meg nem jelent nóta, az Elalvás felé és a Hátra (ez utóbbi jött be jobban, ha nem tévedek…). Sőt, még egy kis Slayer-t is kaptunk Hanneman emlékére.

Átszerelés után a Decadence legénységét üdvözölhettük a deszkákon. Őket viszont régen láttam. Egész pontosan a tavalyi KarcFest-en. Már ott is játszották az azóta materializálódott EP-jük dalait.
A jól sikerült 2008-as Bitter Rain album címadójával nyitottak, amit nyugodtan nevezhetünk Deca-slágernek is. Ahogy a rendes programot záró Drowning in Despair-t is.

Az új dalok közül nekem az Gathering the pain jött be leginkább, amiben a felvételen hallható női vokált ugyan nem pótolták, de nekem az ott úgyis kissé furán hat, szóval cseppet se bántam.

A srácok némileg zavarba is hoztak, mivel külön köszöntöttek és megköszönték, hogy teszek értük ezt-azt. Én meg ezzel tudom megköszönni azt, amit a zenéjükkel adnak nekem, nekünk.
A ráadásban a szokásos feldolgozásokkal (a Hero/Maniac kettőssel) arattak sikert.

Az est utolsó, és bátran állíthatom, legnagyobb izgalommal várt fellépője a Face No More volt. Itt a Deca két tagja, a gitáros Huri és a Dying Wish-t is erősítő dobos Krisz egyesítette erőit a Kontrollzé basszer Kutrás Csabával, kiegészülve a The Borgia billentyűsével, Magyar Gyurival. Mike Patton szerepében pedig az egykori Vissza és Holtsáv frontembert, Lanyit köszönthettük.
Ahogy láttam, illetve tudom, a Faith No More suhanckori közös kedvencünk volt az itt megjelentekkel. Nekem ráadásul az eredeti ki is maradt sajnos. Így marhára örültem az olyan kedvenceknek, mint a From out nowhere, a Falling to pieces vagy a koncertzáró The Real Thing/Epic kettős. Ja, meg az Easy!
Külön öröm volt a The gentle art of making enemies felbukkanása, ami a King for a day… lemez favoritja nálam.

A bulin érezhető volt némi bizonytalankodás (ez nyugodtan írható a kezdeti lépéseknek), de mindannyian bizonyítottak már máshol, így bizony profin oldották meg a feladatukat. (Előző este állítólag még jobban sikerült a műsor.) Poénokra is futotta, meg volt vigyorgás fent is, lent is. Egy emberként élvezte a műsort a csapat és a közönség is.
Szóval jó lesz ez, pláne, ha még újabb nóták is kerülnek a repertoárba.