Az erősen klisés nevű svájci Darkmoon 95-ben alakult Hölsteinben, s zeneileg a dallamos black-death mezsgyéin haladnak, immáron második nagylemezzel. A promó és a kritika tárgya egy kissé elcsúszott, hiszen 2007-es. Nem is nagyon szaporítanám a szót, felesleges…
…ahogy elmerülni és túl sokat szónokolni az Apocalyptic Syndrome-ról, melynek aurája tökéletesen megfelel a címének (a külsőségek már kevésbé, a hangzás pedig jó – minden hangszer tökéletesen szól és a tudással sincsenek gondok). Lassú és gyors témák váltják egymást, akadnak súlyosabb részek, de alapvetően a melodikus dallamok kerekednek felül. A jól bevált stílusgyakorlatok részesei lehetünk, alapvetően Moonspell és korai Paradise Lost vonalat követik, s inkább melodikus death metál black hatásokkal, mint fordítva. A korong igazi baja, hogy úgy halad el mellettünk, hogy semmi se marad meg, pedig nem rossz, csak ezeket az ötleteket már ezren ezer féle képpen rágták le, s most egy kis újranyálazás se váltja meg a világot. Profi fércmunka – bár korántsem virtuóz – ennél azért több van a srácokban, nem értem mire vártak, és mikor mutatják meg, de itt csak sok helyen pedzegették a dolgot – és halmazkeringő, de semmi több…
Akinek még nincs hányingere az újraéledő melodikus death metáltól (nem az At The Gates és In Flames vonal féle a Darkmoon stílusa – bár erre is van ellenpélda a Falling Down című nótában) az tegyen nyugodtan egy próbát, háttér zenének sok, élesben viszont nem elég mérvadó. Langyos a korong, pedig egy ilyenek vagy tűz forrónak, vagy jég hidegnek kéne lennie…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.