A floridai Denial Fiend bár fiatal csapat, ennek ellenére, mind tagsága, mind műfaja a régi időkre csapat vissza, alakulásuk két éve következett be, nagy nevek projectje, amolyan crossover old school thrash-death. Két demó majd egy kislemez után az Ibex Moon Records piacra dobta kritikánk tárgyát. Mint már utaltam rá; nagy nevek összezörrenéséről van szó: Kam Lee – vokál (akit a kultikus death metal csapatból ismerhetünk – Massacre és ő énekelt a korai Death-ben is, ezenkívül hatásterülete volt még pár kisebb próbálkozás is: Abhorred Existence, Mantas, HatePlow, Skincrawler). Azt hiszem kellően kultikus figura a kemény zenei scenén belül, de itt van nekünk még dobok terén Curtis Beeson, akit a méltán közismert thrash brigádból ismerhetünk – Nasty Savage, ezen kívül ő is volt Massacre tag, s neki is vannak kisebb vállalkozásai, név szerint: Havoc Mass, Lowbrow, Fester, Fierce Atmospheres). De itt feszíti még vastag húrjait Terry Butler (megint csak Death és Massacre illetve Six Feet Under), és végül Sam Williams – gitár, nos ő is Massacre illetve Down by Law és Pseudo Heroes arc. Na szóval kedves olvasó, lehet kattogni, hiszen mit hoz össze ilyen négy nagy név, négy nagy múlt és négy félig meddig lezárt fémzenei történelem. Rosszul gondolja, aki azt hiszi, hogy a világmegváltást ők elhozzák, ne rakjuk túl magasra a lécet, mert minden egykori nagy név és zenekar leveri azt, ma már nehéz újat alkotni, sőt hatásoktól mentesen élvezhető közegbe helyezve azt, egyszerűen lehetetlen! Azért lássuk, mit is csaptak össze közel háromnegyed órában!
Zeneileg (mint már írtam) old school thrash-death, alapvetően középtempó pár begyorsulással, kórusokkal, igazán régi időket idéző thrash szólókkal, gyilkos riffekkel, bélel és jó pár m³ hullaszaggal. Számomra, ami elsőre is beugrott halván a váltakozó se nem túl durva, se nem túl dallamos régi sulis csapkodó halál fémet, az a méltán közismert kaliforniai Ghoul, mind zeneileg, mind koncepcióban megegyeznek; mindkettőre jellemző az erősen crossover hatásmező kiaknázása, a múlt újragyúrása egy jó adag hollywoodi rothadó krémes lepte 80’as évek marta vérgőzös zombi-horror sziruppal, a végeredmény, pedig kellően abszurd és vicces, hogy komolyan vehessük, s elvesszünk a hihetetlen jó riffek és tekerő vastag basszusok mögött. Egész sok zenekart felsorolhatnék, melyeket a hatások között lehetne említeni, de feleslegesnek tartom, hiszen a Ghoul példa azt hiszem kifejezte a Denial Fiend fő stratégiai pontjait.
Aki vágyik egy kis művérre, édes gumigennyre, kifolyt szemre és sírból éjszakai portyára induló részeg élőhalottak inváziójára egy olyan zene köntösében, mely méltón lehet retronak nevezni (de újító szándéka és erősen reprodukciós önreinkarnáció íze miatt, akár post-retronak is), annak ott a helye a polcán a They Rise-nak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.