Az angol fiatal thrash legénység 2002-ben alakult Patringtonban, átestek egy énekes cserén, pontosabban Andy Napierski pozícióját is Liam Liddell – gitáros vállalta magára. Két Ep és egy demó mellett a Sworn Amongst második nagylemez az And So It Begins címet kapta. A srácok saját bevallásuk szerint HC keverte thrash metált játszanak, amire néhol valóban hallani megoldásokat, de én inkább maradnék a thrash metál jelzőnél, mint műfaji meghatározás.
Ez a közel 55 perc a maga 10 számával minden különösebb matematikai fejtörés nélkül is kiszámítható, hogy nem rövidke 2 perces darákat kapunk, hanem 4-5 perces technikás és váltásokkal színesített, virtuóz és hihetetlenül dallamos szólókkal megspékelt mai thrash anyagot, amiben a jelen és a múlt egyaránt páholyt foglalt magának. A csapat olyan neveket ismer el hatások gyanánt, mint: Pantera, Machine Head, Metallica, Megadeth, Prong, The Haunted, Children Of Bodom, Black Label Society, In Flames, Soilwork, Strapping Young Lad és Lamb Of God. Nos, kétségtelen hogy szinte mindegyik zenekarnak a pecsétje magába foglaltatott az And So It Begins-ben, ám igazán meghatározóan a Metallica és a Megadeth van jelen, illetve talán egy kicsit a The Hanunted és a Children Of Bodom, a többi elenyésző. Azért ezek nem kis nevek, és ha ilyesmikkel dobálózunk, akkor az is kétségtelen, hogy a megfelelő tudás nélkül ilyen bandák hatásai nem merülhetnek fel; nincs is velük semmi gond. Fiatalságuk ellenére nagyon is komplexen darálják le a komor és vidám dallamokkal színesített thrash zúzdát, amiben a heavy metál és némi thrashcore is helyet kap, utóbbira a szaggató megoldások és a vokál rekedt hörgés szerű ordítása segít rá (eléggé olyan mint a Gary Meskil orgánuma a korai Pro-Pain-ből – és itt-ott még grooveokat is kapunk!). Nem nagyon tudok mit kezdeni velük, semmi gond sincs a Sworn Amongst brigáddal, csak olyan szükségtelen termék, olyan, mint egy újabb pattanás a tinik arcára, gennyes és elrontja a randit azzal a helyes sráccal, akire már 3 hete startol, s most végre elkérte a számát… erre egy újabb pattanás, de valójában ott feszül bőrének textúrájában még egy tucat, és a hormonok is dolgoznak…
Hogy ne poénkodjam el a dolgot (mert valóban nem érdemlik ezt az angol zenészeink), albumuk nem váltja meg a világot, okos és értelmes hibrid, de minimálisnak ítélem azt a zenei közeget, aki éppen erre a határátlépő (egyik lábbal a múltban, a másikkal a jelenben – de inkább a régies ízek a dominánsok) mezsgyére vágyna. Ettől függetlenül nem fogom őket lepontozni, hiszen ügyesek, csak éppen szükségtelenek is egyben.
Így a végére érve se tudtak meggyőzni, jó anyag a maga formájában és módján, de ennyi, s semmi több… ilyen téren talán jobb lett volna, ha színtiszta thrasht vagy thrashcoret kezdenek el gyúrni, mert mindkettőre komoly esélyeik vannak, amúgy a lemez nem szól rosszul, de ahogy a zenével, úgy a borítóval se sikerült megbarátkoznom komolyabban…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.