Aki ismeri jól Laár Andrásékat, az tudja, hogy ők a new wave irányzat legfőbb letéteményesei idehaza és jóllehet zenei alapjaik egy része már ismerős lehet a Talking Heads-től, David Bowie-tól, a Genesistől, Devo-tól, Cars-tól és még sorolhatnám (valamint az arcfestés sem számított már akkor újdonságnak a KISS után), nem mindennapi szövegviláguk és az előadásmódjukhoz társuló színházi jellegű pantomimes látvány egyedivé tette őket. Még határainkon túl sem olyan ismeretlen a nevük, amihez nagyban hozzájárult, hogy Hazel O’Connorral, az Üvegtörők sztárjával stúdióztak és koncerteztek közösen. Úttörőknek számítanak a tekintetben is, hogy az ő koncertjüket közvetítette itthon élőben először az Internet, továbbá a Marsra is kilőtték a felvételeiket. Hogy nem voltak mindig annyira elvont csapat, azt bizonyítja, hogy tudtak ők slágereket is írni: az Afrika, Elizabet, Bál az Operában, Balatoni nyár c. klasszikusaikat még az is ismeri, aki egyébként fel nem tenne egy KFT lemezt, ill. el nem menne koncertjükre soha. A koca „rajongók” általában meg is állnak az említett néhány slágernél, pedig azért Bornai Tiborék vállalkozása kitermelt még rengeteg ékkövet a hosszú pályafutás során.

Ezekből az ékkövekből kaptunk is jócskán a mostani koncert során. Ennek én kifejezetten örültem, mármint hogy az előadás első fele lényegében a ritkábban játszott nótákról szólt: A fodrász, Tea, Milyen kegyetlen a szerelem, Kőember... Ugattak a kutyák is, jóllehet nem Moby Dick módra. 😀 Jómagam szívesen hallanám már élőben egyszer a kissé Genesises Állatkertet (az A38-on tavaly decemberben eljátszották, de azt a bulit valamilyen oknál fogva kihagytam). Náti (gyengébbek kedvéért Laár András) és Dráni (aki a Bornai) legalább akkora kifogyhatatlan szerzőpáros, mint amilyen a Beatles-ben a Lennon – McCartney kettős volt, vagy hogy magyar példával is előhozakodjak, a Szörényi Levente és Bródy János volt az Illés időkben. Az Afrika kétszer is eljátszásra került az est folyamán és egyik sem szolgaian, a lemezverzióban hangzott el: előbb egy vendéghegedűs részvételével vezették elő; azt kell mondjam, nagyon jót tett a dalnak, hogy megbolondították amolyan világzenésre. Apropó: hívtak pár vendéget is Laár és társai a koncertre. A Macska az útont pl. a Hooliganses Csipa énekelte – nem is rosszul! Danics Dórával kiegészülve a Siker, pénz, nők, csillogás album címadója csendült fel. Második alkalommal pedig szuahéli (!) nyelven adták elő az Afrikát, ami nagy poén volt.

Örültem a Ha jön a péntek felbukkanásának is, ami stílszerű is volt, hiszen pénteki napra esett a koncert. Bár már láthatóan nem lesznek fiatalabbak a tagok, azért még mindig akkora örömet tudnak okozni élőben, hogy amellett egyszerűen épeszű ember nem mehet el! A régi, „vacak” verdákat leszóló („Hé, ki ájul el, ha meglát egy Volgát? Hé, ki látta már a Zaporozsec szobrát? Ki az az őrült, ‘ki Trabantra vágyik, talán csak egy múzeum…”) szöveggel bíró Volvo ugyancsak a fellépés csúcspontjai közé sorolandó; hard-rockos stílusával az egyik legkeményebb dal a KFT repertoárban. Kár, hogy a Félelem (ami szintén a keményebb számaik közé tartozik) itt kimaradt a szórásból.

Márton Andrásról általában kevés szó esik, ha a KFT tagokat méltatják, pedig rendhagyó ötletgazda hírében áll ám! S persze remek dobos is. Lengyelfi Miklós (akit szintén nem igazán istenítenek) pedig itthon elsők között használt elektromos bőgőt. A koncert finisébe érkezve egy Sosem hallott dal került elő Hajós András (Emil.Rulez) és Hegyi György vendégeskedésével. A világ egyik legjobb dolgát, a szerelmet is éltethettük közösen (Éljen a szerelem!), s persze a ráadásban a nagy sláger Balatoni nyár sem maradhatott ki, hogy aztán a legvégén Jó éjszakát kívánjanak nekünk.

A médiatalálkozóról túl sokat nem tudok mondani. Amolyan kötetlen, laza beszélgetős, ismerkedős buli volt; a VIP teraszra szólt a meghívóm, ahol korlátlanul lehetett italt fogyasztani. A szakmából ott volt pl. Lőrinczy Attila a Kontakt Rádiótól, Olasz Sándor, a Rockinform egykori újságírója, valamint Szappanos „Szapy” Zoltán (Rockerek.hu). Velük beszélgettem igen jókat; Olasz többek közt felelevenítette régi Santana koncertélményeit, Szapy meg egy ruszki retro-partyn történt kalandjait mesélte el, ami felettébb szórakoztatóan hangzott. 🙂

Mindent egybevetve tehát nagyon tetszetős profi koncert volt ez, én remekül éreztem magam; nagyon hamar el is röpült az a kb. másfél-két (?) óra. Köszönöm ezúton is a meghívást!