Az angol A Poetic Yesterday 2005-ben alakult, és a Rising Records 2007-ben döntött úgy, kezd velük valamit – mindenki legnagyobb örömére – így hát a kezemben foghatom a debüt anyagot, melynek a külsőségei messzemenően gyönyörűek – Luke Travis illetve Sam Badingfield futurisztikus olajképe – azonban maga a korong egy ócska digitális szösszenet. Nézzük mi fogad a profi hangzású, s mint már fentebb utaltam rá; külsőségű anyag mögött, mint zene!
Semmi újat, semmi igazán jót, semmi egyénit, és semmi igazán érdemlegeset. A helyzet, az hogy a screamo és emo dolgok találkoznak itt a post HC és némi metalcore betétekkel, egy kis heavy metálos ízzel megtoldva, melytől néhol egész rock ’n’ roll szerűvé lesz a közel 40 perces képződmény, amiben néhol pop-os, máshol pedig egész mély részek is kifejlődnek – ahogy szinte filmzene burjánzásokat is biztosít a billentyűk gyönyörű használata.
Hatásokat nem írnék inkább, értelmetlen lenne, hiszen egy másolat. A hangszerek és a tudás patentül a helyén van, néhol feszes, néhol csöpögős és akadnak egész kemény kiállások és beindulások, ahogy a kórusok is szépen szaggatnak, csak úgy, mint a letisztult riffek és ritmus hegyek. A vokál változatosságát mutatja, hogy a szép fiúk közül hárman is dalra fakadnak, mind más és más tónusban, de a helyzeten sem a tiszta ének, sem a hörgés, sem a szokásos screamo rombolás nem dob sokat. Lerágott csont, és a nyálcsorgató kutya rég jól lakott már…
Az akusztikus leállások kimondottan jók, és sokan másképpen ítélnék meg – köztük én is – ha nem idén, hanem mondjuk 6-8, esetleg 10 éve rukkolnak elő ezzel a koronggal, mert bármilyen báránylelkű, gyapjús szívű, jó indulatú is vagyok, ebből bizony 5.7-nél többet nem tudok kihozni, pedig hangsúlyozom, vannak nagyon igényes és magukkal ragadó részek, de túlságosan is telített a piac.
Igazán kellemes hallgatnivaló haza fele kocsiban, miközben a zuhogó eső cseppjei mohón verik a kopogó ablakot, az ablaktörlő kattogva mossa le őket a szélvédőről, egy meggyújtott cigaretta füstjében világító műszerfal mellett időzve a szép és mély tónusokon, s az elgondolkodtató lepergett múlton, melyeket ez a 38 perc fektet elénk, miközben elsuhannak mellettünk a szembejövő-szeletelő reflektorok. Ennyi A Poetic Yesterday, de semmi több…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.