2020. január 15-én jött ki Kicsi a bors, de erős EP sorozatunk első epizódja. Azóta 4 év telt el és ma sorozatunk 250. része került napvilágra. E ünnepi alkalomból most is, ahogy eddigi szokásunkhoz képest az underground metálvilág egy-egy gyöngyszemét hoztuk el nektek.

Zorn

Philadelphia sikátoraiból nőtte ki magát a black/crust/punk egyveleget prezentóló Zorn. A banda 2015 környékén alakult, majd néhány évnyi vegetálás és kezdeti demózás után a fejünkre robbantották az okkultizmusban és horrorban gazdag agyszüleményét. 2023-ban egy zajos bemutatkozó lemezzel jelentkeztek, ami a zenekar nevét viselte, most pedig összepakoltak egy mini albumot Endless Funeral címmel, ami a maga 14 percében olyan intenzitást produkál, amelyre sok banda egy órás korongon sem képes. Őrült démonok, habzó szájú boszorkányok és egyéb túlvilági rondaságok játsszák a főszerepet a kiadványon található 5 szerzeményben. A dalokra rásüthetjük a dallamos jelzőt, hiszen gitárok terén igencsak fogós megoldásokat hallhatunk, de ezek egy pillanatra sem engedik el a tébolyult, gonosz hangulatot. Jó érzékkel kikevert stílusukról elmondható, hogy nemcsak a fekete fém, a punk volt fontos inspiráció számukra, mivel a mélyben feltűnik a klasszikus heavy metal és a hardcore is. A legmarkánsabb ismertető jegyük azonban Eric Teofilak vokálja, akinek agresszív, húsba maró károgása valahol a thrash metalban gyökerezik, így nem nélkülözi az őszinte dühöt sem. 

Thecheeseburgerpicnic

Ha grindcore, hardcore, vagy mathcore, akkor sokan hátat fordítanak az ilyesfajta zenei produkciónak, pedig csak tudni kell, hogy mikor és milyen dózisban adagoljuk be magunknak. Ha igazán extrém kiruccanásra vágyunk az underground mélységeibe, érdemes ezt a vonalat is megvizslatni, hiszen olyan finomságokba is belefuthatunk, mint a nevében sem teljesen normális Thecheeseburgerpicnic. A Maya Chun énekesnővel felálló csapat ugyanis gyakorlatilag a szélsőségek megszállottja már jó pár éve. Zenéjükben a grindcore, cybergrind, hardcore és mathcore elemek rendre megjelennek, de igazán kategóriába helyezni nem lehet őket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint idén megjelent friss EP-jük, a Nausea, ami 8 csodálatos dalt tartalmaz stílusának megfelelően 8 percbe sűrítve. Dalszövegek tekintetében a leghétköznapibb problémákkal szembesülünk: féktelen harag az arroganciával, ostobasággal, hűtlenséggel és egyéb gyarlóságokkal szemben. Hallgatás közben az Összeomlás című film ugrott be, melynek főszereplőjét egyetlen apró kellemetlenség billentette át az őrület szorongató markába egy balszerencsés napon. 

Emasculator

Az ezotéria alapvetően közelebb áll a hölgyekhez, mint a férfiakhoz, feltételezhetően azért, mert fogékonyabbak a lelki folyamatok befogadására. A nemzetközi összefogásból 2021-ben született Emasculator is jó példa erre, hiszen ősi vallási rituálék, a születés és halál titkainak kutatása áll érdeklődésük középpontjában. A rutinos zenészekből összetevődő női alakulat mindezt ráadásul nem egy délutáni matinénak szánt formulában adja elő, mivel stílusukat leginkább a brutális death metal háza táján kell keresnünk. 2022-ben megjelent demójuk még nem keltette fel különösebben a közönség figyelmét velük kapcsolatban, viszont a nemrég megjelent The Disfigured And The Divine minden bizonnyal ott lesz az extrém halálfém kedvelőinek látómezejében. A közel 21 perces kiadványra hét teljesen friss tételt pakoltak, melyek nincsenek híján a sebességnek és a bólogatós cammogásoknak sem. Ugyan a műfaji kereteket nem lépik túl, dalírás szempontjából biztosan nincs szégyenkezni valójuk. Mallika Sundaramurthy mély, öblös hörgése mindig jó ütemben érkezik a masszív, erőteljesen megszólaló alapok mellé. Ha ezt az intenzitást és minőséget egy nagylemezre is át tudják ültetni, akkor még hallani fogunk róluk. 

Distorta

Az ausztrál Distorta zenekar pályafutása 2016-ban vette kezdetét, azonban sokáig csak a próbatermeknek adták át életfelfogásukat és zenéjüket. A tényleges bemutatkozásukra 2023-ig kellett várni, amikor megjelent A Devil In The Dust című EP-jük. Nem véletlenül említem velük kapcsolatban az életfelfogást, mert groove, death, metalcore elemekből álló stílusegyvelegük ellenére (ez általában egy sötétebb, agresszívebb hangulatot vetít elénk) nagy hangsúlyt fektetnek a szórakozásra is. Új EP-jük, a Deadman kapcsán például leírták, hogy az élet, halál és felszabadulás témakörét bejáró dalaik hangjegyei közé jócskán szorult a felvételek során elfogyasztott sörmennyiségből is. Ennek eredménye, hogy a közel 20 perces, 5 tételt felsorakoztató anyag igazán lendületes és a maga módján vidámnak mondható. A szerzemények ökölrázós, együtt éneklős, falbontós szellemiséget képviselnek, miközben masszív bólogatásra is ingerelnek. Külön említésre méltó a produkcióban Dmitry Keremetskiy vokálja, akinek morgásai, sikolyai a hozzá kapcsolódó csordavokállal igazán üdítőnek hatnak.

Terror

Elég volt pár pillantás a promós fotókra, valamin annak megismerése, hogy a Terror nevű egyszemélyes projekt Dél-Amerikából, Brazíliából származik és nagyjából helyre is állt bennem a kép, hogy valami nagyon mocskos, bestiális black/death őskáoszt fogok hallani ezen a bemutatkozásra szánt EP-n, ami a Hymni Belli Occultum címet kapta. Ugyan az előérzetek időnként megcsalnak, most teljes mértékben sikerült beazonosítanom az anyagot már a lejátszás megkezdése előtt. A gyakorlatilag kézzel fogható információkat nélkülöző kiadvány mégis megugrotta a szintet, hogy megemlékezzek róla. Ez leginkább a témájának köszönhető, ami a sajnálatos módon lokálisnak már nem nevezhető, egyre erősödő erőszakhullámot veszi górcső alá. Gengszterbandák, háborús övezetek, nyomornegyedek és kilátástalanul tengődő szerencsétlenek világa felé tartunk a Terror szerint. A sötét víziók recsegős-ropogós, fojtogató blast-beatek, géppuskaropogások közepette ölelnek körbe minket a mindössze 18 perces kiadvány által, a feloldozást pedig hiába is keressük. Az igencsak realista témák fölé ráadásul egy elmosódott, megmagyarázhatatlan okkult hangulati faktor is emelkedik, ami azt vetíti előre, hogy a sorsába az embernek talán már nincs is beleszólása.