A californiai beszédes nevű Life Long Tragedy 2001 telén kezdett neki erőteljes és agresszív zenéjének, s hamar kellően ismerté váltak a punk és hardcore közegekben. Mondhatni a dolog maistream, pontosabban az ilyes fajta csapatok most előnyt élveznek, sok más műfaj társukkal szemben…
A Runaways névre keresztelt msádodik korongjuk 35 percben vezekel a HC zajosabb és művészibb kövein (nem véletlenül adta ki a Deathwish, ami a legutolsó Converge és Killing The Dream lemezt is), a hatások itt is merítkeznek a Converge adta beteges őszinteségben, ám az alapvető lenyomatok az Unbroken és Modern Life is War dolgokban keresendőek, némi Terror és Integrity masszával közösködve. A dallamok és a brutalitás egyaránt jellemző, kellően emocionális, s közben a fejedet tépi le, újítás nem sok van, ám az összkép így is kellemes és maradandó. Rengeteg lassú témát és önmarcangoló riffet kapunk, melyeken az érzelmek áthaladva szépséggé és torzóvá létesülnek. Nincs értelme, egy-egy dalt kiemelni, ez egy zajos és őszinte cilinder, melyből a zenészeink ellentétes szegmensekből varázslat árán mutatványt mutatnak be az életnek, ami néha olyan mélységekbe visz, hogy a Neurosis neve ugrik be… de meséljen helyettem a klipnóta:
Végezetül mivel is zárhatnék? Az élet nagy várakozása a halál, és a létezés nem más, mint az elmúlás elleni harc úgy hogy boldogságot és értéket hozz létre önmagad és a környezeted részére…
.gif)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.