Nagyon régen hallgattam utoljára Thyrfing albumot, pedig nem voltak tétlenek, csak én fordultam más irányba és jó pár kedvelt banda lemezét belepte a por, nevük egy időre feledésbe merült. Így történt hát, hogy mindössze az első két művüket ismerve, három másikat kihagyva került kezembe a hatodik nagylemezük. Kíváncsian raktam a lejátszóba a korongot, ennyi idő alatt sok banda teljesen elfordul attól amit a kezdetekben hoztak, némelyik jó irányba, míg több teljesen eltéved, egy részük pedig kiég. Aztán vannak azok a bandák, akik hűek maradnak önmagukhoz, alapjaiban ugyan azt hozzák mint a kezdetek óta, mégis frissen és újult erővel.
Friss és újult erő különösképpen várható volt ettől az albumtól, ugyanis az ötödik album után a bandából kilépett az énekes Thomas Väänänen, aki 1996 óta volt tag, és az egyik gitáros Henrik Svegsjö is, ő 1998-ban csatlakozott a hordához. Hivatalos infók szerint azért távoztak most, egy évtized után mert nem volt semmi motiváció az új anyag megírásához. Előástam hát a Farsotstider albumot is, lévén ez volt az utolsó amit az eredeti felállás készített, kíváncsi voltam miként viszonyul a kettő egymáshoz.
Az előbb említett távozások után a Thyrfing az 1995-ös alapító gárdára redukálódott ( Joakim Kristensson – dob, a kezdetekben ének is ; Patrik Lindgren – gitár ; Kimmy Sjölund – basszus ; Peter Löf – billentyűs ) aztán Jens Rydén személyében új énekest találtak, aki többek között a Naglfar egyik alapító tagja és énekese volt. Ezek után úgy döntöttek egy gitárossal folytatják útjukat egyelőre, és az új lemezt hallgatva elég ütős lett ez a formáció.
A Hels Vite címet viselő új mű 7 nótával vág oda az embernek, majdnem egy órán át fagyos hangulatot teremtve, sok helyen libabőrösre rázva a hallgatót. A hangulatvilág nem sokat változott az első lemez óta eltelt 10 évben, aki régen szerette őket az most sem fog csalódni. A zene főként közepes tempóban halad, az éneknek köszönhetően pedig elég agresszív és harapós. Igen, az új énekes hangja sokkal durvább mint elődjéé, legalábbis így az első kettő és az ötödik korong ismeretében. Összevetve az új anyagot az előzővel nem csak az ének durvább, az egész lemez sokkal súlyosabb, a hangzás is jobb. Az egy gitáros felállás is tökéletesen működik, nagyon jól összehozták a dalokat, ha jól hallom a basszusra is dobtak egy kis torzítást, a billentyűs pedig szinte megállás nélkül ténykedik. A gitártémák nagyon dallamosak, sok akusztikus gitár rész is feltűnik menet közben még színesebbé téve a zenét.
Nem tudom a két kilépett tag miért nem látott motivációt, ezt az anyagot hallgatva a Thyrfing egy nagyon életerős bandának tűnik, teli jó ötletekkel. Nem hinném, hogy az új énekes túl nagy löketet adott volna a dolgoknak, így felmerült bennem az a kérdés, ha az alapító tagok ilyen jó anyagot hoztak össze, akkor az előző lemezeken a most távozott két embernek mekkora szerepe volt vajon?
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.