A lengyel Elysium lemeze érdekes eset, mikor megjött a promó pack és többek között a Godfather is a kezem ügyébe kerül, elnapoltam a belehallgatást és így a kritika megírását is, úgy voltam vele, hiába ad ki egész jó anyagokat a szintén lengyel Metal Mind Productions, azért ilyen gyengelábon álló külsőségekkel megáldott korong nem túl sok értéket hordozhat magában. Mivel már jó ideje élvezi tulajdonomat és vendégszeretetemet, így csak rászántam magam a kötelességem teljesítésére és belehallgattam. Ekkora meglepetés ritkán ér, az iszonyatosan gyenge borító (de tényleg, ilyen ócskát rég nem láttam!!!), a booklet még megüt egy szintet, de maga a korong úgy néz ki, mint egy hanglemez (egy időben lehetett kapni ilyesmi írható CD-ket, és audiót írva rá egész felinges hatást keltett) mögött egy hihetetlenül technikás és magával ragadó zene fogadott. A wroclawi csapat 96-ban alakult, egy demó után hosszú és mozgalmas nagylemez listát hagytak maguk után, ahogy valójában a Godfather 2005-ös és az Empire Records kiadta már egyszer, csak a Metal Mind Productions mániája lett mostanában minden valamire való Empire Records kiadványt újra piacra dobni. A tagok némelyikének neve egész beszédes, pl. volt basszerosuk Michal Buczak (akit a Enter Chaos-ból ismerhetünk), vagy gitárok terén Michal „Stoker” Stopa, aki szépen darált Dissenter-ben is. Műfajilag az Elysium melodikus death-thrash, ami a jelenben tekintve meg lehetősen metalcore orientált képet fest, sőt! Első hallgatásra az is…
Hatások mellett olyan nevek említhetőek meg, mint a Carcass és az At The Gates vagy éppen az In Flames (azt hiszem ez a három banda evidensen kapcsolódik a melodikus death metál scene vívmányaihoz). De ugyanígy beilleszthető még a kirakós játékunkba a Testament, Slayer, Bolt Thrower vagy a Nevermore cimkéje. Az összkép, pedig egy energikus és dallamos, de azért kellően húzós könnyen emészthető death metal, valahol a Carcass – Heartwork és a Testament – The Gathering között félúton. Maciej Miskiewicz hangja egyértelműen Jeff Walker orgánum, míg a dobjáték Pawel Kulawik részéről Paul Bostaph… A riffek nem gyilkosak, inkább dallamosan lecsengve vezekelnek, de bennük fogant az iszonyat és a harag, míg a szólók nagyon erősen virtuózok, tipikus thrash csapások. A beálló középtempók is inkább thrash orientáltak, mint death metal, de akadnak nagyon nyakatekert és már-már komplexvitást betege mechanikába helyező témák is. Mindentől függetlenül, kellően hallgatóbarát ez a közel 40 perc, ahhoz hogy a remek kiállások és hangulatok belemásszanak a fejünkbe és csak nagy nehezen vehessük ki. A csapat azóta megszűnt, ez tehát az utolsó lemezük újrakiadása, s annak ellenére, hogy nem hatásoktól mentes, és erősen metalcore szerű, mégsem félek, hogy rákattannának a mai maistream muzsikák fanjai.
Az ok egyszerű, a csapat a minőségi korongja ellenére is megmarad a lengyel underground berkeiben, s bár 2005-ben már a metalcore előszele erősen döntögette a műfaji pilléreket és kapukat, a determinált HC zászlaját kitűzve a bércekre gomba mód jöttek létre jó és kevésbé jó csapatok, az Elysium teljesítmény nem megy úgy el az érettebb zenebarátok mellett, hogy ne karolna beléjük. Egy hihetetlen jó lemez, félelmetesen rossz külsőségekkel (nem tudom a kinek volt ízlésficama – a zenekarnak vagy a producernek, de a designer kezét tőből törtem volna le a helyükbe!), mely sem műfajában, sem megjelenésében nem foglalja magába azt a minőséget, amit itt hallhattunk!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.