A tazmániai ördögökkel nem rég olvashattatok interjút, amelyben már a kérdések között is utaltam rá, hogy mennyire komplex és technikás az új lemez. A Psycroptic 99-es alakulása óta a legerősebb és érettebb anyaggal lepte meg a death metál igényesebb szerelmeseit. Azt a vonalat vitték tovább amit már a 2006-os Symbols of Failure-ön is hallhattunk… és immáron a negyedik nagylemezzel bontják le a világot durva zenei attitűdök közé zárva.
Jason Peppiatt változatos vokálja, David Haley szinte már-már gépi dobjai (melyben a duplázó iszonyat mód központi szerepet kapott, és olyasmi hatást kelt, mint a Fear Factory – Demanufacure-je – tehát az egésznek van egy kis futurista hibrid íze – amire a szövegek is rátesznek egy lapáttal – illetve némely dalok eleje és vége misztikus ipari felhőkkel telve lélegeznek) mellé feszes és éles riffek tódulnak Joe Haley-nak köszönhetően melyeket kiegészít Cameron Grant mély basszusaival. A témák bármennyire is modernnek hatnak, azért itt-ott old school elemek és thrash hatások is meg-megmutatkoznak (néhol egész Kreator-ös a dolog és a Slayer is egy minimálisan érezhető – erre épít rá, hogy pl. a Horde In Devolution vége fele újabb Satyricon féle hangzás és zenei koncepció kerekedik ki), s ahogy egy death metálos magáénak érezheti (késői Death szerű, hasonlóan progresszív és energikus), úgy egy érettebb metalcore-os, de főként a deathcore szerelmeseinek nyújthat sokat – számukra nagy felfedezés lesz, hogy az Ob(Servant) közel 50 perce az összes álltaluk dicsőített hordát a sárga földig aláz!
A borítóért bizonyos Raymond Swanland a felelős, sajnos a promó csak magát a lemezt tartalmazta, így a külsőségekről csak a netről leszedett kép alapján tudok nyilatkozni (éppen ezért nem is értékelem), de azt hiszem kellően komplex és illik a zenéhez. Nem szeretnék hatásokról beszélni, sem felhozni különböző bandák neveit (talán amik hasonlóak és erőteljesek azok a Decrepid Birth, Mastabah és a Sickening Horror – de ezeket is csak azért, hogy aki netán nem ismerné az ausztrál komplexió őrülteket betudja sorolni valahová…), és az időt sem húznám az West hobarti srácok zenéjével kapcsolatban, hiszen mesteri dolgot tettek le, aminek fogalmam sincs milyen lesz majd egyszer a folytatása, azonban egy kívülálló könnyen mondhatná bizonyos részekre, hogy ezt nem emberek játsszák, hanem gép…
Maradandó alkotás, ami keménysége ellenére mégiscsak könnyedén befogadható, a hangzás izmos és iszonyatosan tiszta – mondhatn; steril… (na de kérem szépen, Nuclear Blast és 2008 írunk! – amolyan evidens). Rengetegszer lemegy a korong, mire az ember valami mást rakna be, annyira erős, technikás és érett albumról van szó, hogy így a végére talán megállja a helyét a post-Morbid Angel vagy Death, a kritikába, pedig csak azért nem merültem bele jobban, mert értelmetlenek látom; rengeteget lehetne róla írni, kiemelni részeket, s több bekezdésen keresztül értekezni hol milyen váltások vannak, hol szaggat és iramodik neki, de értelmetlen! Ezt hallani kell, és aki a műfaj szerelmese, az hallani is fogja! Amolyan 2008 kötelező anyaga, s a rengeteg dicsérő szó mellett, így a végén megkell hogy említsem; semmi művészkedést sem hallunk, holott a tudás hatalmas és nagyon: „megmutatom mekkora kurva nagy zenész vagyok” dolgokat is elbírt volna az Ob(Servant), mégis ennek ellenére egységet kapunk, ahol egyik hangszer és zenész se igyekszik a másikat túlszárnyalni, s ez a legbecsülendőbb – mert nagyon is megtehették volna, más kérdés, hogy akik ilyen korongot hoznak össze, azok minek legyenek önálló virtuózok, mikor az összkép így is csak két dolgot mutat meg; rengeteg ötlet-tudás-zenei intelligencia és precíz-tökéletes megvalósítás!!!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.