Mi van, ha azt mondom, hogy nem csak a black és death fúzió, vagy a power-thrash és hasonló rokon stílusok keveréke tud működni? Nem csak a szürke, vagy a kék árnyalatait lehet vegyíteni saját maguk alapszínével? Mit fogsz tenni, ha egy kő HC témát egy SKA kiállás követ, amit megfejel egy genny nyálas amcsi tinirock refrén? Megmondom, hogy én mit tettem. Először is lefostam a bokámat, aztán röhögtem, majd elkerekedett szemekkel figyeltem…
Na persze, hogy nem európai csapatról van szó. Ennyire itt képtelenség bekattanni, még így orosz gáz nélkül is… Meg ugye a humorhoz is kicsit máshogy állunk hozzá. A csapat tehát japán és kijátssza belőled a szart is! Olyan stílusokat és hangulatokat vegyítenek egymással, bolondítanak meg és gyúrnak dalokká, amik külön-külön saját magukban azonnal heveny vérhányást okoznak nálam. És valahogy mégis egyszerűen nem bírok mást hallgatni.
Mit is csinálnak? Nehéz ezt leírni és szavakba önteni. Tufa HC, RHCP-s feszes funky-lüktetés, Triviumos húzós fiatalos powerkedés, SKA, egy rakat SOAD kattanás, nyakon öntve a legramatyabb, leggennyebb amcsi tinirock refrénekkel, és működik! Lehet hogy maga Uri Geller járt közben, sok-sok „mukotty” kántálásával, hogy a hidegfúzió ne a világvégét okozza. Egy biztos, a srácok bűdületesen profi zenészek, a bődületesen profin megírt és előadott, teljesen sajátos, friss, ötletes és szórakoztató zenéjük pedig tarol. Igen, jól olvastad, ez bizony szórakoztatás és szórakozás a legjavából. Semmi komolykodás, csak zene és széles vigyor az arcodba! Ráadásul, hogy az érdemtelenek kedvét már most teljesen elvegyem, a szövegeik egy része anyanyelvükön íródott, de valahogy annyira angolosan köpködi a srác a sorokat, hogy annak a csipogó jiji-jüjü fílingnek szerencsére nyoma sincsen. Azt hiszem a zenei őstehetségen felül, ami igazán élvezhetővé teszi a műsort, az az anyagból áradó vastag humor, irónia, hömpölygő energia és jókedv. Úgy állítanak görbe tükröt az említett stílusok orra elé, hogy ők maguk nem vállnak mezei paródiabandává. Teljesen komoly a produkció és egyben teljesen komolytalan is. Tele kiszámíthatatlan váltásokkal, néhol felbukkan egy diszkóritmus, hogy aztán egy torokmetsző betonzúzás rögtön arcon csapjon. Vagy egy rémslágeres refrén alakul át egy kis SKA betéttel megfűszerezett lüktető ritmusorgiává. Kiemelkedő dicséret illeti a zseniális lüktető és ultrafeszes ritmusszekciót. A basszeros néha olyan témákat tol, amiket max. egy füstös bárban hallhatsz profi jazz zenészektől. A hangzás természetesen tökéletes és az albumhossz is egészségesre sikeredett a maga bő 48 percével.
Azt hiszem így visszaolvasva, egy kicsit zavaros ez a zagyválás, mint ahogy magának az anyagnak az értelmezése, befogadása is zavarba ejtő. Szerintem csak nagyon kevés ember fogja tudni a japcsi srácok zenéjét értékelni ezen a fórumon, talán nem is kimondottan ide illő cucc ez, azonban aki ráérez az ízére, az garantáltan spontán pogózni fog a szoba közepén! Nincs mit tenni, ha bírod a kiképzést, nem ugrassz ki az ablakon az elmeroggyant zenéktől, és valami teljesen más megközelítést keresel, akkor bizony neked zenél a négy kattant japán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.