Terry Bozzio neve főleg onnan lehet ismerős, hogy olyan zenészóriásokkal muzsikált együtt, mint a 20. század könnyűzenéjének egyik legmeghatározóbb figurája, Frank Zappa és a minden idők egyik legjobb gitárosaként jegyzett Jeff Beck. Ezenkívül tagja volt a Missing Persons zenekarnak, megfordult a UK, Fantomas formációkban, kisegített a Kornban, szóval nem az a fajta ember, aki unatkozik. Lévén, hogy nagy dobmániás vagyok (elmondható, hogy előszeretettel figyelem a zenében a leghangosabb hangszert, ami az alapját adja az egésznek) és kíváncsi vagyok, ki mit tud kihozni a felszerelése adta lehetőségekből, végre őt is kipipálhatom az általam látott drummerek listáján!

Az immár 64 éves zenész egy amúgy is zsúfolt hét lezárásaként jött ezúttal fellépni, mivel arra a hétre még jutott egy Dave Weckl féle dobbemutató és Steve Gadd is akkortájt koncertezett saját zenekarával a fővárosban. Kicsit túl sok a jóból. Sajnos az előző fellépését már okát sem tudom, miért de kihagytam, most azonban elérkezettnek látszott az idő a pótlásra, hiába volt még aznap este Pro-Pain a városban. Ők vannak elég sokszor, Terry Bozzio-ról ellenben nem mondható különösebben el, hogy hazajárna ide. A Marczibányi téren található művelődési központ pont megfelelő volt egy, a promószövegben hirdetett közvetlen találkozáshoz Bozzio mesterrel és gigantikus dobfelszerelésével. Sajnos a találkozásból végül nem lett semmi, a művész úr állítólag nem akart egy rajongóval se szóba állni, nem volt dedikálás sem. Ebből ítélve olyan személyiség lehet kb., mint Slash, aki szintén nem arról híres, hogy eldumálgat, elbratyizik a fanokkal. Fura, mert egyébként szemlátomást élvezte a koncertet.

Az emeleten található színházteremben került sor az amerikai szuperdobos egész estés magánszámára. A két részre bontott előadás első részének csupán a végére értem oda és valami kalapálást a dobokon még elcsíptem. Utána szünet következett, ami kb. negyedóráig tartott, majd miután ettünk-ittunk, újra elfoglalhatta minden jelenlévő a helyét a teremben és jöhetett az est második része.

A második felvonás igencsak bíztatóan indult. Egy-két gongütést követően csapott bele Bozzio a Pat’s Changesbe. Mivel tilos volt az előadás közben kép- és hangfelvétel rögzítése egyaránt, így Youtube linkkel sajnos nem szolgálhatok. Terry saját bevallása szerint zenét akar játszani dobokon. A leghangosabb hangszeren ez egy igencsak magas célkitűzés. Bármennyire is végtelenített dobszólóknak tűnik egy-egy jelenése, azért ott van a groove a játékában, továbbá minden egyes szegletét képes kihasználni extra látványos, megalomán DW márkájú  felszerelésének és bár nála is ott vannak „mankóként” a programozott dobloopok, azért javarészben ő maga játssza el mindazt, amit hallunk.

A fellépés közben arra is szakított időt, hogy előjöjjön a szerkója mögül és beszéljen a publikumhoz. Na, ott is tök jókedélyűnek tűnt, ezért aztán nem is értettem, mi a fene nála ez az antiszoc hozzáállás. Csakis japán feleségével kívánt együtt lenni a buli után, aki elkísérte és aki a koncert közben fotózta.

Nem mondhatni, hogy különösebben elhúzta volna az időt. Pontosan annyit játszott, amennyi a rendelkezésére álló szűk egy órákba belefért. Olvastam olyan véleményt, miszerint a darabok, melyeket elővezetett, akár önálló dalokként, zeneművekként is megállnák helyüket, annyira egyben voltak. Merthogy Bozzio esetében messze nemcsak arról van szó, hogy öncélúan széjjelveri a dobját. Az alapnak nevezhető ritmusképleteket a lábdobokon és cineken szolgáltatta, míg a melodikusabb részeket a tamokon szállította emberünk és elkalandozhattunk a groove-ok által Afrikába, valamint felsejlettek karibi módra pezsgő ritmusok is.

Mintha egy nyolckarú polipot hallottunk volna, akihez metronómot lehet igazítani! Bozzio hozta csont nélkül, amit ebben a dobolós közegben el lehet várni, se többet, se kevesebbet. Habár vannak még tömegével iszonyat tehetséges, jó képességű dobosok, akikről el lehet mondani, hogy leiskolázzák a mezőnyt, azért nálam még mindig a tavaly látott Carl Palmer vezet, ha ilyesmiről van szó. Ettől függetlenül Terry Bozzio is megérdemel egy főhajtást.