A fővárosi Noise Fusion 2004-ben alakult, ám közel 4 év kellett, mire a tagság véglegesedett és az összerakott dalokból lemez is született. A Never Release a csapat dübüt EP-je a maga 18 percével. A négy számos anyagot a Bakery stúdióban vették; sem a hangzással, sem a külsőségekkel nincs gond, s nagyon is megállják magukat a jelenben. A csapat a myspacen a következő képen ír hatásaikról; Drowning Pool, Stone Sour, Dry Kill Logic, System of a Down, Ill Nino…
A Drowning Pool és a Stone Sour néhol megjelenik a Pásztor Miklós és Suvada Péter vokál témáiban, de semmi túlságosan mérvadó, ahogy szerencsére az Ill Nino hatásai nagyon minimálisan érzékelhetőek csak. Nagyvonalakban a System of a Down és a Dry Kill Logic váltakozik, felváltva egymást súlyosabb és dallamos részekre bontva. A végeredmény csak annyira erőszakos, hogy meglegyen a keménysége, ám valójában a Noise Fusion zenéje könnyedén befogadható – némileg komplex, de semmi túl nagy matek vagy technika, 
amelynek dallamai könnyedén isszák magukat bele sejtjeinkbe, az energia, amelyet pedig ritmusaival és lüktetéseivel ad, megint csak egy újabb jó pont. Súlyosság terén mindenképpen a címadó dal tartogat a legtöbbet, míg dallamosság és progresszió a By Myself-ben érvényesül, a másik két dal, pedig ezek mezsgyéin táncol. Én még azért hatásoknál megkockáztatnám néhol a Slipknot és a Mudvayne ízvilágát is. A szövegek elég egyszerűek, de nem is nagyon lehet bonyolítani, amikor benne van ez a System-es pattogás, s a dalok az egykaptafa megoldások ellenére is kellően építkezőek ás változatosak, az a fajta muzsika, ami élőben nagyot szakíthat és így korongon hallgatva is kellemes kicsengései vannak. Ők maguk modern metálnak nevezik, azt amit művelnek, s ez azt hiszem részben találó is, bár én inkább nevezném a nu metál és a dallamosabb metalcore ötvözetének, avagy egy igazán mai crossover. Amire érdemes lenne odafigyelniük; lehetne pár súlyosabb daluk s pár dallamosabb is, lehet nem lenne rossz az intenzív (kissé HC ill. thrash-es) kórusok alkalmazása sem. A rengeteg pozitívum mellett meg kell hogy említsem újító szándékot nem sokat vehetünk észre (ha csak nem azt, hogy System of a Down-os hatások a hazai scenében nem túl gyakoriak), s bár ez nem süti rá keserű bélyegét a Noise Fusion hófehér borítékjára (milyen név is ez? – először azt hittem valami ipari metál lesz, haha), azért nem ártana még némi kosz, mocsok, vér és fájdalom bele-rá… Ügyes próbálkozás, aminél én meg is kockásztatok némi jóindulattal egy 9-est, hiszen a helyén van a zene, a tudás is megvan és az ötletek és koncepció is megüti a szintet, más kérdés hogy idehaza minderre, amit a Never Release stílusilag jelent – van-e szükség… teljesen mindegy, hiszen minden zenész elsősorban önmagának játszik (illetve az igazsághoz tartózik, hogy hangmérnökeik Bodnár Péter (Blind Myself) és Horváth Attila (Subscribe) voltak – avagy az elkurvult maistream…), bár nem ártanak azért a pozitív benyomások és észrevételek a környezet felől sem.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.