EP sorozatunk 88. epizódjában nyakig merülünk a kátrányos, gyászos hangulatba. Lesz itt dögrovás, ősi rítusok, hullahegyek, pokoli ámokfutás és igazi temetői oratórium. Csemegézzetek kedvetekre!

Ha igazán kegyetlen death metalra vágysz, ahol a szokásos hullahegyek helyett a gonoszság forrásából meríthetsz egyet méretes korsóddal? Akkor a Galra biztosan megadja a mai napra az alaphangulatot! A norvég duóban Lotr teljesít erőn felül a hangszereket illetően, míg a vokálért Andtef a felelős. Ez utóbbi a sava-borsa az egész Galra jelenségnek, mivel énekesünk hörgése-morgása kegyetlen mélyről érkezik és úgy vésődik bele a húsunkba, mint egy láncfűrész minden egyes mozzanatával. Még monotóniával sem vádolhatjuk, hiszen egy olyan skálán belül, ahol csak a démonok kommunikálnak egymással, mindent lefed. De ez is volt a cél, mivel zenészeink a Földet leigázó különféle szellemek, idegenek és ismeretlen entitások szemszögéből kívánják szemlélni az emberi fajt, ami rongyos életéért könyörög még utolsó szavaival is. Az elképzeléshez tökéletesen passzol az EP morbid borítója, a kíméletlenség pedig a hangzásra is ugyanúgy ráfogható. Ez a duó első igazi kiadványa, ám már ezek alapján is érdemes lesz követni a sorsukat.

(boymester)

Az orosz származású MORIYA zenéjében a buddhista tradíciók – ethno hangok, mint például csengők, gongok, torokének és szellemiséget egyesíti az iszapos post-sludge doom metalt fullasztó, apokaliptikus, reményt veszette világával. Ebből a nem mindennapik konstellációból született meg a zenekar (amiről szinte semmit sem tudni) négy tételes Atma című EP-jük, vagy inkább albumuk. Dalaik mind 10 perc feletti játékidővel  bírnak és olyan elsöprő erővel bírnak mint egy megállíthatatlan elementáris vihar, vagy egy felsőbb Isteni hatalom dühe, mely a földbe döngöli az emberiséget a bűnei miatt. Az egész egy világvéget sugárzó poszt-apokaliptikus hangulatú, robbanásszerű zúzda massza, ami a levitáció hangjain megszólaló tibeti – buddhista hangképek hatására is félelmemben tartja a lelked. Ha eddig a Neurosis volt a kedvenced, ezentúl a MORIYA lesz. Zenéjük, mint egy éhes démon felfalja a lelkedet. Az anyag legkönnyebb tétele (ha lehet ilyet mondani) a záró Гамая (Gamaya), amibe egy kis progresszív színezéket is beletettek, de ennek ellenére a szó szerint ez is a falra ken fel.

A Hydrus (Led by Serpents, Ickis) által vezetett egyszemélyes Estuarine projeket zenéjén egyértelműen érezhető a Lovecraft hatása és annak megkerülhetetlen a horror témái, de ugyanúgy kedvenc inspirációs forrása különféle extrém zenéknek, mint mondjuk Tolkien fantáziavilága. Sokfelől megközelítették már a történeteit, próbálták már hangulatvilágát zenei formába önteni hol kevesebb, hol több sikerrel. Nyarlathotep EP-jén, ami akár lemez is lehetne az ismeretlentől való rettegés, megfoghatatlan félelem mellett a megbomlott elme is fontos eleme volt a mester meséinek. Az alkotó erre támaszkodik most is, ami már zenei összetételében is elég skizofrén jellegű és érdekes. Az Estuarine technikás, kísérletező black/death metal keveréket játszik, de szívesen használják vele kapcsolatban a grindcore jelzőt is a rövid dalok és a bődületes kitörések miatt. Jól tudja már egy tapasztalt zenerajongó, hogy ez mit jelent: egy alapvetően hallucinációkra, téveszmékre és elmebajra építkező anyagot, amiben bármi megtörténhet. Nem egyszerű hallgatnivaló, de egyszemélyes alkotásként mindenképp megsüvegelendő a benne elhangzó 8 tétel, ami igazából csak 9 és fél percet követel az életünkből.

(boymester)

Véleményem szerint akár mennyire is népszerű extrém műfaj, keveset foglalkozunk a „cammogós„, brutális death metallal, pedig az elmúlt években igazán kiemelkedő anyagokat termelt ki magából a könnyednek semmiképp sem nevezhető vonal. A végsőkig bonyolított logók és amorf kreatúrák sokaságát felvonultató borítók pedig elég komoly zenei teljesítményeket tudnak rejteni a szemünk elől, ahogy azt az amerikai Scrap Pile hordája is be tudja bizonyítani. Első EP-hez képest a négyfős társaság kifejezetten profi munkát végez még akkor is, ha kereteikből nem igazán lépnek ki. Adott tehát egy modern death metal horda, ahol a technikásság is megvillantja magát időközönként az állatias vokalizálás számtalan megnyilvánulása mellett. Akad itt minden: gyomorforgató hörgés, kiabálás, károgás, grind acsarkodás és természetesen a kötelező lassú, idegtépő menetelések, amiket időközönként gyors tempóváltások robbantanak darabokra, máskor meg djentes szaggatások és gitártépések. A pályafutását rövid ideig The Boz néven kezdő Scrap Pile a modern, brutális death egy új üdvöskéje lehet mindenképp a The Unnamed című EP-n nyújtott teljesítménye alapján. Ha kenyerd az efféle extremitás, mindenképp próbáld ki!

(boymester)

Az ausztrál death/doom metalos Futility 2007-es megalakulása óta a ’90-es évek bánat doom metaljának vonalán utazik. Igaz fennállásuk alatt volt néhány hullámvölgyük , ennek ellenére három kiadványt tudhatnak magukénak. A legutóbbi a múlt hónapban kiadott Anhedonic, mely 4+1 feldolgozás képében a birt death/doom nagymesterei előtt (Paradise Lost, Anathema, My Dying Bride) tiszteleg.  Dalaikat az áporodott, temetőszagú melankólia, a nehéz, fullasztó légkörű és végtelenségig elnyújtott riff-futamok, valamint a hegedű gyászos hangjai járják át. Amolyan temetői balladák a műfaj szomorkás romantikájával, melyet az Anathema örök klasszikusának, a Sleepless feldolgozásával koronáznak meg.