Stove Bredsky neve nem hinném, hogy túl sokat mond bárkinek is, azonban remélhetőleg Stephen Brodsky annál többet. Akinek nem, annak érdemes utána nézni a Cave in, The Octave Museum és a Pet Genius-nak, a Cave in hatalmas, a másik kettő annál felejthetőbb, főleg a géniuszunk… a névváltás oka hogy valami mást kapunk, megfoghatót és megfoghatatlant egyszerre. Stove Bredsky szétmosott olaj-világa rozsdás és csúszós egyszerre, nem is beszélve a befecskendezett több liter tudatmódosító szérumról, melyek kísérleti hangvételt teremtenek a szépség és a gyönyör, boldogság és keserűség, hallgatható és hallgathatatlan, kísérleti és rég beállt dolgok, dobhártyák, kályhák és kémények között…
Az igénytelen külsőségek mögé zárt korong a maga 18 dalával és közel egy órát pergető játékidővel csodálatos utazásra invitál, s műfajilag valami olyasmit ábrázol, ami a The Doors, Jimi Hendrix (bár annyira nem lázadó-lázongó kísérlet) és The Beatles között mozog (feldolgozás ízzel) – tehát a régmúlt koszos rock zenéi és dallamai elevenednek fel (kissé blues-ósra véve a dolgot néhol) shoegaze és sludge (egy picit stoner) rock – metállal vegyítve, mely néhol olyan hatásokat kelt, mintha Nirvana Unplugged-jét hallgatnám. Fogalmam sincs mit írjak rá műfaj gyanánt, mindesetre többszörösen túlszárnyalja a Pet Genius által létrehozott gombák és hasis préselte széthullás birodalmat.
Holott a The Black Ribbon Award is tartalmaz egy nagy adag pszichedelikus telítettséget; hullámzást és kísérletet, s annyira-de annyira régiesen és mélyről jön, hogy a 20-30 évnyi ugrás már a tompa hangzásból is alapvetően eredendően fakad, amire a zene már csak ráerősít… megsemmisítő érzete a derűlátásnak, melyből, ha van is felemelkedés, az csak egy újabb alternatívát szülhet…
Fogalmam sincs mi vagy ki a célközönség, elméletileg bárkinek tetszhet, a befogadás éppen úgy silány és telített egyszerre, mint maga a zene. Mindesetre, ha még művészkedő is az egész, mégis valahogy van egy kis művészi csípős íze, szarkasztikus négylábú hugyozó-gépe, két lábon járó maszturbáló prései és valami, ami megfoghatatlan. S igen! Éppen ez a valami megfoghatatlan jelenti azt a varázslatot, melytől a The Black Ribbon Award értékelhetővé és szerethetővé lesz – válik.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.