A német Suidakra neve sokaknak csenget ismerősen, nem csak azért, mert 94 óta aktívak és 9 nagylemezt tettek le arra a bizonyos asztalra, hanem mert black-death zenéjük erősen átvan itatva igényes és mély érzésekből fakadó népzenei elemekkel-fertőzésekkel. A 15 év nem múlt el maradéktalanul, egész sok tagcserén átesett a Suidakra legénysége, és a fedélzeten maradottakat mindig vendégzenészekkel igyekeztek kisegíteni a biztos kormányzás végett, tehát átélt pár árvizet, örömöt, vihart és égszakadást a düsseldorfi horda, lássuk mivel lepik meg február 20.-án meg a világot…
Túl sok újdonsággal korántsem, a Suidakra az évek alatt szinte semmit se változott, csak a már kezdetekben is erősen folk halmazokba vetődő ösvényeket finomították ki még jobban, így hát most is egy erős és ötletes anyaggal lehetünk gazdagabbak, amely tartogat meglepetéseket mindazoknak, akik netán nem ismernék a dallamos black – s néhol death riffekbe sűrített (pár helyen pedig egyenesen heavy-s és power-es) mende-mondákat és történeteket népi lüktetéssel kiengesztelve a múltat és az ősök elfeledett földjeit-hamvait. Most is segítségükre volt egy adag vendég innen is-onnan is, de nem is ez a lényeg, érdemes egy pillantást vetni a Shattering swords klipjére, hogy mitől is lesz Suidakra a Suidakra…
Na igen, pátosz és emelkedett hangulat, erő és háború, szerelem és bátorság… Kapunk amúgy teljesen csak népzenei hangszerekkel felvértezett dalokat, mint a Slán és az Ár nasc fola, vagy mélységet amit a záró tétel tartogat Baile’s strand, vagy a pattogó és militarista jellegű Gilded oars, amúgy rengeteg helyen jutott eszembe az Einherjer, hiába az viking metál, a differencia minimális, ami valószínűleg abból ered, hogy minden nép kultúrája és zenéje valahol ugyan azokról az ember érzékről és létezésekről szól, csak más és más aspektusból.
Kris Verwimp kivitelezte külsőségek tökéletesen megfelelnek a belső tartalomnak, ha ránézünk a borítóra, egyértelműen kialakul bennünk egy kép; ősök, hegyek, természet, végtelenség, históriák és az eddig ismeretlen tájak csörgedező patakjai… pontosan ezt tartalmazza a Crógacht közel 42 perce, rengeteg hangulatos billentyű futammal megszelídítve az amúgy vágtázó riffeket. Ez a determináció pedig olyan emocionális értékeket és örömöket hoz felszínre melyek autentikus atmoszférája – bár a folk metálokhoz képest semmi újdonságot – mégis valahogy maradandót alkot.
Akik szerelmesei a műfajnak biztosan ezt is könnyedén érzik majd magukénak, amiben segítségükre van Tina Stabel gyönyörű hangja is, s nem is tudom másképpen zárni, mint… s mikor felkelén a nap első sugarai megcsillantak a kietlen páncélok mögött vonuló hadsereg sisakjain, akkor a domb tetején rejtőzködök, már tudtak; itt az idő…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.