KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #275

E heti EP sorozatunk középpontjában az OSDM műfaj áll. A hörgéseket és kaszaboló riffeket két hazai banda igen csak energikus, friss anyagai foglalják keretbe.

Jack

Egy évvel a kanadai Chadhellel közös split albuma után újabb EP-jével jelentkezett hazai crust-grindpunk alapbandájának is nevezhető kiskunhalasi Jack. Ez önmagában nem is lenne nagy újdonság, hiszen a csapat 1996-os megalakulása óta jó néhány kis és nagylemezt, valamint split-et kiadott már. A mostani szenzáció az új EP mellett, annyi hogy ezt már egy teljesen új felállással adták ki, ugyan is az énekes Levin kívül mindenki új tag a zenekarban. A zene viszont a régi, az igazi arclezúzó tömény grindcore/punk őrület. A Reménytelen optimizmus címen futó EP összesen három szám, valamivel több mint 4 percben. Elmondásuk szerint szövegeikben „a jelenlegi helyzetre reflektálnak, a hiszékenységre, a végtelen ostobaságra, a mostani és jövőbeli generáció iránti felelősségvállalásra fókuszálnak”. Az EP készülő új lemezük előzetese is egyben.

(Armand)

Abyssmic

A chliei Abyssmic hivatalosan május 15-én megjelent Passage Through The Mind című debütáló EP-je minden bizonnyal elkerüli messziről az okos death metal csapatok gyülekezetét és megkeresi a helyét egy kényelmes családi kriptában. No, nem azért, mert annyira egyszerű zenét nyomnak, hogy két pendítéssel elintéznek minden, hanem azért, mert régimódi, hangzatosan nevezve old-school halálfém kíséretében szeretnének térdig gázolni a belsőségekben. Mindezt a lehető legpuritánabb, leghagyományosabban teszik, hogy hallgatás közben legyen időnk elmélyedni a mindenféle összepakolt képrészleteket felvonultató borító vizsgálatában. A zene is hasonló egyébként a duóként működő chilei alakulat esetében. Soul Collector (dobok) és Coragyps Atratus mindenes (Decrepitud, Humberstone, Kayros, Winds Of Darkness) az élsimítások, összeolvasztások mestereként rakja össze a közel 25 perces dalcsokrot a rajta található 6 tétellel. Az a probléma ezzel a simítgatással, egymásba oltással, hogy könnyen el tud veszni az egyéniség is, hiszen nem minden fül-vevő a nüansznyi különbségekre. A kissé negatív visszhang miatt azért nem kell megijedni Az Abyssmic munkásságától, mert egy kellően hangulatos, nyersen de jól megszólaló mini-albummal örvendeztették meg a műfaj kriptalakó rétegét és biztosan találnak maguknak hallgatóságot is.

Madrost

Nem ma kezdte a pályafutását a kaliforniai Madrost zenekar, akik egy igencsak tüzes, technikás játéktól sem mentes death/thrash egyveleget nyomnak. Az alapok mellett muszáj megemlíteni a minimális progressziót és a speed metal jelenlétét is. 2007 óta folyamatosan jelen vannak az undergroundban, négy nagylemezt adtak ki és nem spórolnak a demók, EP-k, válogatások, élő felvételek megjelentetésével sem. Teljes értékű kiadványt ugyan 2020-ban adtak ki, az biztos, hogy nem tétlenkednek. Egy korai dalaikból készült egyveleg után most friss szerzeményekkel is megörvendeztetik a nagyérdeműt Imagination Theory című EP-jükkel. A 26 perces kiadványon öt új tétel, valamint egy élő felvétel található. Az alapító, fő dalszerző Tanner Poppitt (Regalia) és jelenlegi legénysége ezalatt az idő alatt egy perc szusszanást nem hagy nekünk: a zabolázatlan, nyers agresszió, a bőven befogadható, de érzékelhető káosz jellemző minden egyes (3-4 perces) tételre, a dühödt vokál mellett pedig egy-egy magas oktánszámmal felpörgetett szóló, vagy kavargó riff áradat. Az utolsó, koncerten rögzített dal szükségessége erősen megkérdőjelezhető, a többi viszont egész jó kis időtöltés, ha lemerült az aksi és gyorstöltőre van szükségetek.

Putrid Requiem

Nem kényeztetnek el minket, firkászokat információáradattal az orosz Putrid Requiem, akiknek bemutatkozó EP-jét szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Az Engulfed In Rot…You Lay egy ízig-vérig mini album, hiszen alig negyed órás, mégis rengeteg energiát képes mozgósítani. Alapvetően OSDM bandaként vannak nyilvántartva, de annyit sikerült megtudnom, hogy a tagok alapvetően thrash és girndcore hordákban múlatták eddig az idejüket. Nem csoda hát, ha a régi vonalnak egy egészen extrém, recsegős-ropogós vonalát képviselik úgy a külsőségekben, mint a zenében. A sűrű masszaként, élő, lüktető pestisként ránk zúdúló négy saját dal mellett egy feldolgozást is pakoltak a kiadvány végére, ami szerintem tökéletesen bemutatja, milyen irányban találhatók a kedvenc zenéik. Ez a dal a Cremated az amerikai brutal death/grindcore veterán Morticiantól, aminek első felvétele valamikor ’92 környékén zajlott, természetesen élőben és csak 1996-ban került fel Hacked Upo For Barbecue című debütálásukra. Földalatti karnevál tehát a Putrid Requiem, amit a különc zenéken élők biztosan élvezni fognak.

Liberal Youth

Újabb EP-jével jelentkezett a Savaria Colonia Hardcore mozgalomból ismeret szombathelyi hardcore punk banda, a Liberal Youth. Bár a csapat idén februárban már kiadott egy kislemezt (Első sorból nézheted majd…), amin egy kivételével ugyanazok a dalaik hallhatóak, mint a mostani hat számos HÁBORÚn. Hogy mi a koncepciójuk, nem tudom… Szó ami szó, mindenesetre most is egy bivaly erős, agresszív és nagyon energikus anyagot kaptunk tőlük.

(Armand)