A fővárosi Stopyt neve sokak számára nem csenghet üresen, én őszintén szólva nem rég ismertem őket meg, egy kaposvári Depresszió koncert kapcsán, ahol tipikusan előzenakar pozíciót teljesítettek – kisebb-nagyobb sikerekkel. A buli után is megemlítettem, hogy bár nagy lehetőség egy ekkora hazai csapattal turnézni, mégsem tipikusan azoknak a 15 éveseknek szól a Stopyt agressziója, ami mondjuk a Depresszió fanjainak, ennek az anyagias devianciával megáldott felemás generációnak. Sokkolják a rendszert, közben meg kiszolgálják… az igazság része hogy a koncertre egy jó barátommal mentem el, akivel ritkán futok össze családja és megterhelő három műszakos munkahelye miatt. Megfogadtam nekik és önmagamnak is, ha a Hammertől tudok szerezni promót (Hajni nagy köszönöm – újra és újra!), akkor lesz kritika is, hiszen a buli intenzív volt és masszív – akkor nekem ott a Face Down neve merült fel, ami azért így a debüt nagylemez végighallgatása után más fertőzésekkel is kiegészült még. A csapat amúgy 2006-ban alakult, két kisebb kiadvány már napvilágot látott, s idén prüszkölni kezdett a trójai ló-kutya-bika ácsolat szörny, amely Cuba Gergő munkája, a hangzás korrekt, és az EDGE Records általában igencsak rosszul nyomott színei is ebben a koncepcióban ügyesen adják ki magukat.
48 perc 13 dalon keresztük vezeklik, és a HC metál lépegetéseit ismerhetjük meg, és olyan nevek ugranak be hatások terén, mint a Pro-Pain, Bloodshot, Cataract, Terror, Pantera, ConstrucDEAD, korai Born from Pain, Slipknot, Machine Head illetve Hatebreed. Az intronak szánt elektronikus zaj halmaz Eadrea Above It All remek felvezetése a parasztul lovak közé csapó igazi földműves Mr. Vincent-nek, a dalok amúgy könnyen kiismerhető bontásokban váltakoznak a szántó-vető HC és thrash modernebb és elfojtottabb múltjai közt néhol némi nu-metál jelleggel, akadnak gyorsabb ütlegelések, erős riffhalmazok, középtempók és igazán nagyon izmos szaggatások illetve groovos tépépsek és energikus szóló bevágások. Németh Zsolt hangja is a félig üvöltés – félig hörgés orgánum által leginkább a már említett kombányos acsarkodások jelenét juttatja eszembe – a pár helyen népies jellegű váltás, pedig a System of a Down-t, illeve néhol erőteljesen Phil Anselmo orgánumok tódulnak kifele a nagy öldöklés és erőszak halmazaiba… Az egyetlen nóta, ami talán kilóg a sorból (s nem csak azzal hogy magyarnyelvű) az a Nem leszek ilyen (feat. DSP), amely gyakorlatilag valahol a Linkin Park féle semmibe hullás és kitörés között mozog az izmosabb rap-metál zakannással karöltve – bár én a helyükbe az ilyesfajta kísérletezéseket a korong legvégére raktam volna. A dal amúgy szövege terén ajánlatos lenne pár hallgatásra, a jövő – de akár a jelen – jogászainak, közgazdászainak, rendőreinek és politikusainak… a DSP pedig egy szintén fővárosi, erősen szocreál tézisekkel megáldott társadalomkritikával klinikai szinten élő hip-hop csapat. Érdekes próbálkozás, amely bár nem illik a Best Before End-re azért a lemezjátszó „zúzások” és kórusok egész új tónusokat mutatnak meg a Stopyt repertoárjából, bizonyos komponenseit lehet érdemes lenne más dalokban is kamatoztatni.
Természetesen az igazsághoz tartózik, hogy a hazai banda a világot nem váltja meg, de a trükkös szólók és penge éles riffek, mélyre hangolt döngölések és kellően paraszt szántások nem csak élőben, de így lemezen hallgatva is ütnek. Bár ki kell hogy mondjuk, túl sok előrelépés nincs, hiszen önmaguk és a műfaj határai is végesek, ha csak nem kezdenek el crossover módon meríteni innen is – onnan is – ami azért az ő színpadi kiállásukat és karakterüket nézve, nem is olyan irreleváns gondolat. Amit még pozitívnak érzek az eltalált zene, és vaskos hangzás (Audioplanet) mellett, az az, hogy bár a Stopyt zenéje nagyon is belefér a jelen trendek halmazába – tehát metalcore, deathcore és harmadik-negyedik vagy már fasz se tudja hányadik generációs HC burokba, ennek ellenére mégsem érzem divatosnak, nem is megy igaz azzal szemben, de annak sorába se akar önként belépni – tartsák meg jósszokásuk!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.